2023. december 6.
Kodály Központ
Budapest

Pannon Filharmonikusok: Bertók-díj átadóest III.

2023. december 6. 19:00
Kodály Központ
7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.

2021−ben a Jelenkor folyóirat és Bertók Attila, a költő fia és örököse költészeti díjat alapított. Már a Bertók László Költészeti Díj indulásakor határozott célkitűzése volt az alapítóknak, hogy – miként az életmű – a díj és a díjátadó eseménye is nyisson a társművészetek felé. 2021−ben a Pannon Filharmonikusok felkérésére Balogh Máté zeneszerző írt a díjátadóhoz méltó zenei szignált, melyet idén a szerző új művének ősbemutatója követ. Az idei év különlegessége, hogy a „nagydíj" mellett egy „kisdíjat" is odaítél a zsűri egy 37 évnél fiatalabb, ígéretes pályakezdést magáénak tudó költőnek. A szokatlan korhatárt Bertók László életrajza magyarázza: 37 éves volt, amikor az első önálló kötete megjelenhetett.

Az Európa-szerte elismert zenészpáros, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint együttműködése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen töltött éveikre nyúlik vissza. Akusztikus duójuk vált a legfontosabb közös formációjukká, és bár legutóbbi két lemezüket kvartettben rögzítették két belga zenésszel, közös munkájuk magja továbbra is a duó felállás. Kidolgozták, hogyan lehet a legteljesebb hangzást elérni mindössze egyetlen gitárral és énekhanggal, valamint a személyes ihletettségű, mélységet, felszabadultságot és humort magukban hordozó dalaikkal. A mintegy negyven országot és számos fesztivált megjárt duó koncertjein a néző kreatív, kísérletező, műfajokat elegyítő zenei történeteknek lehet a fültanúja.


[kr]
Műsor:

Balogh Máté: Bertókiáda – ősbemutató
Balogh Máté (Paul Peuerl nyomán): Intrada

Közreműködik:

Harcsa Veronika – ének
Gyémánt Bálint – gitár
Megyimórecz Ildikó – szoprán
Pannon Filharmonikusok

Vezényel:
Vass András

Jegyár:

Az irodalmi díjátadó estre a belépés díjmentes, jegyek a Kodály Központ jegypénztárában személyesen, illetve online is igényelhetők.

További információ: