Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Behár György


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1914

 
1914. március 3. - 1995. március 3. Budapest

Behár György Erkel Ferenc-díjas és Huszka Jenő-díjas magyar zeneszerző, karnagy 1914. március 3-án született Budapesten. Diplomáját 1936-ban szerezte a Zeneakadémián, ahol többek között Siklós Alberttől, Weiner Leótól és Molnár Antaltól is tanulhatott. Sokoldalú művészként nemcsak klasszikus darabokat, szimfonikus és kamaraműveket komponált, de musicalszerzőként is sikeres volt, népszerű slágerzenék, rádió- és tv-játékokhoz, filmekhez írt kísérőzenék is fűződnek nevéhez. 1951-től 1957-ig a Hanglemezgyártó Vállalat művészeti vezetőjeként dolgozott. Ezt követően pedig a Magyar Rádió (1957-1958) és a Magyar Televízió (1960-1962) zenei szerkesztője lett. 1967 és 1974 között a Miskolci Nemzeti Színház karmestere volt. A Zenei Alap, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, valamint a Szerzői Jogvédő Hivatal Zenei Alapítványa elnökségének is tagja volt. Több daloskönyve, kottája jelent meg.

1964-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1994-ben pedig Huszka Jenő-díjjal ismerték el munkásságát.

1995. március 3-án, 81 éves korában hunyt el.
 
Cím Típus Dátum
Ami a szívemen, a számon Filmzene 0
Barbárok Filmzene 1966
Concerto Concerto 0
Férjhez menni tilos! Filmzene 1964
Három gyermekkar Gyermekkarra 0
Három zenekari darab Szimfonikus zenekarra 0
Közbejött apróság Filmzene 1966
Lakodalmas Vegyeskarra 0
Négy feljegyzés vonósnégyesre Kamarazene 1974
Othello Gyulaházán Filmzene 1966
Susumus Színpadi mű 1964
Sárga rózsa Filmzene 1968
Én már nem élhetök az én kedvesömmel Nőikarra 1992
Öt ostinato tanulmány Kamarazene 0
Úttörő-nóta Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1977