Mendelssohn Kamarazenekar (Mendelssohn Chamber Orchestra)
Zenekar, kórus, együttes
Alakulás éve
1985
Fiatal, pályakezdő művészekből alakult 1985-ben, Veszprémben. Repertoárjuk az általánosan játszott kamarazenei művektől kezdve mai szerzők alkotásain át a jazzig terjed. A zenekar tagjai tudatosan vállalták a nehezebb utat a pódium felé, így alapos zenekarépítő munka előzte meg első koncertjeiket, de igényességükből azóta sem veszítettek. Egyaránt fontos számukra a világos és kidolgozott artikuláció csakúgy, mint a spontán, természetes előadás. Bérleti sorozataikban olyan kiváló szólistákkal dolgoznak együtt, mint Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, a kolozsvári Ruha István, Berkes Kálmán, Bálint János. A zenekar nyitottságára jellemző, hogy nagy örömmel dolgoznak együtt jazz-muzsikusokkal is, így kerülhetett sor Párizsban a francia jazz-zongorista és zeneszerző Jaques Loussier Miséjének bemutatójára, illetve közös produkciókra az amerikai jazz-klarinétossal, Joe Murányival. Rendszeresen vendégszerepelnek Angliában, Németországban, Franciaországban és Szlovéniában. Több CD-t készítettek már, s a különböző itthoni és külföldi rádió- és TV-csatornák közvetítik koncertjeiket. 2010-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki az együttest. A zenekar művészeti vezetője @@ZENESZ_1655##.