Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szigeti István


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1952

 
Zeneszerzői tanulmányait Kocsár Miklósnál folytatta, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés tanszakán, ahol 1976-ban végzett. Ezután magánúton Szokolay Sándornál tanult tovább; elektronikus zenei tanára Pongrácz Zoltán volt.

Évekig a Magyar Rádió munkatársa: 1982-től zenei szerkesztő, 1994-től a Magyar Rádió elektroakusztikus Zenei Stúdiójának (HEAR Stúdió) irányítója. 1986-1989 között a Fiatal Zeneszerzők Csoportjának vezetője. A magyar Lajtha Társaság elnöke, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségi tagja. Az 1997-ben általa alapított Sárvári Nemzetközi Elektroakusztikus Zenei Találkozó művészeti vezetője. 1984-ben Kodály ösztöndíjas, 1999-ben Lajtha díjjal, 2000-ben Erkel-díjjal tüntették ki. A Souvenir de K. elnyerte a bourges-i GMEB Elektroakusztikus Zenei Központ 1981-es nemzetközi zeneszerzőversenyének különdíját, 1984-ben pedig a zsűri az egyik legsikeresebb darabnak járó kitüntetésben részesítette ELKA című művét.
 
Cím Típus Dátum
"Lassú és friss" Élő zene és zene magnószalagra 2001
160 karakter Élő zene és zene magnószalagra 2004
96 Kamarazene 0
A mulandóság mámora Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2010
AD(ri)A Ensemble 1997
Apokrif Zene magnószalagra 2003
Ave Maria Nőikarra 2006
Ave maris stella Nőikarra 2004
Az égő szótár Nőikarra 1989
Az éjszaka hangjai Élő zene és zene magnószalagra 0
Az öreg malom utolsó álma Kamarazene 0
Árnyak Élő zene és zene magnószalagra 2000
Benedetto Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Bezsongva Szólóhangszerre 0
Capriccio Szólóhangszerre 0
ChambEAR Music Elektroakusztikus zene 1993
Coloriage Szimfonikus zenekarra 0
Coloriage No. 2 Kamarazene 0
Concertino Aveirense Zene magnószalagra 2002
Concertino baroccheggiante Concerto 2019
Contrabassissimo Élő zene és zene magnószalagra 2003
CORN-FLAKES Élő zene és zene magnószalagra 2007
Corpo di Bacco Kamarazene 2008
CSEND Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 0
Didgeridoo-dal Élő zene és zene magnószalagra 2006
Dimensioni Kamarazenekarra 1976
Duettino Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Duók Kamarazene 2000
Duók Kamarazene 2000
E M Élő zene és zene magnószalagra 0
Egy kis szúnyog élete és ... Kamarazene 1995
ELKA Elektroakusztikus zene 1981
Emlékek Multimédia 0
Etüd Elektroakusztikus zene 0
F. Otto Ag. Élő zene és zene magnószalagra 1998
Fallalla Nőikarra 1989
Fantázia Szólóhangszerre 2007
Fragments Vonószenekarra 2014
Fuvola-cselló duó Kamarazene 0
Gesztusok Kamarazene 2004
Gondolatok a nincstelenségről Színpadi mű 2019
Hármasverseny Concerto 0
Három dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2009
Hommage a Madarász Szólóhangszerre 0
Hommage á Bruhns Vonószenekarra 2019
Hope and Hopeless Elektroakusztikus zene 0
Hostias Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2004
Hypostasis Zene magnószalagra 2001
I. kantáta (Uram, meddig felejtkezel el rólam?) Szólóhang(ok)ra és zenekarra 0
Ikrek tükörben Számítógépes zene 1993
Image Elektroakusztikus zene 1982
In flagranti Vegyeskarra 1979
Játszma Elektroakusztikus zene 0
Jubileumi zene Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 0
Kaleidoszkóp Zene magnószalagra 0
Katedrális (Hommage à Bach) Kamarazene 1995
Kán-kánon Élő zene és zene magnószalagra 0
Képtelenségek Kamarazene 2003
Kharon ladikján Élő zene és zene magnószalagra 2000
Korál Kamarazene 0
KYCSYM Zene magnószalagra 1996
L’homme armé utóhangok Kamarazene 2019
L´adieu Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1980
L. Gy.-nek szórakozásul Szólóhangszerre 0
Légszomj Kamarazene 2000
Lélegzet Élő zene és zene magnószalagra 2004
LUX Elektroakusztikus zene 2007
Magyar etűdök Nőikarra 1991
Majdnem egypercesek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2006
Memento, homo Élő zene és zene magnószalagra 2004
Mese Kamarazene 1975
Mirage Canariage Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Miserere Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 0
Mother & Father Zene magnószalagra 2003
Mozaikok Kamarazene 0
Naijey Kamarazene 1991
Nova Scotia Szólóhangszerre 2023
Novecento Zenekari mű 1998
November 25. Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Organikus sziluettek Multimédia 0
Örökmozgó Szólóhangszerre 2007
Ősz Nőikarra 1994
Pakulár ballada Élő zene és zene magnószalagra 0
Parafrázis Liszt Desz-dúr Consolation-jára Szólóhangszerre 0
Perpetuum Mobile Élő zene és zene magnószalagra 1995
Piccolo Concertino Kamarazene 2023
Por-dal Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1997
Quartetto Kamarazene 2006
Quasi Elektroakusztikus zene 2007
Rapszódia (Hommage a Kodály) Vonószenekarra 0
Régiségek Szólóhangszerre 2007
Reménytelenül Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Requiem Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2004
Ritornelli Szólóhangszerre 1976
Rolling Screes Kamarazene 0
Rövidke Kamarazene 0
Sea Song Elektroakusztikus zene 1984
Souvenir de K. Zene magnószalagra 1981
Stabat Mater Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre 0
Sweeping Szólóhangszerre 2014
Tempophonie Vonószenekarra 1985
Terza prattica Kamarazene 0
That´s for You Kamarazene 1988
The Clown / A bohóc Szólóhangszerre 1985
The Life of a Little Gnat and !meghatározása folyamatban 0
Tiszavirág Kórusmű a cappella 1998
Toccata nostalgica Zene magnószalagra 2001
Töredékek a Sárvári Miséből Nőikarra 2002
Trasfigurazioni per due pianoforti Kamarazene 1985
Trebor Piák kalandjai Élő zene és zene magnószalagra 0
Trió Kamarazene 0
Tücsök úrfi Élő zene és zene magnószalagra 2008
Vari-játékok Kamarazene 0
Várok Nőikarra 1974
Virágének Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2006
Vitustánc Élő zene és zene magnószalagra 0
Vungec varázsénekek Elektroakusztikus zene 0
Why Not? Kamarazene 1987
Zsoltár Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Zsu Szólóhangszerre 2011