1971. október 22-én született Budapesten. 1996-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszéke Jazz-basszusgitár szakán Lattman Béla növendékeként, majd még ez év őszén New Yorkban folytatta zenei tanulmányait: a manhattani Bass Collective-ben John Patitucci privátóráira járhatott. Jelenleg az aktív zenélés mellett magántanítványokat is vállal. A hagyományos basszusgitárjáték mellett a legmodernebb technikákat is elsajátította és az országban elsőként egyéni játékmódot alakított ki egyéni készítésű hathúros basszusgitárján. A fent említett hathúros basszusgitáron kívül a "RÉ" cég mesterei által készített 5 húros bundos illetve egy 5 húros bund nélküli hangszeren valamint egy 1973-ban készült Fender Jazz Bass-en játszik, egy Yamaha Bass Stage 250 erősítőn. Az ország legnépszerűbb pop, rock és jazz zenekaraiban játszott. Rendszeresen vállal stúdió munkákat a legkülönbözőbb műfajokban. 1994-ben Gőz László vezetésével megalakult az ESP Group. A zenekar hangzásvilágában Zsatyi basszusgitárjátéka meghatározó. 1994-től számos fesztiválon és országkörüli turnén játszottak, többről TV-és rádiófelvétel is készült. Közös koncerten léptek fel Maceo Parker-rel, a Brecker Brothers-szel és más világhírű előadóművészekkel. Fontos állomásnak tekinthető az 1995-ös Új Színházban megrendezett nagy sikerű koncert, melynek érdekessége, hogy az ESP Group aznap este kétszer játszott teltház előtt. Ezen az eseményen valamint az ezt megelőző turnén Dés László a zenekar vendégeként szerepelt.
Együttesek:
Babos Band
Balla Quintet
Bródy János
Császár Előd
Escape
ESP Group
Forteshow
Fusio Quartet
Gerendás Péter
Hevesi Tamás
JAZZ+AZ
Kaltenecker Trió
Katona Klári
Morgan Workshop
Pouring Rain
Presser Gábor zenekara
Révész Sándor zenekara
Roy & Ádám
Sound of Bosambo
St. Martin
Szikora Róbert
Szörényi Levente
Tisza Bea zenekara
Zsédenyi Adrienn zenekara
Bővített diszkográfia:
Fusio Quartet: Life Rhythm (VBP 032)
ESP: Waiting (VBP 033)
Forteshow: Tudom, szeretnéd
Morgan Workshop: Red Dragon
Császár Előd: Butitájm
Roy & Ádám: Tartsd életben
Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Presser Gábor: Szt. István krt. 14.
Kaltenecker Trio: Ivory Tower (LC 5410)
Gerendás Péter: Két hónap a Nagy Folyón (BMC CD 003)
Koncz Zsuzsa: Csodálatos világ
Dés László - Geszti Péter: JAZZ+AZ Kalózok (BMC CD 016)
Dés László - Geszti Péter: JAZZ+AZ Egynek jó (BMC CD 032)
ESP: Colours (BMC CD 033)
Escape: Meseautó (BMC CD 044)
ESP: Night Sounds (BMC CD 050)
Bródy János: Kockázatok és mellékhatások
Révész Sándor: Változtam
|