Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Hermann Pál


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1902

 
1902. március 27. Budapest - 1944

Hermann Pál (Paul Hermann) csellista és zeneszerző 1902. március 27-én született Budapesten. 1915 és 1919 között az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia (mai nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) tanult olyan neves művészek irányítása alatt, mint például Bartók Béla, Kodály Zoltán, Székely Zoltán, Frid Géza, Kraus Lili, Schiffer Adolf és Weiner Leó.

Már tanulmányai alatt is gyakran fellépett. Szólóestjei mellett kamarazenészként is hallható volt többek között a Magyar Vonósnégyessel és Székely Zoltán hegedűművésszel. Európa-szerte koncertezett, első külföldi előadásán 1920-ban Kodály Szólószonáta csellóra, Op. 8 című darabját játszotta az Arnold Schoenberg zeneszerző bécsi otthonában rendezett magánkoncerten.

Az 1920-as években Berlinbe költözött, ahol Hugo Becker csellistától és zeneszerzőtől tanult a zeneművészti egyetemen. Ekkorra már nagy elismertségre tett szert csellistaként, Európa szerte koncertezett (Hollandia, Németország, Anglia), barokk zenei együttesével majdnem minden héten fellépett. Ezzel párhuzamosan csellót és zeneszerzést oktatott, majd a háború, valamint a zsidókat érintő politikai helyzet miatt végleg elhagyta Németországot. Családjával Hollandiába utazott, azonban felesége tragikus halálát követően Brüsszelbe költözött. Továbbra is zenészként tevékenykedett, kvartettekben lépett fel Belgiumban, Franciaországban, Svájcban, Olaszországban és Magyarországon.

1937-ben Párizsba költözött, ahol rendszeresen fellépett szólistaként. A francia mozgósítások idején jelentkezett önkéntesként a hadseregbe, ahol egy katonazenekarba osztották be. A német megszállás után az ezredet feloszlatták. Ezt követően egy ideig vidéken talált menedéket, csellót tanított, és volt pár nyilvános fellépése is, kezdetben a saját, később, a zsidóüldözés erősödésével pedig a de Cotigny álnéven. 1944 áprilisában azonban letartóztatták és Toulouse városából a Drancy táborba deportálták, majd 1944. május 15-én a balti államokba küldték a Drancy Convoy 73-on (a Drancy gyűjtőtáborból Litvániába és Észtországba induló szerelvény). Ezt követően senki nem hallott felőle. Halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Csellistaként elért sikerei mellett zeneszerzőként is jegyzik. 26 zeneműve maradt fenn az utókor számára.

Az emlékére létrehozott Paul Hermann alapítvány a Liszt Ferenc Zeneakadémia fiatal csellistáit támogatja ösztöndíjakkal.

 
Cím Típus Dátum
Allegretto Szólóhangszerre 1920
Allegro Szólóhangszerre 1920
Csellóverseny Concerto 1925
Divertissement pour Clavecin Szólóhangszerre 1938
Duó hegedűre és gordonkára Kamarazene 1930
Előjáték Kamarazene 1921
Epigrammák Szólóhangszerre 1934
Invenzioni a tre voci Kamarazene 1922
Kammersonate / Kamaraszonáta Vonószenekarra 1930
La ceinture Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1934
La dormeuse Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1934
Ophélie Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1939
Piéces pour piano á quatre mains Kamarazene 1939
Sarabande Szólóhangszerre 0
Suite für Blockflöten Kamarazene 0
Szvit hegedűre Szólóhangszerre 1919
Toccata Szólóhangszerre 1936
Vonós Kettes Kamarazene 1920
Vonóshármas Kamarazene 1920
Zeven kippen hebben wij / Hét tyúkunk van Vegyeskarra 1930
Zongora-szvit Szólóhangszerre 1924
Zongoratrió Kamarazene 0