Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Hammerschlag János


Zeneszerző

Születési hely
Prága (Prague - CZE)
Születési dátum
1885

 
1885. december 10., Prága - 1954. május 21., Budapest

Hammerschlag János orgona- és csembalóművész, zeneszerző, karnagy, zenetörténész, zenekritikus, tanár, a magyarországi régi zenei mozgalom egyik úttörője.

A budapesti Zeneakadémián Koessler János (Hans Koessler) és Antalffy Zsíros Dezső növendékeként szerzett orgonaművészi oklevelet.

1912-től zenekritikusként is dolgozott, 1914-től 1920-ig a Pester Lloyd, 1923 és 1928 között a Nyugat munkatársa. 1920-ban alapította meg kamaraegyüttesét, melyből 1923-ban megalakult a Motett- és Madrigáltársulat.

1919 szeptemberétől 1943 januárjáig, majd 1945-től haláláig a Nemzeti Zenede (később Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) oktatója, 1947-től 1949-ig (Lajtha László főigazgató mellett) igazgatója. Tanított zeneszerzést, zenetörténetet, orgonát, zeneelméletet, zenediktálást és kamarazenét. 1952-től 1954-ig a Zeneművészeti Főiskola tanára. Tanítványai között olyan kiválóságok is voltak, mint pl. Lehotka Gábor, Sebestyén János, Rovátkay Lajos.

Zeneszerzőként főleg orgona- és zongoraműveket komponált.

A régi zene kultúrájának hazai úttörőjeként zenetudományi publikációiban is elsősorban stílustörténettel, ornamentikával és az előadói praxissal foglalkozott. 1933-ban a zenei ornamentikáról tartott előadást Camebridge-ben, a nemzetközi zenetudományi kongresszuson.

Kiadványok, publikációk:

Régi billentős zene I-II. (Zeneműkiadó Vállalat, 1954, Budapest)
J.S. Bach (Kultura Könyvkiadó, 1926, Budapest)
Wenn Bach ein Tagebuch geführt hätte... (Litteratura, 1955, Budapest)
Magyarul: Ha J.S. Bach naplót írt volna... (Zeneműkiadó Vállalat, 1958, Budapest)

Der weltliche Charakter in Bachs Orgelwerken (In: Bach-Probleme, Edition Peters, 1950, Lipcse)
A zenei díszítések világából (In: Emlékkönyv Kodály Zoltán 70. születésnapjára, Akadémiai Kiadó, 1953, Budapest)


lásd még: Hammerschlag János - orgonista
 
Cím Típus Dátum
"Énekek éneke" Vegyeskarra 1947
Alla marcia Szólóhangszerre 1913
Anacrusis Tragika Szimfonikus zenekarra 1920
Dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1930
Dávid és Salamon Kórusra, szólóhangszer(ek)re és zenekarra 1945
Fantázia egy magyar koráldallam fölött Szólóhangszerre 1934
Hangverseny-etűd Szólóhangszerre 1938
Hősi induló Szimfonikus zenekarra 1950
Intermezzo con fuoco Szólóhangszerre 1937
Sechs Klavierstücke Szólóhangszerre 1912
Óda csellóra Kamarazene 1946