Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

G. Horváth László


hegedű

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
G. Horváth László öt évesen kezdett el hegedülni Tardos Lászlóné növendékeként. 1998-ban második helyezést ért el az Országos Koncz János Hegedűversenyen. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta Petőfi Erikánál, és 2003-ban újabb országos második díjat nyert a Bárdos Alice Hegedűversenyen. 2006-ban felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre Kertész István osztályába, majd a DLA fokozat ösztöndíjas hallgatója, 2015-ben Fischer Annie-ösztöndíjas. Érdeklődése már a középiskolai évek alatt is elsősorban a kamarazene felé irányult, több verseny díjazottja (IV. Szegedi Országos Kamarazene Verseny különdíja – 2006, Országos Dohnányi Kamarazene Verseny különdíja – 2010, Országos Weiner Leó Kamarazene Verseny I. díja és Weiner-különdíj). Olyan neves tanárok kurzusain vett részt, mint Perényi Eszter, Hatto Beyerle (Alban Berg Quartet), Genia Epshtein, Josef Kluson, Petr Prause, Avedis Kouyoumdjian, Rados Ferenc, Shmuel Ashkenazy, Johannes Meissl, Rolla János, Gulyás Márta, Devich Sándor, Hargitai Géza (Bartók Kvartett), Apollon Musagete Quartet, Edward Zienkowski, Kelemen Barnabás, Keller András, Laczko Reinhard, Pauk György.

2010-ben alapította meg a budapesti Zeneakadémia növendékeiből az Anima Musicae Kamarazenekart. 2018-ban pedig megalapította a Budapest Quartet Weekendet, amely a vonósnégyes irodalmat népszerűsíti. Mindamellett koncertezett olyan kamaraformációkban is, mint a Quartetto Speranza, a Flamma Cordis duó és a Budapest ArTrio. Hazai fellépései mellett többször fellépett már külföldön is (Szerbiában, Olaszországban, Törökországban). Elkötelezett kortárszenei előadó, számos kortárs zenemű bemutatója fűződik nevéhez. Szoros alkotói kapcsolat fűzi Dukay Barnabás zeneszerzőhöz, aki több művet komponált már számára. 2015 óta egy 1794-ben készült Nicolaus Lupot állami tulajdonú mesterhangszeren játszik.