Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Egri János


basszusgitár, nagybőgő

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1969
Együttes
Weboldal

 
1966. február 7. Budapest

Jazzbőgős és basszusgitáros, a fiatal generáció egyik legtöbbet foglalkoztatott tagja. Elsősorban modern mainstreamet játszik, de részt vett számos crossover, world music és popzenei produkcióban is.

Muzsikus családban született, zenei tanulmányait hétévesen kezdte hegedűn, tizennégy éves korában váltott a nagybőgőre. Tanárai Boros József és Sellei Gyula voltak. Tizenhét éves kora óta rendszeresen fellép, szinte valamennyi neves magyar jazzmuzsikussal játszott együtt, többek között Ablakos Lakatos Dezsővel, Füsti Balogh Gáborral, Babos Gyulával, Pleszkán Frigyessel, Snétberger Ferenccel, Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Binder Károllyal, Berki Tamással, Tony Lakatossal, Dresch Mihállyal, Pecek Lakatos Gézával, Kőszegi Imrével, Tomsits Rudolffal, László Attilával és David Yengibarjannal.

1990-ben Oláh Kálmánnal (zongora) és Balázs Elemérrel (dob) megalakította a Trio Midnight-ot, mellyel öt lemezt adtak ki. Első saját együttesét, az Egri János Groupot 1996-ban hozta létre. 1998-as Moods című albumukon rockos alapú jazz és virtuóz basszusgitárszólók hallhatók, a 2000-es kiadású Soft Waves inkább lírai hangvételű akusztikus kamaramuzsikát tartalmaz. Oláh Kálmánnal és Mohay Andrással trióban is gyakran koncertezik.

Számos rangos fesztiválra kapott meghívást, különböző formációk tagjaként fellépett 1993-ban Torontóban, és a perugiai Umbria Jazz Festivalon, 1995-ben a Jazz in Marciac fesztiválon, és Pozsonyban, 1996-ban Isztambulban, 1998-ban a Getxo Jazz Festivalon, Bilbaóban, 1998-ban Nürnbergben, 1999-ben Karlovy Varyban, 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben a Ciney Jazz Night fesztiválon, Belgiumban.

Pályafutása során több, mint húsz lemezen szerepelt, olyan világhírű muzsikusokkal játszott együtt, mint Frank Zappa, James Moody, Tony Scott, Steve Grossman, Pat Metheny, Jack DeJohnette, Lee Konitz, Hal Galper és sokan mások. Zeneszerzőként is sikereket aratott, 2008-ban a Billboard Dalszerzői Világversenyen Little Johnny című szerzeményével a jazz kategóriában második díjat nyert.

2009. március 15-én a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki.

Egri János 1997 óta a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által alapított Kőbányai Zenei Stúdió nagybőgő- és basszusgitártanára.

Néhány külfödi fesztivál ahol fellépett:

1993 - Toronto (Szakcsi Quartet)
1993 - UMBRIA (Trio Midnight)
1995 - Marciac (Kálmán Oláh sextet)
1996 - Istambul (Imer Demire Quintet)
1998 - Getxo-Bilbao (Trio Midnight)
1998 - Nürnberg (F.Snétberger)
1999 - Ciney /Belgium (Trio Midnight) featuring Steve Houben
2000 - Ciney /Belgium (Trio Midnight) featuring Lee Konitz
2001 - Ciney /Belgium (Trio Midnight) featuring Fabricio Alleman

Lemezek, amelyeken hallhatjuk Jánost:

1990 - Tamás Berki: Good Morning Good Man (Hungaroton)
1992 - Károly Binder Quartet: Senior and Adolphis (Hungaroton)
1993 - Joe Mikovich Quartet: Jazzin (Yvp Music Germany)
1994 - Imre Kőszegi Trio: Drummer's Dream (Yvp Music Germany)
1995 - Kálmán Oláh Sextet: Night Silence (Bouvard & Pécuchet)
1997 - Mária Bornemissza and Trio Midnight: In Memoriam Gerswin (Art Tours)
1997 - Ferenc Snétberger Trio: Obsession (Enja, Germany)
1998 - János Egri: Moods (Infoimpress)
2000 - Elemér Balázs Quintet: Always that Moment (BMC Records)
2000 - György Vukán: Alone (CAE Vukán Records)
2001 - Charlie Horváth: Charlie Jazz (Warner Music Records)
2001 - Janos Egri: Soft Waves (KCG - Universal)
2002 - Kalman Olah & Peter Lehel feat. Budapest Chamber Simphony, Trio Midnight: Hungarian Rapshody (GOOD International Co. Korea)
2003 - Kalman Olah trio, feat. Janos Egri & Ferenc Nemeth: Contrast and Parallels (MA recordings, Japan)

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1992 Nyeső Radioton BK706
1994 Kőszegi Imre Trió: Drummer's Dreams YVP Music yvp music cd 3044
1995 Oláh Kálmán Sextet: Night Silence Bouvard & Pécuchet VBP 031
1997 Trio Midnight: Live In Budapest JOKA PJ 1035
1998 At the Moment Magneoton 39842 51192
1998 Snétberger Ferenc: Obsession Tiptoe TIP-888 834 2
1998 Egri János: Moods Infoimpress ii001 Saját
2000 Balázs Elemér Quintet: Always That Moment BMC Records BMC CD 037 Az Év Jazzlemeze - Gramofon, 2000
2000 Trio Midnight feat. Steve Houben: Friends Meeting Ciney Jazz Night
2000 Trio Midnight featuring Lee Konitz: On Track Wellington-Universal WELL CD 2000 Saját
2001 Egri János: Soft Waves Universal KCG 006 Saját
2002 Oláh Kálmán & Lehel Péter feat. Budapest Chamber Simphony, Trio Midnight: Hungarian Rhapsody GOOD International co. GI-3052
2003 Kálmán Oláh Trio: Contrasts and Parallels MA Recordings M065A
2004 László Attila és barátai: On the Broadway TOM-TOM Records
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Trio Midnight meets Lee Konitz: Live at Dinant Jazz Nights NetAktiv Records NA 001
2007 Blues egy trombitásért Magánkiadás AE521268
2010 Egri János Trio: Voice & Bass EMI HRCD921