Gaál Zoltán
Zeneszerző
Születési hely
Brassó
Születési dátum
1934
1934. február 21, Brassó [RO, Braşov] -
Gaál Zoltán 1934. február 21-én született Brassóban. 1949-től 1953-ig a budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában és Zenei Gimnáziumban tanult. 1953-ban felvételt nyert Budapesten a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés-tanszakára, ahol Szabó Ferenc és Szervánszky Endre növendéke volt egészen 1956-ig. 1956 decemberében érkezett Svédországba mint menekült. A stockholmi Állami Zeneakadémián zeneszerzés tanulmányokat folytatott Lars-Erik Larsson, Karl-Birger Blomdahl és Ingvar Lidholm osztályában.
A hatvanas években és a hetvenes évek első felében tanárként működött Stockholmban. 1976-tól az Országos Svéd Hangversenyvállalat (Svenska Rikskonserter) göteborgi kirendeltségének munkatársa; 1989-től nyugdíjba vonulásáig a Zene Nyugat-Svédországban (Musik i Väst) zeneszerzője és műsorszerkesztője volt.
Mint zeneszerző számos kórus-, kamara- és zenésszínházi művet, valamint elektroakusztikus kompozíciót alkotott. Már gimnazista korában írt verseket. Újabb írásai különböző folyóiratokban (Ághegy, Kapu, Napút) valamint a Magyar Liget című családi lapban olvashatók. Kétnyelvű költő és műfordító. Önálló verskötetei: Szemünk kinyílik - talán (2011) és Svart pá vitt (2012), az Ághegy Könyvek sorozatban jelentek meg a Cultiflex kiadónál.

| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| 8 duetter / 8 duett | Kamarazene | 2004 |
| A piece of embroidery | Szólóhangszerre | 1992 |
| Anxiety | !meghatározása folyamatban | 2020 |
| Blidström skugga | Szólóhangszerre | 1994 |
| Calmness And Excitement | Elektroakusztikus zene | 2020 |
| Chattering Cloud | !meghatározása folyamatban | 2020 |
| Clockwork | Ensemble | 1991 |
| Coloration | Élő zene és zene magnószalagra | 1981 |
| Det blåser på månen / A szél fúj a Holdon | Színpadi mű | 1976 |
| Dreams of a Storyteller | Élő zene és zene magnószalagra | 0 |
| Fancy | Szólóhangszerre | 2008 |
| Germination | Kamarazene | 0 |
| Grand Finale | !meghatározása folyamatban | 2020 |
| Instability | !meghatározása folyamatban | 2020 |
| Instant Music | Kamarazene | 0 |
| Intermezzo | Szólóhangszerre | 2004 |
| Intrada | Kamarazene | 1992 |
| Kollektiverk | Szólóhangszerre | 1998 |
| Light music | Kamarazene | 2000 |
| Loco - motives | !meghatározása folyamatban | 2020 |
| Lugna och häftiga vågor | Élő zene és zene magnószalagra | 1992 |
| Magma | Fúvószenekarra | 1992 |
| Mirror for Miki | Szólóhangszerre | 1996 |
| När tiden har mist sin sälta | Elektroakusztikus zene | 1979 |
| Nittonhundraåttionio | Kamarazene | 1989 |
| Nothing but questions | Ensemble | 1992 |
| Old time memories | Elektroakusztikus zene | 2008 |
| Oscarina | Elektroakusztikus zene | 2001 |
| Panta rhei | Elektroakusztikus zene | 1994 |
| Passacaglia | Szólóhangszerre | 2004 |
| Passacaglia cromatica | Szólóhangszerre | 2007 |
| Pelagon | Elektroakusztikus zene | 1966 |
| Postludium | Szólóhangszerre | 2006 |
| Prologos | Szólóhangszerre | 1991 |
| Ransäter-serenad | Zenekari mű | 2007 |
| Rare Trip | Elektroakusztikus zene | 2020 |
| ROSoRIS | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2006 |
| Rossin House Gallop | Szólóhangszerre | 0 |
| Run | Kamarazene | 1980 |
| Sagan om den sjungande draken / Az éneklő sárkány története | Színpadi mű | 1982 |
| Simultaneous Events | !meghatározása folyamatban | 2020 |
| Sorgemusik för J.M. Hauer | Elektroakusztikus zene | 1991 |
| Spectrum | Ensemble | 1989 |
| Stones are carried along by the current | Élő zene és zene magnószalagra | 1993 |
| Strings | Ensemble | 1986 |
| Svit för 6 Saxofoner / Szvit 6 szaxofonra | Kamarazene | 2004 |
| Sweet -79 | Élő zene és zene magnószalagra | 1979 |
| Und das Herz is mir müd vom Weinen | Szólóhangszerre | 1991 |
| Variation på variation | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2005 |
| Variationer över ett eget tema | Kamarazene | 1954 |
| Walk | Szólóhangszerre | 2007 |
| Wermland Changes | Kamarazene | 1993 |