Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Csalog Gábor


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1960
Weboldal

 
11 éves korában felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Különleges Tehetségek tagozatára. Tanárai Czövek Erna, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Kadosa Pál és Schiff András voltak. Tanulmányai befejezése után két éven keresztül Sebők György asszisztense volt az egyesült államokbeli Indiana Egyetemen.

Gyakran játszik kortárs zenét, számos magyar zeneszerzővel, köztük Sáry Lászlóval és Csapó Gyulával állandó munkakapcsolatban van. 1980 óta tanul és dolgozik Kurtág Györggyel, műveinek avatott előadója, több premier is fűződik nevéhez. Az utóbbi években Kurtág kamarazenei kurzusainak állandó asszisztense. Az ezredfordulótól kezdve fontos szerepet vállalt Ligeti György zongoraműveinek magyarországi bemutatásában - vele szintén munkakapcsolatba került.

A magyar hangversenyéletben jól ismert különleges műsor-összeállításairól, melyek a régi és új zenéket rendhagyó módon kapcsolják össze. Rendkívül széles repertoárja Frescobalditól és Couperintől kezdve a mai zenéig számos ritkaságot tartalmaz.

Fellépett Perényi Miklóssal, Heinz Holligerrel, Borisz Pergamenscsikovval, leggyakoribb kamarapartnerei Keller András, Kemenes András, Klenyán Csaba és Varga István. Rendszeresen koncertezik Magyarországon és külföldön. A Könemann Music Budapest gondozásában megjelent Chopin összes zongoradarab új urtext-kiadásának szerkesztője.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

2003-ban Liszt-díjjal tüntették ki. Fontosabb lemezfelvételei: Chopin összes Mazurkája, Schubert művei, Liszt és Ligeti etűdjei, Szkrjabin művei, és a Kurtág György 80. születésnapjára elkészült Játékok-sorozat, melyen a szerző is közreműködik.


lásd még: Csalog Gábor - zenész
 
Cím Típus Dátum
4 kis gyászos darab, op. 9 !meghatározása folyamatban 0
A felső fény Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
A fél disznó dala Elektroakusztikus zene 0
A szótlan szóló utak Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2024
Ajtó Kamarazene 0
Allegro maestoso Kamarazene 0
Chopiganini Elektroakusztikus zene 0
DALOK NA CONXY PAN-BÓL Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2022
Egy kis Mozart-útvesztő, Op. 1 Kamarazene 0
Fantázia, korál és kánon Ensemble 2022
Hommage à R. W. !meghatározása folyamatban 2024
Hommage á R.W. Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2024
Időtlen Kamarazene 0
Időtlen Szimfonikus zenekarra 0
Kis zene (Hommage à Purcell) Kamarazene 0
Komédia, Op. 3 Kamarazene 0
Létbüfé Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020
Magyar mulató, Op. 5 Kamarazene 0
Magyar mulatók, új sorozat, op. 11 !meghatározása folyamatban 0
Melankólia - Egy képzeletbeli nyelv szövegeire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Nyári esti dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2024
Polifón zene, op. 7 !meghatározása folyamatban 0
Requiem-fordítások egy távoli ország nyelvéből, Op. 2 Ensemble 0
Régi Kamarazene 0
Szimfóniák Kórusra és kamaraegyüttesre 0
Zongoraötös Kamarazene 0