Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dobos Dániel


Zeneszerző


 
Dobos Dániel 1994. november 22-én született Debrecenben. Édesapja Dobos Mihály, a debreceni Szent Anna-székesegyház karnagya.

Zenei tanulmányait a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában kezdte cselló szakon. A hangszeres zene mellett ekkor ismerkedett meg a kórusénekléssel is: a Bányai Júlia Általános Iskola és AMI (2012. szeptember 1-je óta Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI) több együttesében, valamint az édesapja vezette Szent László Kórusban is énekelt. 2010-ben megnyerte a IV. Debreceni Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál Nagydíját. Ugyanebben az évben felvételt nyert a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába zeneszerzés szakra, ahol kezdetben Szigeti Máté, majd Barabás Árpád volt a tanára. 2011-ben felvették az intézmény zongora szakára Sőrés Ildikó, majd később Bartha Ildikó növendékeként. Középiskolai évei alatt már több versenyen is eredményesen szerepelt. 2012-ben első helyezett lett a II. P.art.itura Zeneszerzőpályázaton, egy évvel később pedig a Sugár Rezső Zeneszerzvésverseny I. díját nyerte el.

2014-ben sikeres felvételi vizsgát tett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakára, Fekete Gyula, majd Bella Máté osztályába. Még ugyanebben az évben részt vett a VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzőversenyen, valamint az Anton Matasovsky Nemzetközi Zeneszerzőversenyen. Mindkettőn második helyezést ért el. 2015-ben pedig a GENERACE Nemzetközi Zeneszerzőverseny 2. kategóriájának különdíját vehette át. 2016-ban a Nemzeti Énekkar bemutatta The Taste of Poison c. kórusművét, melyet a William Shakespeare halálának 450. évfordulója alkalmából rendezett koncertre komponált a szerző. Fontos állomás a 2017-es Kodály Zoltán 135 Zeneszerzés Pályázat, ahol a kiírásnak megfelelően népi ihletésű művekkel lehetett pályázni. Innentől vált meghatározóvá számára a folklór felhasználása a kortárs zenében. A pályázat második díját vehette át.

2018-ban, a Szent Lászlóról elnevezett egyházi emlékév alkalmából mutatta be a debreceni Szent László Kórus Égi Király Híve című vegyeskarra és orgonára írt kompozícióját. Ugyanebben az évben megnyerte a Bartók Világverseny és Fesztivál Zeneszerzés Versenyét Drumul Dracului (Az ördög útja) című zongoradarabjával, valamint az EMB különdíjában is részesült. Ezt követően a Magyar Zeneszerzők Egyesülete Artisjus Junior díjjal tüntette ki 2019-ben. Aurumque-nyitány című a 61. Év Sportolója Gálára írt művét az M4 élő adásban közvetítette. 2019-ben diplomázott, Sylvanus című hegedűversenyével. A kompozíció érdekessége, hogy konkrét népi dallamok helyett elsősorban a mezőségi prímások figurációit, technikai repertoárját használja fel a klasszikus hegedű lehetőségei mellett. Még ugyanebben az évben az LFZE Zeneszerzőversenyének második díját (megosztott), valamint a Neszlényi Andor Díjat is elnyerte. 2020-ban zeneszerzés-zeneelmélet tanári diplomát szerzett.

Közel 20 év tapasztalattal rendelkezik a kóruséneklés területén. Az énekes múltra való tekintettel különleges helyet foglalnak el kompozíciói között az énekhangra írt művek. A folklór mellett ihletforrás számára még a szakrális, középkori, tánc és a skandináv zene is. Fontos feladatának tartja a paraszti kultúra beépítését a komolyzenei életbe. Műveiben egyesül a népi vonal rusztikussága, ritmikai sokszínűsége és az északi szerzők letisztultsága. Zeneszerzői látásmódját az a gondolat hatja át, hogy a hagyományhoz csak progresszív módon lehet közelíteni.

2018 óta a Kispesti AMI zeneismeret tanára. 2021-ben a Junior Prima Díjat vehette át.
 
Cím Típus Dátum
APOCRYPHA Szólóhangszerre 2014
Aurumque-nyitány Kamarazene 2019
Callis stellarum (Csillagok ösvénye) Vegyeskarra 2021
Dance Of Spirits Kamarazene 0
Drumul dracului / Ördög útja Szólóhangszerre 0
Exit Kamarazene 2015
Harmonium Kamarazene 2023
Három evangéliumi motetta Vegyeskarra 2021
Istenhozzád Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2017
It is the Hour Kórusmű 2020
Kisze-Puppen Kamarazene 2018
Klímagyász Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2023
Magyar Szvit No. 2 Kamarazene 2012
Nemere Kamarazene 2022
Oblivion’s Dust Kamarazene 2019
Regős ének Vegyeskarra 2019
Rhapsynopsis Kamarazene 2016
Sancte Michael Vegyeskarra 2020
Seraphim (Angyaljárás) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
Silhouettes Kamarazene 2022
Skald Kamarazene 2021
Squama Kamarazene 2021
Sylvanus Concerto 2019
The Tales of a Hobbit Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
The Taste of Poison Vegyeskarra 2016
Trio Kamarazene 2014
Virágok Szólóhangszerre 2013
Visions Concerto 0
Wakefyre Kamarazene 2021
Égi Király Híve Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2017