Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Antal Tibor


hegedű

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1962

 
Antal Tibor 1962. április 23-án született Budapesten. Egy évig a XVI. kerületi Zeneiskolában tanult, majd 1970-től 1976-ig a VIII. kerületi Zeneiskolába járt. 1982-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi kihelyezett tagozatának klasszikus zene szakára, ahol Somkúti Mária, Csiby József, Kadlot Lídia, Kecskés Gábor és Horváth Csaba növendéke lett, és 1985-ben diplomázott le. Ezzel párhuzamosan Deseő Csabánál tanult jazz-hegedülést.

2009-től két éven át az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd ezt követően, 2011-től újabb két évig a Vienna Konservatorium Budapestben tanított. 2014-től a Snétberger Zenei Tehetség Központ jazz hegedű tanára. 2015-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, 2017 óta pedig a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola oktatója.

A tanítás mellett több CD-je is megjelent, valamint számos zenekarral dolgozott együtt: Zonga, MAKUZ, Swing Manouche Project, Hot Club of Hungary, Antal Tibor Swing Grass, Strings on Top, Djangoree, stb. 20 évig volt a Budapest Ragtime Band hegedűse. A zenekarral több hazai és külföldi fesztiválon, turnén vett részt Európában és Amerikában. A zenekarban eltöltött évek alatt számos jazz formációban is játszott. Jelenleg a saját, Viol-in-Time elnevezésű kvartettjét vezeti. Műsorának alapját swing kompozíciók adják, de megjelennek benne a western swing, manouche swing és a bluegrass stílusjegyei is, mind hangszerkezelésben, mind a választott repertoárban.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1997 Robog az úthenger
(Swinging Steam Roller)
Pannon Jazz PJ 1030
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Annyi arc ismerős Magánkiadás BRBCD009