Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tamássy Zdenkó


Zeneszerző

Születési hely
Vezseny
Születési dátum
1921

 
Tamássy Zdenkó (Vezseny, 1921. szept. 6. – Bp., 1987. jún. 9.): zeneszerző, Erkel Ferenc-díjas (1966). Előadóművésznek készült. 1940-46 között Böszörményi Nagy Béla tanítványaként elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoratanszakát. A kompozíció művészetét Kókai Rezsőnél sajátította el. Diplomáját megszerezve a Magyar Rádiónál helyezkedett el. 1953-54-ben a Zenei Osztály vezetője volt. Utóbb lektora a Könnyű Zenei Osztálynak, elnöke a Sanzon és Táncdal Bizottságnak. A kifejező hangulatok invenciózus mestere, dallamos, lírai szépségű muzsikája számos rádió-operettben, zenés játékban csendült fel (Százszorszép, 1956; Álomkastély, 1962 stb.). 1951-től Kollányi Ágoston népszerű-tudományos rövidfilmjeinek kísérőzenéjét írta. A játékfilm műfajban Fábri Zoltán Hannibál tanár úr c. filmjének zenei aláfestésével mutatkozott be. Szabó István felkérte a nyolcvanas években a Redl ezredes, ill. az Oscar-díjas Mephisto komponistájául. 1958-tól dolgozott a Magyar Televízió számára. Itt került a közönség elé művei közül az Énekóra (Vígopera) és az Olasz vendéglő (pop-opera)
 
Cím Típus Dátum
A bohóc felesége Filmzene 1975
A falu jegyzője Filmzene 1986
A fantasztikus nagynéni Filmzene 1986
A hiba nem az almában van Filmzene 1981
A kard Filmzene 1976
A legszebb férfikor Filmzene 1972
A nagyrozsdási eset Filmzene 1957
A ravaszdi leányzó és az IBUSZ vendégek Filmzene 1967
A rágalom iskolája Filmzene 1984
A revizor Filmzene 1970
A szeleburdi család Filmzene 1981
A Zebegényiek Filmzene 1978
A zöld torony Filmzene 1985
Apám néhány boldog éve Filmzene 1977
Asszony a viharban Filmzene 1975
Autó Filmzene 1975
Az Isten is János Filmzene 1977
Barátom, Bonca Filmzene 1976
Bohóc a falon Filmzene 1967
Bolondnagysága Filmzene 1982
Boszorkányszombat Filmzene 1983
Buborékok Filmzene 1983
Búcsú a kikötőben Filmzene 1966
Budapesti mesék Filmzene 1976
BUÉK! Filmzene 1978
Csaló az üveghegyen Filmzene 1977
Csutak a mikrofon előtt Filmzene 1977
Dani Filmzene 1962
Diákszerelem Filmzene 1968
Drága kisfiam! Filmzene 1975
Embriók Filmzene 1985
Fáklyaláng Filmzene 1963
Finish - avagy Álmom az életem túlélte Filmzene 1975
Hagymácska Filmzene 1982
Hajnali háztetők Filmzene 1985
Hannibál tanár úr Filmzene 1956
Három szabó legények Filmzene 1982
Herkulesfürdői emlék Filmzene 1976
Illatszertár Filmzene 1987
Illetlenek Filmzene 1977
Inkognitóban Budapesten Filmzene 1976
Ismeri a szandi mandit? Filmzene 1969
Isten veletek, barátaim! Filmzene 1987
Jaguár Filmzene 1967
Kántor Filmzene 1976
Kisasszonyok a magasban Filmzene 1970
Kocsonya Mihály házassága Filmzene 1965
Különös házasság Filmzene 1984
Legyél te is Bonca! Filmzene 1984
Mefisztó Filmzene 1981
Menazséria Filmzene 1964
Nagymama, nagymama... Filmzene 1964
Nyár a szigeten - Le a cipővel! Filmzene 1976
Olasz vendéglő Filmzene 1984
Őszi versenyek Filmzene 1976
Palacsintás király Filmzene 1973
Redl ezredes Filmzene 1985
Régi idők focija Filmzene 1973
Régi idők mozija Filmzene 1971
Sárika, drágám Filmzene 1971
Só Mihály kalandjai Filmzene 1969
Svédcsavar Filmzene 1975
Szemüvegesek Filmzene 1969
Szeressétek Ódor Emíliát! Filmzene 1968
Szívzűr Filmzene 1981
Tizenhat város tizenhat lánya Filmzene 1979
Tükörképek Filmzene 1976
Tűzoltó utca 25. Filmzene 1973
Ússzatok, halacskák Filmzene 1980
Utazás a Holdba Filmzene 1974
Vakáció a halott utcában Filmzene 1979
Végre, hétfő! Filmzene 1971
Viadukt Filmzene 1982
Vidám elefántkór Filmzene 1971
Viharban Filmzene 1966