Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

MÁV Szimfonikus Zenekar (Budapest Concert Orchestra MÁV)


Zenekar, kórus, együttes

Alakulás éve
1945
E-mail
Weboldal
Telefon
+36-1-338-2664
Fax
+36-1-338–4085

 
Az együttes 1945-ben jött létre (alapító karmestere: Szőke Tibor), első bérleti hangversenyét 1946-ban, a Zeneakadémián adta. A MÁV Szimfonikusok 1953-ig a Magyar Állami Operaház utazó társulatának, a Gördülő Operának zenekaraként a vidéki hangversenyélet főszereplője volt. Az együttes hosszú éveken keresztül volt a Budapesti Szabadtéri Játékok zenekara, teljes operákat is játszott, többek között Mozart, Verdi, Puccini, Bizet, Erkel és Bartók műveit. Ma egyike az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak, repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed. Fennállása óta számos kiemelkedő karmester egyéniséggel és szólistával dolgozott együtt itthon és külföldön egyaránt. Vezető karmesterei Lukács Miklós, Pécsi István, Oberfrank Géza, Nagy Ferenc, Mark Gorenstein és Gál Tamás (1988-tól a zenekar művészeti vezetője is egyben) voltak. A 2021/22-es évadtól kezdve pedig Farkas Róbert tölti be a vezető karmesteri szerepet. A zenekar olyan vendégkarmesterekkel dolgozott, mint Ferencsik János, Lehel György, Joó Árpád, Kulka János, Peskó Zoltán, valamint Lamberto Gardelli, Kobayashi Ken-Ichiro, Franco Ferrara, Nikolai Anosov, Roberto Benzi, Angelo Ephrikian, Franz Konwitschy, Ottmar Suitner, Hans Swarowsky, Carlo Zecchi, Moshe Atzmon, Arwid Janszonsz, Kurt Masur, Herbert Blomstedt. Közreműködő szólistáik közt találjuk Lazar Bermannt, Jeanne-Marie Darrét, Gertler Endrét, Tsuyoshi Tsutsumit, Ruggiero Riccit, David Geringast, Jevgeni Buskovot, Sándor Györgyöt, Vásáry Tamást, Kocsis Zoltánt, Ránki Dezsőt, Ruha Istvánt, Perényi Miklóst, Onczay Csabát, Jandó Jenőt, José Carrerast, Placido Domingot, Luciano Pavarottit vagy Kiri Te Kanawát.

A zenekar külföldi turnéi során járt Belgium, Németország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Luxemburg, Norvégia, Svédország, Jugoszlávia, Svájc, Ausztria, Lengyelország nagyvárosaiban. Olyan nevezetes hangversenytermekben léptek fel, mint az Amsterdami Concertgebouw, a bécsi Musikvereinssaal, a stuttgarti Liederhalle és a müncheni Philharmonie am Gasteig. Több európai zenei fesztiválon jártak, így Lourdes, Bécs, Tesszaloniki, Róma, Assisi fesztiváljain. Az utóbbi fesztiválhoz kapcsolódva adott hangversenyt a zenekar Castelgandolfoban, a pápa nyári rezidenciáján, II. János Pál pápa tiszteletére 1988-ban.

A magyar és külföldi televíziók is rendszeresen foglalkoztatják az együttest (RAI. ZDF, TVE, TF1, stb). A zenekar a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyének rendszeres közreműködője.

Díjak, kitüntetések:
2011 Bartók-Pásztory-díj

A MÁV Szimfonikus Zenekar aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)