Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok (Budapest Chamber Symphony)


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1992
E-mail
Weboldal

 
Hazánk egyetlen ilyen zenekari formációját Szászné Réger Judit alapította 1992-ben. Repertoárjának Bartók, Kodály, Liszt és Weiner Leó kamarazenekari kompozíciói mellett Bach, Haydn, Mozart, Stravinsky és Britten művei állnak a középpontjában. Számos magyarországi bemutató fűződik a nevéhez a barokktól a kortárs zenéig. Előszeretettel játssza és veszi lemezre a mai magyar szerzők műveit. Médiatámogatója a Magyar Rádió, mely rendszeresen sugározza hangversenyeit és felvételeit.

A zenekar CD-i a BMC, az Echiquier, az Európa Könyvkiadó, a Gramy, a Hungaroton, a Mega Records és a Tibor Varga Collection gondozásában jelentek meg. Több szerzői (Bottesini, Fekete Gyula, Haydn, Lajtha, Liszt, Szőllőssy, Weiner) és előadói (Bálint János, Érdi Tamás, Gyöngyössy Zoltán, Hadady László, Járdányi Gergely) lemez készítésében működött közre. Emellett Huszár Lajos, Kurtág György, Sári József, Sáry László és Serei Zsolt műveiből is készített felvételeket.

Kultúrdiplomáciánk Madridban és Athénban a zenekar hangversenyével ünnepelte hazánk csatlakozását az Európai Unióhoz. Fellépett Ausztriában, Brazíliában, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Thaiföldön, játszott a japán császárnak és a spanyol királynak. Olyan nemzetközi kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Baráti Kristóf, Mario Caroli, Isabelle Faust, Simone Fontanelli, Edin Karamazov, Kim Kashkashian, Cyprien Katsaris, Kamp Salamon, Keller András, Kocsis Zoltán, Alexander Lonquich, Elsbeth Moser, Perényi Miklós, Pusker Júlia, Rohmann Imre, Jean-Marc Phillips Varjabedian, Victor Pikayzen, Polgár László, Thomas Riebl, Rost Andrea, Sebők György, Andreas Scholl, Starker János, Adrian Sunshine, Várdai István, Végh Sándor, Cantemus Vegyeskar, Trio Wanderer, Wiener Sängerknaben.

Nemzetközileg is sikert arattak Muzsikáló Európa (16 részből álló), Szerenádok szárnyán (8) és Máig ható reneszánsz (5) című önálló sorozatai, melynek nyilvános koncertjeit 22-es stúdiójából sugározta, és ott rögzítette is a Magyar Rádió. Haydn összes melléknévvel ellátott szimfóniáját (30) felölelő hangversenytermi sorozatukat szintén felvette a Magyar Rádió.

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok munkáját művészeti tanács irányítja, melynek tagjai: Szászné Réger Judit – alapító elnök, Rohmann Imre – zongoraművész, karmester (a salzburgi Mozarteum professzora), Somogyi Péter – hangversenymester, Szilágyi Mihály - művészeti menedzser.

A zenekarnak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., ifjúsági sorozatainak a Samsung Electronics Magyar Zrt. a főszponzora. Tevékenységét támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1990 Hollós Máté: Fölfelé hulló levelek éneke Pannon Classic PCL 8006
1995 Druschetzky Georg: Missa solemnis; Bengraf: Templomi zene
(Druschetzky, Georg: Missa solemnis; Bengraf: Sacred Music)
Hungaroton HCD 31609
1996 Werner, Gregor Joseph: Vesperae de apostolis Hungaroton HCD 31646
1999 Weiner Leó album BMC Records BMC CD 018 Saját
2000 Fekete Gyula: Római láz; Elégia
(Fekete, Gyula: Roman Fever; Elegia)
Hungaroton HCD 31914
2001 Horgas Eszter Arcai II. - Hazafelé Gramy Records GR-028
2002 Bottesini, Givoanni: Kompozíciók nagybőgőre IV. - kettősversenyek
(Works for Double Bass, Vol.4 - Double Concertos)
Hungaroton HCD 32100 Összkiadás / Első felvételek
2002 Oláh Kálmán & Lehel Péter feat. Budapest Chamber Simphony, Trio Midnight: Hungarian Rhapsody GOOD International co. GI-3052
2002 Kurtág, Szőllősy, Sáry, Serei, Sári, Gyöngyössy BMC Records BMC CD 074
2003 Bach, J.S.: Oboaversenyek
(Complete oboe concertos)
BMC Records BMC CD 089
2003 Szőllősy András: Zenekari és kamarazenekari művek
(Szőllősy, András: Works for orchestra and chamber orchestra)
BMC Records BMC CD 080
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2004 Bottesini, Givoanni: Kompozíciók nagybőgőre V. - Versenyművek
(Bottesini, Givoanni: Works for Double Bass, Vol. 5 - Concertos)
Hungaroton HCD 32230 Összkiadás
2008 Kiss Gy. László: Transfiguratio Hungaroton HCD 32579
2009 Joseph Haydn - Anniversary Album 2009 BMC Records BMC CD 156 Saját
2009 Haydn, Joseph: A Megváltó hét szava a keresztfán, Hob. III:50-56 (xx:1b)
(Haydn, Joseph: The Seven Last Words of Our Saviour on the Cross , Hob. III:50-56 (xx:1b))
BMC Records BMC CD 157 Saját
2014 Lajtha László: Vonószenekari művek (összkiadás)
(László Lajtha: Complete Works for String Orchestra)
BMC Records BMC CD 189