Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Lantos Zoltán


hegedű

Születési hely
Születési dátum
Együttes
Weboldal

 
Lantos Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett klasszikus zenei diplomát, hegedű szakon. Már a főiskola évei alatt kísérleti és keleti zenével kezdett foglalkozni, majd 1985-ben ösztöndíjjal Indiába utazott, hogy klasszikus indiai zenét tanuljon. Nyolc és fél évig élt Indiában, tanulmányain kívül komponált és és koncertezett.
Miután 1994-ben visszatért Budapestre, tovább dolgozott improvizatív zenei világának kialakításán, miközben saját zenei gyökereit is újra felfedezte, és összevetette a keleti zene és a kortárs európai jazz területén szerzett tapasztalataival. Azóta olyan zenészekkel dolgzott együtt, mint Sebestyén Márta, Dés László, Dresch Mihály, Juhász Gábor és Horváth Kornél a hazai muzsikusok közül, valamint Charlie Mariano, Ramesh Shotham, Renaud Garcia-Fons, Lars Danielsson, Dhafer Youssef, Markus Stockhausen, Achim Tang, Patrice Heral és mások.
Saját együttesén, a “Mirrorworld” kvartetten kívül szóló programmal is koncertezik, amelyben speciális elektronikus effekteket és “loop”-okat is használ. Az utóbbi években nagyon sok jazz- és világzenei fesztiválon vett részt saját együttesével, illetve más együttesek tagjaként.
Lantos Zoltán egy 5-húros hegedűn és egy különleges, a számára készült 5+16 rezonáns-húros hegedűn (tarangini) játszik, amit Ricardo Margarit épített.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1989 György Szabados, MAKUZ-Zenekar: A Szarvassá vált fiak Krém SLPX 37215 LP
1995 Szamaba Trio: Anima Tandem Records TR-1006 CD
1999 ESP Group: Colours BMC Records BMC CD 033
1999 Szabados György: Az események titkos története
(The Secret History of the Events)
Fonó Records FA-068-2 2 CD. Szintén tartalmazza A szarvassá vált fiak című albumot, melynek első megjelenése: Hungaroton SLPX 37215, 1989, LP
1999 László Attila Band: Smart Kid BMC Records BMC CD 034
2002 László Attila Band: Once upon a Time BMC Records BMC CD 076
2002 Lantos Zoltán' Mirrorworld: Tiptoe ceremony BMC Records BMC CD 078 Saját
2003 Samsara Quartet: Bindu X-produkció XP021
2004 Juhász - Mikkelborg: 60/40 BMC Records BMC CD 098
2005 Borbély Mihály Quartet: Meselia Hill BMC Records BMC CD 105
2005 Örömkoncert 2005
(Concert of Joy 2005)
Magánkiadás DVD - Not for sale
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2008 Zoltán Lantos' Mirrorworld X-produkció XP 029
2008 He & Carmen - Live Concert Galaxy Music GL001
2008 Lantos Zoltán Mirrorworld: Tau X-produkció XP 029
2009 Columbus Jazz Nights Vol.1 - Live At The Columbus Jazz Ship Hunnia Records HRCD 922
2014 Babos: Balance Hunnia Records HRCD1414
2018 Szabó Sándor: Echolocation I / Sacred Spaces Greydisc Records GDR 3539