Szabó Ferenc János
Zeneszerző
Születési hely
Pécs
Születési dátum
1985
Szabó Ferenc János zongoraművész, zenetörténész 1985-ben született Pécsett. 1989-ben kezdte meg zenei tanulmányait a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában (hegedű, majd 1993-tól zongora is). 1994-ig Rozgonyi Klára tanítványa volt. 1999 és 2001 között a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, 2001-től 2003-ig pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. 2003-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszakára, ahol többek között Jandó Jenő, Falvai Sándor, Éder Pál, Devich János és Varasdy Emmy voltak a tanárai. 2008-ban kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jandó Jenő és Falvai Sándor zongora szakos növendékeként, 2012-ben DLA, 2019-ben PhD doktori fokozatot szerzett. 2008-tól 2011-ig a Kunstuniversität Graz kamarazenei Master-képzésén (Chia Chou, Parnassus Trio) vett részt.
Zongoraművészként és kamarazenészként több nemzetközi versenyen nyert díjat, 2008-tól alapító tagja a THReNSeMBle kortárszenei kamaraegyüttesnek, 2006 és 2011 között pedig a Trio Duecento Corde zongorástriónak, Európa több országában, valamint Kínában lépett pódiumra.
2013 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. 2011 szeptemberétől az MTA BTK Zenetudományi Intézet munkatársa, a 2012 júliusában megalakult 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum tagja. Több előadóművészi és tudományos ösztöndíj (Fischer Annie és Kodály Zoltán ösztöndíjak, MTA posztdoktori ösztöndíj, a British Library Thomas Edison ösztöndíja stb.) nyertese, kutatótémája a magyar hanglemeztörténet és a magyar előadóművészet-történet.
Díjak, ösztöndíjak:
2019-2020 elnyeri a British Library Thomas Edison Fellowshipjét
2019-2020 elnyeri a City of London Phonograph and Gramophone Society Richard Taylor Bursaryjét
2019-2020 elnyeri a Lánczos Kornél - Szekfü Gyula Alapítvány ösztöndíját
2018 elnyeri a Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjat
2017 elnyeri a Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjat
2016 elnyeri a Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjat
2014 Akadémiai Ifjúsági Díj
2013–2015 az MTA posztdoktori ösztöndíjasa
2010 Martha Debelli Ösztöndíj (Graz, Ausztria), a Trio Duecento Corde tagjaként
2010 Fischer Annie Ösztöndíj
2009 Martha Debelli Ösztöndíj (Graz, Ausztria) a Trio Duecento Corde tagjaként
2009 Fischer Annie Ösztöndíj
2008 Internationale Sommerakademie Prag-Wien-Budapest (Reichenau, Ausztria), Pleyel-díj, a Trio Duecento Corde tagjaként
2008 KLASSZ Tehetségek Ösztöndíj nyertese a Trio Duecento Corde tagjaként
2006 Pécs Város Polgármesteri Ösztöndíja
2002 Pécs Város Polgármesteri Ösztöndíja
2001 Rotary Klub Művészeti Ösztöndíja

Cím | Típus | Dátum |
---|---|---|
Erzsébet, a szent | Nőikarra | 2001 |
Pater noster | Nőikarra | 2001 |
Vándor | Nőikarra | 2000 |