Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Duo Klavi-Art


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
E-mail

 
Bizják Dóra és Zentai Károly zongoraművészek 1996-ban diplomáztak a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. Tanáraik Hambalkó Edit, Kemenes András, Némethy Attila voltak, valamint Gulyás Márta, akinek kamarazene-osztályában kezdtek együtt dolgozni a négykezes-kétzongorás irodalom megismerésén. Eközben szólistaként és más kamarapartnerekkel is gyakran felléptek.

1997-ben Győriványi Ráth György felkérésére a Magyar Virtuózok kamarazenekar közreműködésével lemezre vették Saint-Saëns Az állatok farsangja című művét. 1997-ben kezdték meg tanulmányaikat az Illinois State University-n (USA) ahol 1999-ben vették át mesterdiplomáikat. Magyarországon kívül számos koncertet adtak Ausztriában, Olaszországban és az Egyesült Államokban. Elnyerték a Soros Alapítvány (1997), az Illinois-i Schubert-társaság (1998), és a New York-i Hans Fuchs Alapítvány (1999) ösztöndíjait. A 2000 áprilisában Padovában megrendezett II. Nemzetközi Silvio Omizzolo Négykezes Zongoraversenyen megnyerték az első díjat, valamint a különdíjat. Első önálló lemezük 2001 őszén jelent meg Olaszországban, a Velut Luna kiadó gondozásában, Four hands dancin' címmel. 2006 tavaszán megnyerték az első budapesti Fringe Fesztivál nagydíját.