Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Soul What


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
Telefon
+36 70 372 1101

 
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének végzős növendékei alapították az együttest. Eleinte kötelező iskolai zenekarként indult, majd az intézmény falait gyorsan átlépve lépett ki a hazai, majd a nemzetközi jazz pódiumokra a csapat.

2005-ben Ausztráliában és Hong Kong-ban turnéztak, két jazz fesztiválon egyedüli európai meghívottként szerepeltek. Ugyanebben az évben az Aranytíz – jazz zenekarok versenyén I. helyezést értek el. A magyar fesztiválok gyakori fellépői, emellett a Magyar Rádió rendszeresen meghívott stúdió, ill. koncertvendégei.

A magyar jazz életben nagyon ritka, szinte egyedülálló az ilyen nagy létszámú felállás, ami még nem big band, de már nem egy jazz combo.

A dob, basszus, gitár, zongora, ének mellett egy öttagú fúvós kórus színesíti a hangzást.

A repertoár kizárólag saját darabokból, és hangszerelésekből áll. A műsorban helyet kapnak jazz standard feldolgozások, melyeket inkább nevezhetünk átdolgozásoknak. Saját hangszerelésben, egyéni megfogalmazásban szólalnak meg a jól ismert jazz darabok, egészen új aspektusba helyezvén ezzel őket. A saját darabok egy része a funk műfaja felé közelít. A műsor tehát színes, változatos, mindenki számára emészthető.