Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bujdosó Márton


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1975

 
Bujdosó Márton 1975. március 8-án született Budapesten. Zongoratanulmányait az 5. kerületi zeneiskolában kezdte meg, majd hamarosan érdeklődése a zeneszerzés felé fordult. 1989-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zeneszerzés szakára. Bartók György és Szervác Attila társaságában a Dodeskaden formáció keretében már ekkor elkezdett szabad kortárszenei rögtönzéssel foglalkozni. Az ének-zenetanár, karvezetés diploma megszerzése után (ELTE Tanárképző Főiskolai Kar) megalapította Szervác Attilával a 4'34" Camerata szabad művészeti csoportot.

2014-ben ...read the unshapeable shock night... (Gerard Manley Hopkins) című darabját a THReNSeMBle mutatta be az Átlátszó Hang Fesztiválon. 2015-től rendszeres előadója volt a Netizeneszerzetek kortárs zeneszerzői sorozatnak, melyen több darabja is elhangzott. Ahogyan a CentriFuga koncerteken is hallhatták már darabjait az érdeklődök. Zeneszerzői tevékenysége mellett 2018-ban két koncert erejéig a Daruma zenekar billentyűse volt, ahol kizárólag saját dalokat játszottak, saját szövegre, japán nyelven. 2001 szeptembere óta pedig a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskolában zongorakísérő és zeneirodalom tanár.
 
Cím Típus Dátum
Glass metal world falling apart – Erlkönig rewrite Szólóhangszerre 0
Hívás Szólóhangszerre 1991
Kalligrafikus szinesztéziák szóló vonóshangszerre – Horizont Szólóhangszerre 2020
La Neurodiversità Kamarazene 2018
Rejtett extázis (Passacaglia senza repetizione) Szólóhangszerre 2020
Utcadalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Zløægh-rljyûvm (Éber álom) Színpadi mű 2023
Átfestett (ön)arckép Szólóhangszerre 2019
Újrahívás Szólóhangszerre 2023