Horusitzky Zoltán
Zeneszerző
Születési hely
Pápa
Születési dátum
1903
1903. július 18., Pápa - 1985. április 25., Budapest
Horusitzky Zoltán Kodály zeneszerző-iskolájának kiemelkedő tehetségű, nagy műveltségű képviselője. Annak a nehéz sorsú nemzedéknek a tagja, amelynek pályája a II.világháború és a nyomában járó kelet-közép-európai történelmi helyzet közepette folyt.
Sokoldalú felkészültsége, zenei és intellektuális készsége már a harmincas évektől kezdve lehetővé tette, hogy több irányból is bekapcsolódjon a magyar zeneélet megújításába. 1938 és 1944 között A Zene című folyóirat szerkesztője. Döntő szerepet játszott középiskolai énektanárok, vidéki zenei szakemberek képzésében, valamint a fővárosi zeneoktatásban, minthogy a székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola igazgatója volt 1944-49-ben.
Az előadóművészi-pedagógusi kötelezettséget életre szólóan vállalta, mint zongoraművész és zongorapedagógus: külföldön még utolsó évtizedében saját műveinek előadója, zongorakurzusok vezetője volt, itthon pedig a Zeneakadémia tanáraként működött.
Horusitzky zeneszerzői szemléletében elsődleges a költői inspiráció, ezt bizonyítja vokális műveinek szövegválasztása, sőt saját költői megnyilvánulásai. Másrészt meghatározó, közvetlen hatással vannak művészetére a természeti élmények. Zeneszerzői világára Liszt Ferenc életműve példaértékű hatást gyakorolt, éppen a késői Liszt-stílus a 20. századra előremutató stílusjegyeinek értelmében. Kodály zenei-művelődési programjának jelentős képviselője, több rokon vonásában is közel állt mesteréhez.
A kodályi-liszti gyökereken túl széles körű zenetörténeti-népzene hagyományokra építkezik. Zenéje alapjaiban megtaláljuk a reneszánsz kórusművészet mesterének Palestrinának példáját csakúgy, mint a magyar, később a finn népzenei dallamkincset. Utolsó alkotói korszakában bizonyos fokig közel került a 12 hangos kompozíciós elvekhez, főként a komplementer hangkészlet alkalmazása tekintetében.
Pályája három periódusra tagolható. Az első korszak a II. világháború végéig tartott, számban viszonylag csekély, jelentőségükben azonban irányt jelző kompozíciókkal. A vokális művei közül a dalciklusok és a Fekete Hold Éjszakája című kantáta kiemelkedő; valamint a Te deum, az op.1 és op.12 zongoradarabok, valamint a II. kvartett.
A második korszak az 1945 és 1962 közötti évekre tehető, amikor is a magyar szellemi és művészeti életet a politikai irányú beszűkülés jellemezte. Horusitzky azonban folytatta a megkezdett utat, és érdeklődésének középpontjába a nemzeti opera került (Báthory Zsigmond).
A harmadik alkotói periódus - túl a hatvanadik évén - elhozta végül a békés, szabad alkotói kiteljesedést. Művészi érdeklődése előbb Párizs, majd Finnország felé irányultak. A francia sikerek főbb állomásai: az 1966-ban a Párizsi Magyar Intézetben tartott szerzői est, az 1973-as Salle Rossiniben rendezett kortárszenei koncertbemutatói; a Guilde Francais des Artistes Solites által rendezett nemzetközi zongoraverseny zsűritagsága és az 1976-os versailles-i Cziffra-zongoraverseny, ahol Horusitzky Szonátája kötelező darabként szerepelt. Marion Janson énekművésszel kialakított művészi együttműködése is ebben az időszakban alakult ki, számos művének ő lett az inspirálója és előadója. A finn kapcsolat létrejöttében volt tanítványa Erdélyi-Rauhala Lenke játszott fontos szerepet. Az együttműködés az életmű utolsó vokális darabjait ihlette.
Díjak, elismerések
1954 Erkel Ferenc-díj
lásd még: Horusitzky Zoltán - zongorista
Horusitzky Zoltán Kodály zeneszerző-iskolájának kiemelkedő tehetségű, nagy műveltségű képviselője. Annak a nehéz sorsú nemzedéknek a tagja, amelynek pályája a II.világháború és a nyomában járó kelet-közép-európai történelmi helyzet közepette folyt.
Sokoldalú felkészültsége, zenei és intellektuális készsége már a harmincas évektől kezdve lehetővé tette, hogy több irányból is bekapcsolódjon a magyar zeneélet megújításába. 1938 és 1944 között A Zene című folyóirat szerkesztője. Döntő szerepet játszott középiskolai énektanárok, vidéki zenei szakemberek képzésében, valamint a fővárosi zeneoktatásban, minthogy a székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola igazgatója volt 1944-49-ben.
Az előadóművészi-pedagógusi kötelezettséget életre szólóan vállalta, mint zongoraművész és zongorapedagógus: külföldön még utolsó évtizedében saját műveinek előadója, zongorakurzusok vezetője volt, itthon pedig a Zeneakadémia tanáraként működött.
Horusitzky zeneszerzői szemléletében elsődleges a költői inspiráció, ezt bizonyítja vokális műveinek szövegválasztása, sőt saját költői megnyilvánulásai. Másrészt meghatározó, közvetlen hatással vannak művészetére a természeti élmények. Zeneszerzői világára Liszt Ferenc életműve példaértékű hatást gyakorolt, éppen a késői Liszt-stílus a 20. századra előremutató stílusjegyeinek értelmében. Kodály zenei-művelődési programjának jelentős képviselője, több rokon vonásában is közel állt mesteréhez.
A kodályi-liszti gyökereken túl széles körű zenetörténeti-népzene hagyományokra építkezik. Zenéje alapjaiban megtaláljuk a reneszánsz kórusművészet mesterének Palestrinának példáját csakúgy, mint a magyar, később a finn népzenei dallamkincset. Utolsó alkotói korszakában bizonyos fokig közel került a 12 hangos kompozíciós elvekhez, főként a komplementer hangkészlet alkalmazása tekintetében.
Pályája három periódusra tagolható. Az első korszak a II. világháború végéig tartott, számban viszonylag csekély, jelentőségükben azonban irányt jelző kompozíciókkal. A vokális művei közül a dalciklusok és a Fekete Hold Éjszakája című kantáta kiemelkedő; valamint a Te deum, az op.1 és op.12 zongoradarabok, valamint a II. kvartett.
A második korszak az 1945 és 1962 közötti évekre tehető, amikor is a magyar szellemi és művészeti életet a politikai irányú beszűkülés jellemezte. Horusitzky azonban folytatta a megkezdett utat, és érdeklődésének középpontjába a nemzeti opera került (Báthory Zsigmond).
A harmadik alkotói periódus - túl a hatvanadik évén - elhozta végül a békés, szabad alkotói kiteljesedést. Művészi érdeklődése előbb Párizs, majd Finnország felé irányultak. A francia sikerek főbb állomásai: az 1966-ban a Párizsi Magyar Intézetben tartott szerzői est, az 1973-as Salle Rossiniben rendezett kortárszenei koncertbemutatói; a Guilde Francais des Artistes Solites által rendezett nemzetközi zongoraverseny zsűritagsága és az 1976-os versailles-i Cziffra-zongoraverseny, ahol Horusitzky Szonátája kötelező darabként szerepelt. Marion Janson énekművésszel kialakított művészi együttműködése is ebben az időszakban alakult ki, számos művének ő lett az inspirálója és előadója. A finn kapcsolat létrejöttében volt tanítványa Erdélyi-Rauhala Lenke játszott fontos szerepet. Az együttműködés az életmű utolsó vokális darabjait ihlette.
Díjak, elismerések
1954 Erkel Ferenc-díj
lásd még: Horusitzky Zoltán - zongorista
| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 2000 |
Arany felhők - Kortárs magyar szerzők dalai
(Golden Clouds - Hungarian Contemporary Songs) |
Hungaroton | HCD 32017 | |
| 2001 |
Kamarazene
(Chamber Music) |
Hungaroton | HCD 31991 |
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| 13 kétszólamú gyermekkar | Gyermekkarra | 1932 |
| A francia postakocsi, Op. 26 | Zene rádiójátékhoz | 1956 |
| A zene hatalma, Op. 73 | Vegyeskarra | 1983 |
| Affano e Allegria, Op. 69 | Kamarazene | 1980 |
| Borisz Godunov, Op. 20 | Zene rádiójátékhoz | 1956 |
| Báthory Zsigmond, Op. 27 | Opera | 1950 |
| Báthory-szvit, Op. 22 | Szimfonikus zenekarra | 1953 |
| Cassazione, Op. 25 | Kamarazene | 1954 |
| Csipkerózsika, Op. 52 | Kísérőzene | 1971 |
| Dömösön, Op. 61 | Nőikarra | 1970 |
| Egy magányos sétáló | Szólóhangszerre | 1978 |
| Egyetlenegy éjszakán, Op. 56 | Kísérőzene | 1974 |
| Exercises poétiques pour piano | Szólóhangszerre | 0 |
| Fantazia spirituale, Op. 75 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1984 |
| Fantázia cseremisz (mari) népdalok nyomán, Op. 17 | Szimfonikus zenekarra | 1943 |
| Fekete hold éjszakáján, Op. 6 | Szólóhang(ok)ra, kórusra, szólóhangszer(ek)re és z.karra | 1931 |
| Fekete város - Opera, Op. 45b | Opera | 1982 |
| Fekete város, Op. 44a | Zene rádiójátékhoz | 1967 |
| Felkelt a nap, Op. 29 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra | 1930 |
| Gyermekvilág, Op. 35 | Szólóhangszerre | 1959 |
| Hangulatok, Op. 48 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1967 |
| Hegedű-zongora darabok, Op. 2 | Kamarazene | 1925 |
| Hegedűverseny, Op. 24 (a-moll) | Concerto | 1954 |
| Három Shakespeare-szonett, Op. 19 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1953 |
| Három Tóth Árpád kórus, Op. 54 | Vegyeskarra | 1972 |
| Három dal, Op. 7 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1932 |
| Három kamaraduett, Op. 18 | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 1946 |
| Három korai dal, Op. 5 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1929 |
| Hívás (Lappföldön), Op. 57 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1976 |
| I. vonósnégyes, Op. 4 (f-moll) | Kamarazene | 1925 |
| I. zongoraverseny, Op. 14 | Concerto | 1941 |
| II. vonósnégyes, Op. 15 (Desz-dúr) | Kamarazene | 1943 |
| II. zongoraverseny, Op. 33 | Concerto | 1959 |
| III. vonósnégyes, Op. 21 (a-moll) | Kamarazene | 1955 |
| III. zongoraverseny, Op. 65 | Concerto | 1978 |
| IV. vonósnégyes, Op. 30 | Kamarazene | 1957 |
| Kecskebőr (Petike), Op. 36 | Balett / Choreographic work | 1962 |
| Kilenc szerző 44 kis zongoradarabja | Szólóhangszerre | 0 |
| Kodály-köszöntő (Variációk egy Kodály témára) | Szimfonikus zenekarra | 1962 |
| Kosztolányi-kórusok | Kórusmű a cappella | 1962 |
| Két fúga orgonára, Op. 55 | Szólóhangszerre | 1974 |
| Két kamaradal, Op. 39 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1964 |
| Két költemény, Op. 3 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1927 |
| Két magyar népdal, Op. 23 | Kamarazene | 1954 |
| Két zenekari darab | Szimfonikus zenekarra | 1970 |
| Kétszólamú invenciók | Szólóhangszerre | 1954 |
| Kínai dalok, Op. 13 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1941 |
| Les reveries du promeneur solitaire, Op. 63 / Magányos sétáló álmodozásai, Op. 63 | Szólóhangszerre | 1977 |
| Luonnon Kuvia (Finn tájképek), Op. 62 | Nőikarra | 1976 |
| Marij földön | Szimfonikus zenekarra | 1955 |
| Missa Pannonica, Op. 16 | Kórusmű a cappella | 1942 |
| Négy Kosztolányi-kórus, Op. 37 | Vegyeskarra | 1962 |
| Négy balettkép, Op. 47 | Balett / Choreographic work | 1967 |
| Négy dal, Op. 8 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1938 |
| Négy madrigál Petőfi Sándor verseire, Op. 40 | Vegyeskarra | 1963 |
| PAX - Éljetek békében, Op. 72 | Kórusra és zenekarra | 1983 |
| Palotai álmok, Op. 64 | Kísérőzene | 1979 |
| Pasztellképek, Op. 74 | Kórusra és kamaraegyüttesre | 1984 |
| Petőfi madrigálok | Kórusmű a cappella | 1963 |
| Piéces poétiques | Szólóhangszerre | 1965 |
| Poétikus gyakorlatok, Op. 42 | Szólóhangszerre | 1965 |
| Románc zongorára | Szólóhangszerre | 1920 |
| Rézfúvósnégyes, Op. 32 | Kamarazene | 1958 |
| Szimfónia, Op. 9 | Zenekari mű | 1933 |
| Szonáta brácsára és zongorára, Op. 53 | Kamarazene | 1971 |
| Szonáta két zongorára, Op. 51 | Kamarazene | 1970 |
| Szonáta orgonára, Op. 41 | Szólóhangszerre | 1965 |
| Szonáta és divertimento, Op. 46 | Kamarazene | 1967 |
| Szonáta, Op. 34 | Kamarazene | 0 |
| Szonáta, Op. 45 "A hegy" | Szólóhangszerre | 1968 |
| Szonáta, Op. 71 | Kamarazene | 1982 |
| Te Deum, Op. 11 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1937 |
| Téma és variációk zongorára, Op. 68 | Szólóhangszerre | 1980 |
| Ungaresca, Op. 28 | Vonószenekarra | 1956 |
| V. vonósnégyes, Op. 43 | Kamarazene | 1965 |
| VI. vonósnégyes, Op. 60 | Kamarazene | 1976 |
| VII. vonósnégyes, Op. 67 | Kamarazene | 1980 |
| Valse caractéristique | Szólóhangszerre | 1920 |
| Viharos éjjel | Nőikarra | 1974 |
| Vonósnégyes tétel Kodály köszöntésére | Kamarazene | 1964 |
| Vágta, Op. 38 | Vonószenekarra | 1963 |
| Zongoradarabok, Op. 10 | Szólóhangszerre | 1935 |
| Zongoradarabok, Op. 12 | Szólóhangszerre | 1942 |
| Zongoraötös, Op. 31 | Kamarazene | 1957 |
| Átirat - Rameau: Táncszvit | Vonószenekarra | 0 |
| Éj van, Op. 50 | Vegyeskarra | 1968 |
| Észak, Op. 70 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra | 1981 |
| Öt francia dal, Op. 58 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1974 |
| Öt zongoradarab, Op. 1 | Szólóhangszerre | 1923 |
| Új dalok, Op. 59 | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1975 |
| Új zongoradarabok, Op. 66 | Szólóhangszerre | 1979 |
| Ünnepi kantáta, Op. 49 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1970 |