Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Felletár Melinda


hárfa

Születési hely
Hódmezővásárhely
Születési dátum
1960

 
A Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában Huszár Lajosnál zeneszerzést, Weninger Richárdnál hárfát tanult. 1978-ban tanulmányait a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban folytatta Vera Dulova osztályában. 1984 és 98 között a Szegedi Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház Zenekarának hárfása. 1985 óta szólistaként is fellép itthon és külföldön, Handel, Vivali, Damase, Boieldieu, Frank Martin, Debussy, Mozart, Tournier, Weiner Bernstein, Glier, Ginastera, Pierné műveinek avatott előadója. 1998-tól a Matáv Szimfonikus Zenekarának tagja. A Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában 1990 óta tanít.

Számos szóló-, kamara- és nagyzenekari koncertet adott Magyarországon és külföldön (Ausztria, Jugoszlávia, Románia, Belgium, USA) olyan nemzetközileg elismert muzsikusokkal, mint Starker János, Varga Tibor, Erdélyi Csaba, Zsigmondy Dénes, Gregor József, Perényi Miklós, Drahos Béla, Matuz István, Szecsődi Ferenc és Perényi Eszter. Több LP-, CD-, rádió- és televízió-felvétel őrzi játékát.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1998 Zempléni Művészeti Napok 1992-1998 Antenna Hungária AH CD 007
1999 Weiner Leó album BMC Records BMC CD 018
2020 Weiner Leó: Divertimento No. 1 és No. 2 - Zenekari művek összkiadás, Vol. 3
(Weiner, Leó: Orchestral Works (Complete), Vol. 3 - Divertimentos Nos. 1 and 2)
Naxos 8.574125 Első felvételeket is tartalmaz
2022 Tóth Armand: Költők asztala
(Armand Tóth: Poets' Table)
Rabán Zeneművészeti Bt. RB-CD-02