Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Megyeri Krisztina


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1974
Weboldal

 
Megyeri Krisztina 1974-ben született Budapesten, magyar és orosz szülők gyermekeként. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongora és zeneszerzés szakos, a Zeneakadémiát Bozay Attila és Vajda János növendékeként végezte 1994-1999 között, 2004-ben diplomázott kiváló eredménnyel.

1999-től a lyoni Conservatoire National Supérieur de Musique zeneszerzés és számítógépes zeneszerzés szakán, majd Párizsban Xu Yi-nél és Denis Bosse-nál tanult. Kiváló eredménnyel diplomázott a Zeneakadémián és a Cergy-Pontoise-i Konzervatóriumban (2004), majd zongorakísérői és korrepetitor-tanári diplomát is szerzett. Zenetudományi Masters diplomáját az Université Paris VIII-en, a kortárs opera témájában szerezte.

2003 őszén a párizsi Théâtre du Châtelet-ben mutatták be a színház felkérésére írt Az idegen kert (Le Jardin étranger) című vokális kamaraművét. Nousnoyons-nous című zenés színházi művét 2004-ben az Opéra de Lille tűzte műsorára. Műveit előadta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, az Orchestre National de Lorraine, az Ensemble Musiques Nouvelles, az Ensemble SIC, a Componensemble, a Marcato Kamaraegyüttes, az Ensemble Zagros, az Intermoduláció Kamaraegyüttes, az UMZE, valamint az Ensemble Intercontemporain szólistái.

Műveiből felvételt készített a Magyar Rádió, a France Musiques, a Hungaroton, a Finn Rádió és az SWR. 2010-től darabjai az EMB és az Kontrapunkt kiadók gondozásában jelentek meg. Flux című műve (klarinétra és hangszalagra) részt vett a Sanghaji Világkiállítás magyar pavilonjában létrehozott grafikus kotta- és hanginstalláción. Elvarázsolt évszakok című kórusciklusa, amely 2009-ben a verseny felkérésére született, a 2012-es Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny kötelező műve volt gyermekkar kategóriában. Megyeri Krisztina számos mesterkurzus mellett részt vett 2011-ben az Ensemble Modern kelet-európai projektjében, ahol Rhéotrope című darabjával szerepelt.

2013-ban a Zeneakadémián doktori (DLA) fokozatot szerzett. Disszertációjának témája: Eötvös Péter Love and Other Demons című operájának dramaturgiája és kifejezőeszközei.


Szakmai tapasztalat:

2013 - Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, tanár (zongora, szintetizátor, szolfézs)
2013-14 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kecskeméti Kodály Intézet, tanár (transzponálás-partitúraolvasás, szolfézs, 20. századi zene, zenetörténet)
2009-12 Pécsi Egyetem Zeneművészeti Intézet, tanár (zeneszerzés kötelező, analízis, transzponálás-partitúaolvasás), zongorakísérő-korrepetítor
2008-09 Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, tanár (zeneszerzés, ellenpont)
2008 Croissy-i Zeneiskola, tanár (szolfézs-zeneelmélet)
2007/8 Evry-i Művészeti Iskola, zongorakísérő-korrepetitor (klasszikus balett)
2006-08 Francia Rádió Gyermekkórusa, zongorakísérő-korrepetitor
2003-07 Hay-les-Roses-i Konzervatórium, zongorakísérő-korrepetitor
2003-04 Saint-Germain-en-Laye-i Konzervatórium, zongorakísérő-korrepetitor
2002-06 Élancourt-i Zeneiskola, zongorakísérő-korrepetitor
2000-02 Lyoni Tanárképző Főiskola vegyeskara, zongorakísérő-korrepetitor
1994-05 Kispesti Zeneiskola, zongorakísérő-korrepetitor

Díjak:

2011 Simeonis International Composer's Competition (Bulgária), 3. díj
2008 Vántus István Zeneszerzőverseny, 3.díj
2006 Vántus István Zeneszerzőverseny, 1.díj
2004 Cergy-Pontoise-i Fiatal Zeneszerzők Országos Fóruma, 1.díj
1999 Kodály Zoltán Nemzetközi Zeneszerzőverseny (Kecskemét), 2. díj
1998 Zeneakadémiai Zeneszerzőverseny, 2.díj

Ösztöndíjak:

2012 Bridguard Artist Residency, Stúrovo (Szlovákia)
2012 Visby Composer Residency, Svédország (alkotói ösztöndíj)
2011 Collegium Hungaricum (Bécs) alkotói-kutatói ösztöndíja
2010 Djerassi Composer Residency (USA) alkotói ösztöndíja
2009 Aldeburgh Composer Residencies (Anglia) zeneszerzői ösztöndíja
2009 SACEM-ösztöndíj a doktori tanulmányokhoz
2008 Künstlerhaus Lukas, Ahrenshoop (Németország) zeneszerzői ösztöndíja
2007-09 Kodály Zoltán Alkotói Ösztöndíj
2006-07 Akademie Schloss Solitude (Stuttgart) zeneszerzői ösztöndíja
2005-06 Fondation Natexis-Banques Populaires (Párizs) zeneszerzői ösztöndíja
2005 Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj
1999-2002 Francia Állami Ösztöndíj
1999 Unesco-Aschberg (IMEB, Bourges), díj a legjobb számítógépes zeneszerzőnek

Publikációk:

- "Les projections du présent dans Angels in America de Peter Eötvös ". In: Grabócz, Márta: Entre Orient et Occident - Les opéras de Peter Eötvös, Paris, Éditions des archives contemporaines, 2012

- "Le monde opératique de Peter Eötvös. Restructuration, mythologies personnelles." Terz, 2014/06, www.terz.cc

- "A hatalom, a szerelem és a magány démonai". Ismertető szöveg Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című operája budapesti változatának (2017) hangfelvételéhez. A Magyar Állami Operaház 22 cd lemezt tartalmazó kiadványában (cd box) és annak mikrosite-ján, Budapest, Magyar Állami Operaház, 2017

- "Inspirations mutuelles et relations vivantes entre compositeur, instruement et l'interprete-enfant (Játéko I-IV de György Kurtág). In: La musique de György Kurtág - Les oeuvres et leurs intreprétations. Paris, L'Harmattan, 2018 (előkészületben)

- "A nagyforma dramaturgiája - Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című operájában". Muzsika, 2017/10


DLA disszertáció online:

https://docplayer.hu/12214299-Megyeri-krisztina-eotvos-peter-love-and-other-demons-cimu-operajanak-dramaturgiaja-es-kifejezoeszkozei.html
 
Cím Típus Dátum
Туча / Felhő Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
3 kánon Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
3 kánon - Hangszeres verzió Kamarazene 2009
3 kánon - Három klarinétra Kamarazene 2008
66. szonett Vegyeskarra 2012
A griffmadár fiókái Kamarazene 2022
A gyermek Föld cipője I Szólóhangszerre 2012
A gyermek Föld cipője II Szólóhangszerre 2012
A királylány dala Kamarazene 2020
A látásról Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2019
A látásról Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
A titkos kert Szimfonikus zenekarra 2004
Az idők végéig Kísérőzene 2003
Balettzene Szólóhangszerre 2013
Benső tájak Concerto 2011
Bodzavirágból Vegyeskarra 2011
Bú, fekete Vegyeskarra 2015
Chan Chu-történetek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
Cicatrices Kamarazene 2022
Clair-obscur Ensemble 2003
Csillagmajorban... Szimfonikus zenekarra 2015
Csillagmajorban... Szimfonikus zenekarra 2012
Dalok Erwann Rougé verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
Dans le jardin Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Deus meus Kamarazene 2010
Elvarázsolt évszakok Gyermekkarra 2009
Emlék Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1998
Emlékezés Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2011
Esőhíd Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2008
Faces Szólóhangszerre 1999
Fehérlófia Színházi zene 2015
Fehérlófia bánata Kamarazene 2023
Fehérlófia esküvője Kamarazene 2023
Fehérlófia felrepül Kamarazene 2022
Flux Élő zene és zene magnószalagra 1998
Frühlings Erwachen Opera 2018
Gyalogúton Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2021
Gyalogúton Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Gyöngyvarázs Vegyeskarra 2017
Gávriel! Vegyeskarra 2012
Haenschen Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Hajnalban a csillagok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Hajók a vizen, égi vitorlán Kamarazene 2019
Hajók a vizen, égi vitorlán Kamarazene 2020
Harvest of the Sea Vegyeskarra 2015
Hat kis darab csellóra és zongorára Kamarazene 2023
Hohes Ufer II. Ensemble 2014
Hold asszony Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Hold-lepte úton Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Horizon brûlé - Dalciklus Iréne de Saint-Christol verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Három dal nőihangra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Három gyerekdal Weöres Sándor verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Három kép kamaraegyüttesre Ensemble 2010
Három őszi könnycsepp Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Hétszünyű Koponyányimonyók Kamarazene 2022
Hídút / Csillagörvény Szimfonikus zenekarra 2015
Vegyeskarra 2012
Húsz év múlva Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2018
I Love the Lord Vegyeskarra 2009
I. vonósnégyes Kamarazene 2024
Images-instants I - V / Pillanatképek I - V Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Indián altató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Intermezzo Kamarazene 1999
Jeux-en-jeux (Átirat) Ensemble 2006
Kereső Vegyeskarra 2013
Kert Szimfonikus zenekarra 2004
Kilenc zongoradarab Szólóhangszerre 2019
Kis ciklus Brokés Ágnes verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Kis etűd Szólóhangszerre 2018
Kopogó Zene magnószalagra 2002
Kéktollú Vegyeskarra 2012
Két dal F.G. Lorca verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1996
Két dal Irene de Saint-Christol verseire !meghatározása folyamatban 2015
Két dal Kányádi Sándor verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Két darab csellóra és zongorára Kamarazene 2020
Két darab két gordonkára Kamarazene 2020
Két darab két klarinétra Kamarazene 2020
Kétszólamú gyakorlatok Kamarazene 2016
Kövér gyümölcsök Kórusmű a cappella 2012
Le Jardin étranger / Az idegen kert Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2003
Leletek Vokális zene 2004
Lobbanások Vegyeskarra 2013
Love Song Nőikarra 2011
Love Song - Három klarinétra Kamarazene 2011
Love Song - Három nőihangra Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2011
Lugasban Kamarazene 2010
Lábonjáró szomorúfűz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Madárijesztő Vegyeskarra 1999
Magasiskola Multimédia 2019
Magic Helper I (In memoriam Kokas Klára) Szólóhangszerre 2015
Magic Helper II (In memoriam Kokas Klára) Szólóhangszerre 2015
Magnificat Vegyeskarra 2010
María del Carmen Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Mennyi fényes... Vegyeskarra 2012
Mikor a szarvas... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Mikor a szarvas... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2021
Mikor itt vagy Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Morzsák Szólóhangszerre 1998
MétéoRites Szimfonikus zenekarra 2005
Napszállatja, napnyugta Kamarazene 2016
Napszállatja, napnyugta Nőikarra 2014
Nousnoyons-nous (Le désir de s´enfuir on celui d´arriver) Színpadi mű 2003
Népballada-foszlány Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1992
Népköltés - Altató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1999
Oktett Kamarazenekarra 2005
Orosz dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Panaszos jelenet Szólóhangszerre 2018
Pater Noster in tempus adventus Vegyeskarra 2013
Pirosszemű Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
Pre-lieder Szólóhangszerre 2008
Pre-lieder (Átirat zongorára) Szólóhangszerre 2008
Preludium and Lament / Prelúdium és gyászének Szólóhangszerre 1999
Prestissimo Szólóhangszerre 2012
Prologue. A sense of Humor. Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1995
Prélude á l´Ange de la Mer du Sud Szólóhangszerre 2007
Psalm 123 / 123. zsoltár Vegyeskarra 2014
Psalmus 6 / 6. zsoltár Vegyeskarra 2017
Quartett (S.B.-nak) Kamarazene 2019
Quartett Sáry Bánknak Kamarazene 2018
Retinal Etchings I Kamarazene 2009
Retinal Etchings II Kamarazene 2010
Rhéotrope Kamarazene 2009
Réz-kvintett 1. Kamarazene 2023
Salve Regina Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2022
Sarkköri kűr Nőikarra 2010
Shui Szólóhangszerre 1998
Sirató Kamarazene 1999
Suscipe Domine Vegyeskarra 2010
Szakítsd... Vegyeskarra 2012
Szonáta Kamarazene 2020
Szonáta brácsára Szólóhangszerre 2014
Szonáta hegedűre Szólóhangszerre 2005
Szvit cimbalomra Szólóhangszerre 1996
Szép csöndesen aludj Vegyeskarra 1999
Szépasszonyok mondókái Vegyeskarra 2012
Szépasszonyok mondókái Nőikarra 1999
Sólyom Vegyeskarra 2008
Talla-galla Gyermekkarra 2011
Talla-galla (Könnyített verzió) Gyermekkarra 2011
Tarlón túzok... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
The Chalice / A kehely Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1994
The Clothes of Heaven Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2015
The Clothes of Heaven Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2015
The Half-Dark Room Élő elektronikus zene 2016
Tres ciudades / Három város Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Tristis est Vegyeskarra 2010
Trió Kamarazene 2023
Tutajos Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2021
Two Lyric Pieces Kamarazene 2024
Tárirá tári Vegyeskarra 2012
Törzsi börze Kamarazene 2015
Udvaromon aranyvályú, aranykút... Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Unplugged Swing for Leila Szólóhangszerre 2021
Vadalma lombja Vegyeskarra 2013
Vadalma lombja Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Valsette-Scherzino Szólóhangszerre 2018
Zenekari dalok Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2004
Zengjen a dal Vegyeskarra 2018
Zápor Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1993
réz-Tutajos Kamarazene 2023
tba Szólóhangszerre 2021
Ágnes Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Átirat - Anonymous: Ballet Vonószenekarra 2023
Átirat - Fiona Clifton-Welker: Sea Breeze Vonószenekarra 2023
Átirat - G.C. Gurlitt: Romance Vonószenekarra 2023
Átirat - G.F. Händel: Air Vonószenekarra 2023
Átirat - Gribojedov: Keringő Vonószenekarra 2022
Átirat - Köhler: Induló Vonószenekarra 2022
Átirat - Louis-Claude Daquin: A kakukk Vonószenekarra 2023
Átirat - Ludwig Schytte: Gondoladal Kamarazene 2022
Átirat - Mihail Glinka: Severnaya Zvezda / Sarkcsillag Vonószenekarra 2022
Átirat - Moszkowski: Krakowiak Vonószenekarra 2023
Átirat - Prokofjev: Kis mese - Induló Vonószenekarra 2023
Átirat - W.A. Mozart: Ridente la calma Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2023
Átirat - W.A. Mozart: Rondo K. 391 Vonószenekarra 2023
Énekgyakorlatok Kamarazene 2021
Énekgyakorlatok és új énekgyakorlatok Nőikarra 2014
Óda Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Ünnep Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020