Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Csemiczky Miklós


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1954
Weboldal

 
1954. március 16. Budapest

Zeneszerző, zenepedagógus.

Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában 1973 és 1977 között Kocsár Miklós vezetésével, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1977-től 1982-ig Sugár Rezső és Petrovics Emil növendékeként végezte. 1982-ben zeneszerző és zeneszerzés tanári oklevelet szerzett.

Diplomája megszerzése után tagja lett a Zeneművészek Szövetségén belül működő Fiatal Zeneszerzők Csoportjának, melynek koncertjein darabjaival rendszeresen részt vett. 1982-ben Vonósnégyese díjat nyert a Budapesti Tavaszi Fesztivál nemzetközi zeneszerző versenyén, a következő évi versenyen II. Fúvósötöse került a díjazott darabok közé. 1982-ben a Zeneműkiadó Vállalatnál dolgozott szerkesztőként.

Tanári tevékenysége a diploma megszerzése óta folyamatos. Három éven át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetének fúvós-karnagyképző szakán zeneelméletet és szolfézst tanított. Ezzel párhuzamosan kezdte el tanári munkáját a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahol azóta is tanít. Munkájának fő területe a zeneszerzés tanulmányokkal kapcsolatos tárgyak oktatása: zeneelmélet, stílusgyakorlat, ellenpont, hangszerismeret és partitúraolvasás.

1991-92-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneszerzés Tanszékén hangszerelést tanított. 1998-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Főiskola karvezetés szakán tanított zeneelméletet, partitúraolvasást és hangszerismeretet. 1999-től a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében – főiskolai docensként – zeneelméletet, partitúraolvasást, ellenpontot és zeneszerzést tanít.

1996-ban meghívást kapott az írországi Cork városának Nemzetközi Kórusfesztiváljára, ahol egy szeminárium keretében bemutatták ez alkalomra rendelt darabját. Hosszú évek óta rendszeresen részt vesz a Debreceni Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny munkájában mint zsűritag, meghívott zeneszerző, tagja a Kórusverseny Művészeti Tanácsának is. Darabjai gyakran szerepelnek a hazai és a külföldi koncertélet rendezvényein, illetve a Magyar Rádió műsoraiban. Mintegy ötven darabja került magyar és finn kiadók által publikálásra. Számos darabjáról készült hangfelvétel a Magyar Rádióban, és mintegy tucat antológia lemezen szerepelnek művei. Teljes szerzői lemeze jelent meg 1986-ban és 2003-ban.

Zeneszerzői tevékenységéért 1986-ban Erkel Ferenc Díjat, 1996-ban Bartók-Pásztory díjat, 2020-ban Magyarország Érdemes Művésze Díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1983 Fiatal magyar zeneszerzők elektronikus kompozíciói
(Electronic Music by Young Hungarian Composers)
Hungaroton SLPX 12371 LP
1987 Csemiczky: Commedia senza parole; Előhívó ének; Kyrie; Antiphonae No. 2
(Csemiczky, Miklós: Commedia senza parole; Summoning Song; Kyrie; Antiphonae No. 2)
Hungaroton SLPX 12854 Saját
LP
1993 Magyar Rézfúvós Ötös: J.S.Bach, Vivaldi, Malcolm Arnold, Csemiczky Miklós, Vukán György művei
(Hungarian Brass Quintet: Works of J.S.Bach, Vivaldi, Malcolm Arnold, Miklós Csemiczky, György Vukán)
Hungaroton HCD 31449
1995 Magyar kompozíciók zongorára
(Hungarian Piano Music)
Hungaroton HCD 31608
1997 Kortárs magyar szerzők művei cimbalomra
(Works for cimbalom by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31669
1998 Kórusművek Debrecennek
(Vocal Works to Debrecen)
Magánkiadás BR 0109
2001 Párhuzamos monológok - kortárs magyar zene cimbalomra
(Paralel Monologues - Contemporary Hungarian Music for Cimbalom)
Hungaroton HCD 31997
2001 Kortárs magyar kórusművek
(Hungarian Contemporary Choral Works)
Hungaroton HCD 31956
2003 Szent és profán - kortárs magyar kórusantológia
(Sacred & Profane - Hungarian Contemporary Choral Antology)
Hungaroton HCD 32195
2003 Csemiczky Miklós: C-dúr mise; Motetták
(Miklós, Csemiczky: Missa in C; Motets)
Hungaroton HCD 32177 Saját
2005 Ear Ensemble: Faragó, Olsvay, Madarász, Sugár M., Decsényi, Szigeti és Csemiczky művei
(Ear Ensemble: Works by Faragó, Olsvay, Madarász, M. Sugár, Decsényi, Szigeti, Csemiczky)
Hungaroton HCD 32347
2006 Wohltemperiertes Cymbal Hungaroton HCD 32359
 
Cím Típus Dátum
"Egyperces novellák" Szólóhangszerre 1978
25 brácsaduó Kamarazene 0
A bérmai muzsikusok Opera 2006
Ad Mariam Kórusmű 2022
Alleluia Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2019
Antiphonae No. 1 Vonószenekarra 1984
Antiphonae No. 2 Ensemble 1984
Arietta Kamarazene 0
Ave Maria Nőikarra 0
Ave Maria Nőikarra 2001
Ave Maria (D-dúr) Vegyeskarra 0
Ave Maria (E-dúr) Vegyeskarra 1994
Ave Maria (in F) Nőikarra 2011
Ave maris stella Vegyeskarra 0
Ave verum corpus Vegyeskarra 1994
Borjú a réten... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1981
Canone all´ombra Elektroakusztikus zene 2000
Cantus Floridi Szólóhangszerre 1985
Capriccio interrotto Szólóhangszerre 1986
Capriccios, Epitaphs and Choral in memoriam Igor Stravinsky Kamarazene 1983
Cinque pezzi sacri Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Commedia senza parole / Komédia szavak nélkül Kamarazene 1985
Csujogatók Nőikarra 1980
Da pacem Domine Vegyeskarra 1994
De fonte aquae vitae Kórusmű a cappella 2016
Deus creator omnium Vegyeskarra 0
Deutsche Lieder Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Dies Sanctificatus Vegyeskarra 0
Due pezzi sacri Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Egyperces novellák Szólóhangszerre 0
Előhívó ének Vegyeskarra 1983
Est Vegyeskarra 0
Fantasia concertante két cimbalomra és fúvósokra Concerto 1988
Fantasia sul uno canto popolare ungherese Kamarazene 2015
Four Sacred Songs Nőikarra 0
Gyermekjátékok Zenekari mű 2013
Hymni Ambrosiani Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 2014
Három noktürn Vegyeskarra 2016
Három vegyeskar Vegyeskarra 0
Húnyt szemmel Vegyeskarra 1983
II. Szólószonáta hegedűre Szólóhangszerre 2009
II. fúvósötös Kamarazene 1983
II. vonósnégyes Kamarazene 0
Kyrie Vegyeskarra 1979
Két motetta Vegyeskarra 1997
Kínai templom Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1978
Laterna Magica Ensemble 1982
Lépésről-lépésre Szimfonikus zenekarra 1983
Macramé Szimfonikus zenekarra 1982
Magnificat Kórusmű a cappella 0
Maqam Kamarazene 1979
Meditatio mortis !meghatározása folyamatban 0
Messages from Lewis – Három dal Lewis Caroll verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2016
Missa "Terra tremuit" Vegyeskarra 0
Missa Brevis Gyermekkarra 0
Missa in C / C-dúr mise Vegyeskarra 1991
Norvég fantázia Elektroakusztikus zene 2003
O Beata virgo Maria Vegyeskarra 1997
O Voi Kórusmű 2021
Partita Szólóhangszerre 1987
Pater noster Vegyeskarra 0
Quatre bagatelles Szólóhangszerre 1993
Quatuor a cordes / Vonósnégyes Kamarazene 1979
Regina caeli Vegyeskarra 0
Salve Regina Vegyeskarra 1999
Sequentia de Virgine Maria Vegyeskarra 1990
Sinfonietta Szimfonikus zenekarra 1985
Sonata per archi Vonószenekarra 2015
Sonata per violino solo Szólóhangszerre 1981
Sonata piccola No. 1 Kamarazene 1989
Stabat Mater Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2018
Szösszenet-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Tammuz-sirató ének Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1993
Te Deum Vegyeskarra 0
Te Deum 1914 Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Tristis est anima mea Vegyeskarra 0
Two Sacred Songs of the Nativity Vegyeskarra 0
Una sonata grande per cimbalom ungherese Szólóhangszerre 1992
Variációk egy dór témára Kamarazene 2011
Violin Concerto Concerto 2017
Vox dilecti mei Vegyeskarra 1999
Víg óráim, mind a vizek Vegyeskarra 0
Zelené hory / Zöld erdők Nőikarra 2016
Énekes miniatűrök Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Öt trombitaduó Kamarazene 1981
Ünnep Vegyeskarra 0