Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ittzés Gergely


fuvola

Születési hely
Győr
Születési dátum
1969
Együttes
Weboldal

 
A kecskeméti Kodály Iskolában és a Zeneakadémián végezte tanulmányait, ahol nagy hatást tettek rá Kurtág György és Rados Ferenc kamaraórái. Diploma után egy évet a nemzetközi Prágai Mozart Akadémián, majd néhány hónapot Kanadában a Banff Center for the Arts művésztelepen töltött. Részt vett több mesterkurzuson (Adorján András, Michel Debost, Michael Faust, Matuz István, Auréle Nicolet, stb.), és díjat nyert több hazai és nemzetközi versenyen (Róma 1987, Duino 1988, Szeged 1992). 1998-ban Lengyelországban a Zenei Egyéniségek Második Nemzetközi Alexander Tansman Versenyének Nagydíját nyerte. 1992-ben a Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nívódíját kapta az új magyar zene tolmácsolásáért. 1998-99-ben Fischer Annie-ösztöndíjas.

Matuz István közvetett és közvetlen hatásának köszönhetően figyelme korán a legmodernebb fuvolatechnika felé fordult, a megismert új lehetőségek ihlették saját fuvoladarabjait is. A kiterjesztett technikáról előadásokat tartott Budapesten, Prágában, Németországban, Belgiumban, Kanadában és New Yorkban.

Gyakran lép fel a magyar kortárs zenei együttesekkel és ad szólóesteket. Széles repertoárján a fuvolairodalmon ismert darabjain kívül számos ritkaság is szerepel, koncertjein szívesen játszik teljes sorozatokat, mint pl. C.Ph.E. Bach, Mozart, Weber és Boismortier szonátáit, Mozart fuvolanégyeseit vagy Telemann szólófantáziáit. A klasszikus és kortárs zene mellett számos más stílus is hat zenei világára. A Talizmán nevű etno-jazzrock együttes tagja és zeneszerzője, de más jazzformációkban is fellépett, illetve készített felvételeket (Makám, Emil Viklicky, Markus Stockhausen Possible Worlds Orchestra, Bop Art Orchestra stb.). Jelenleg a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola és a győri Széchenyi István Főiskola fuvolatanára.

2001-ben Liszt díjjal tüntették ki.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1993 A Lelkiismeret - Narratív Kamaradarabok
(The Conscience - Narrative Chamber Pieces)
Leo Records CD LR 185
1994 Talizmán in Concert JOKA TR-HSJR 2003 Saját
1995 Fiatal zeneszerzők csoportja - IV. Antológia
(Young Composers' Group; Anthology - IV)
Hungaroton HCD 31192
1997 Doppler Ferenc: Works for flute JOKA PCL 8001 Saját
1997 Sári József: Időmalom No.2; Elidegenített idézetek; Búcsú Glenn Gouldtól; Ballada; Attribútumok; Négy invenció; Concertino
(Sári, József: The Mill of Time No.2; Verfremdete Zitate; Farewell to Glenn Gouldtól; Ballad; Attributes; Four Inventions; Concertino)
Hungaroton HCD 31715
1999 Solos - XX. századi magyar kompozíciók szóló fuvolára
(20th C. Hungarian Works for Flute)
Hungaroton HCD 31785 Saját
1999 Eötvös Péter: Psalm 151, Psy, Triangel BIS Records BIS-CD-948
1999 Sári József: Időmalom -avagy a kánon művészete
(Sári, József: Mill of Time - or the Art of Canon)
Fonó Records FA-053-2 Saját
2000 Későromantikus impressziók - Sigfrid Karg-Elert művei Hungaroton HCD 31925 Saját
2001 Dukay Barnabás: A mélység színén
(Over the face of the deep)
BMC Records BMC CD 052
2002 Kurtág, Szőllősy, Sáry, Serei, Sári, Gyöngyössy BMC Records BMC CD 074
2004 Chamber Music with Flute by Pierre Max Dubois Hungaroton HCD 32269 Saját
2007 Szilárd Mezei Ensemble: Sivatag
(Szilárd Mezei Ensemble: Desert)
Creative Sources Recordings CS115
2008 Walckiers, Eugene: Fuvolás kamarazene
(Walckiers, Eugene: Chamber Music with Flute)
Hungaroton HCD 32562 Első felvételek
2010 Dubrovay László: Szólók Nos. 1-5.
(László Dubrovay: Solos Nos. 10-5.)
Hungaroton HCD 32674-75 2 CD
2010 Ligeti and Kurtág at Carnegie Hall BMC Records BMC CD 162
2010 Szilárd Mezei Octet: Tönk
(Szilárd Mezei Octet: Tönk)
Slam SLAMCD 521
2013 Karszt
(Karszt)
Slam SLAMCD 550
2017 A fuvolaszonáták nagykönyve, 2. kötet - Romantikus szonáták
(The Great Book of Flute Sonatas Vol.2. - Romantic Sonatas)
Hungaroton HCD 32774 Saját
2017 A fuvolaszonáták nagykönyve, 3. kötet: Francia művek
(The Great Book of Flute Sonatas, Volume 3: French Music)
Hungaroton HCD 32775 Saját
2017 A fuvolaszonáták nagykönyve 4. kötet - Impresszionizmus
(The Great Book of Flute Sonatas - Volume 4 - Impressionism)
Hungaroton HCD 32776 Saját
A fuvolaszonáták nagykönyve
2017 A fuvolaszonáták nagykönyve, 1. kötet - A 18. század
(The Great Book of Flute Sonatas Volume 1. - The 18th Century)
Hungaroton HCD 32773
2018 A fuvolaszonáták nagykönyve, 7. kötet: A 20. századi Nyugat-Európa
(The Great Book of Flute Sonatas, Volume 7: The 20th Century Western Europe)
Hungaroton HCD 32779 Saját
A fuvolaszonáták nagykönyve
2018 A fuvolaszonáták nagykönyve, 6. kötet: Cseh és amerikai művek
(The Great Book of Flute Sonatas, Volume 6: Czech & American Works)
Hungaroton HCD 32778 Saját
A fuvolaszonáták nagykönyve
2018 A fuvolaszonáták nagykönyve, 5. kötet: Szovjet és magyar művek
(The Great Book of Flute Sonatas, Volume 5: Soviet & Hungarian Works)
Hungaroton HCD 32777 Saját
A fuvolaszonáták nagykönyve
2020 Ketty Nez: double images Albany Records U.S. TROY1817