Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bizják Dóra


zongora, orgona

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1972
Együttes

 
Zongoratanulmányait ötévesen kezdte, majd 1985-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol három évig Both Lehel, majd Krause Annamária növendéke volt. 1989-ben az V.Országos Békéstarhosi Szakközépiskolai Zongoraverseny első díjat, a senigalliai nemzetközi zongoraversenyen hatodik helyezést ért el. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (1990-94) Hambalkó Edit, Devich Sándor, Devich János, Gulyás Márta növendéke. 1991-ben elnyerte egy osztrák zenei fesztivál fődíját, így az ORF rádiófelvételt készített vele Bécsben. 1992-ben megosztott első díjas lett a Zeneakadémia Mozart Zongoraversenyén, majd 1993-ban második lett a Zeneakadémia Chopin Zongoraversenyén. 1990 óta rendszeresen koncertezik bel- és külföldi fesztiválokon, jótékonysági hangversenyeken, kamaraegyüttessel és szólóban egyaránt. Jelenleg (2003) egyetemi tanársagéd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.