Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Olsvay Endre


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1961

 
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egytemen Bozay Attila zeneszerző növendékeként végzett 1986-ban, majd a tanárképző tagozaton Hambalkó Editnél zongoratanári diplomát is szerzett.

A Fiatal Zeneszerzők Csoportjának 1985-től 1993-ig volt tagja. Korábban öt kompozíciójának hat különböző felvétele került - antológia jellegű - lemezkiadásra, majd 2003-ban szerzői lemeze jelent meg.

Zeneszerzői tevékenységével párhuzamosan tanárként is aktív. 1986 óta a győri Széchényi Istvén Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára, jelenleg tanszékvezető. 1993-2002 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, 2001-től pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanít.

Szakírói tevékenység is folytat: analitikus műismertetések, szakfordítások, elemző interjúk zeneszerzőkkel, recenziók
(Kismonográfia Bozay Attiláról, Mágus, kiadó 2002).

2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja.

Díjak, kitüntetések:
1985 Szirmai Albert-díj
1986/87 Kincses kuratórium ösztöndíja
1990/91 és 1992-94 Kodály Zoltán Zenei Ösztöndíj
1992 Rektori dicséret
2012 Erkel-díj
 
Cím Típus Dátum
70 Ünnepi ütem Vonószenekarra 1999
Ad hoc Kamarazene 1993
Ad notitiam Szimfonikus zenekarra 2000
Akrosztichon Vonószenekarra 2013
Alias Szólóhangszerre 1985
Alio modo Szólóhangszerre 2012
Allegória Elektroakusztikus zene 1996
Aposztróf Elektroakusztikus zene 1993
Asszimilációk Kamarazene 1997
B-Ó !meghatározása folyamatban 2018
Canto fermo ostinato Szólóhangszerre 1996
Ceterum censeo Kamarazene 1999
Charybdis Zene magnószalagra 1984
De sanctissima Trinitate Kórusra és kamarazenekarra 1995
De sanctissima Trinitate Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1994
Délibáb Kamarazene 1988
Elidegenített hangsorjáték születésnap közben !meghatározása folyamatban 0
Fantáziák fuvolákra Kamarazene 2002
Flautonómia Szólóhangszerre 1996
Gekko Kamarazene 1983
Hic et nunc Elektroakusztikus zene 1999
Három dal Dsida Jenő verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1985
I. vonósnégyes Kamarazene 2010
Imperfectum Ensemble 1994
Kabala Szólóhangszerre 1989
Konzi-lium Kamarazene 1995
Kvázi Szólóhangszerre 1988
Két akvarell Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Metszetek Szólóhangszerre 1981
Monológ Szólóhangszerre 2007
Omikron Zene magnószalagra 1999
Ouverture Kamarazene 0
Pala Kamarazene 2002
Pala Ensemble 1998
Palánták "A" Ensemble 1987
Palánták "C" Ensemble 1987
Pezzo capriccioso Szólóhangszerre 2001
Porciók Kamarazene 1983
Ricercare-bagatell Kamarazene 2011
Sapienti sat Szólóhangszerre 1991
Sinphon Ensemble 1984
Sinphon Szólóhangszerre 1985
Sotto Kamarazene 2002
Status quo Ensemble 1994
Syntagma !meghatározása folyamatban 0
Szavak Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2005
Szerpentinetta Kamarazene 1987
Szerpentinetta Kamarazene 1987
Szerpentinetta Kamarazene 1987
Sziluettek Kamarazene 1988
Szimultán Szólóhangszerre 1987
Tarsoly Vonószenekarra 1990
Tengerszem Ensemble 1996
Transzplantáció Elektroakusztikus zene 2001
Tétellánc Vonószenekarra 2003
Vadrepce Ensemble 0
Változatok hóesésre Kamarazene 1992
Zongoraszvit Szólóhangszerre 2001
Zsurlók Kamarazene 1985
Zúzmarák Szólóhangszerre 1990
Átirat - Bach: C-dúr preludium Ensemble 0
Átirat - Mozart: Ária a Varázsfuvolából Kamarazene 0
Átirat - Muszorgszkij: Két tétel az "Egy kiállítás képei"-ből Kamarazene 0
Átirat - Puccini: Krizantémok Kamarazene 0