Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vincze Ottó


Zeneszerző

Születési hely
Születési dátum

 
Vincze Ottó (Visegrád, 1906. júl. 9. – Bp., 1984. aug. 14.): zeneszerző, karnagy, Erkel-díjas (1954, 1957). 1922-1929 közt a bp.-i Zeneművészeti Főisk.-n Siklós Albertnél tanult komponálni. 1942-ig az állástalan zenészeket tömörítő Melles Béla-zenekart vezényelte. 1942-től a háború végéig a Magy. Rádiónál dolgozott karmesterként és zeneszerzőként. 1946-1949 között a Miskolci Nemzeti Színháznál, majd egy évadon át az Állami Bányász Színháznál, ezután az Úttörő és Ifjúsági Színháznál dolgozott művészeti vezetőként. Közben az 1953-ban megrendezett II. Zenei Plénum keretében a Fővárosi Operettszínházban bemutatták daljátékát (Boci-boci tarka), amellyel kimagasló sikert ért el. 1957-60-ban a Fővárosi Operettszínház, majd 1966-ig a Petőfi Színház zenei vezetője és karnagya volt. – M. 2 nyitány, 4 szvit zenekarra, capriccio, 5 daljáték, 7 rádió-daljáték. Sok filmzenét, komoly, ill. könnyed jellegű dalokat írt zenekarra. Egyházi művei közül D-dúr miséje a legjelentékenyebb. Műveiből 8 hanglemez készült.
 
Cím Típus Dátum
A 9-es kórterem Filmzene 1955
A Noszty fiú esete Tóth Marival Filmzene 1960
A barna legényke Filmzene 1964
A beszélő köntös Filmzene 1941
A harmincadik Filmzene 1942
A kis balta Filmzene 1940
A lápvilág titkaiból Filmzene 1958
A magyar villamosipar Filmzene 1938
A molnár, a fia, meg a szamár Filmzene 1944
A munka akrobatái Filmzene 1940
Alázatosan jelentem Filmzene 1960
András Filmzene 1941
András Filmzene 1941
Artista vizsga Filmzene 1952
Az aranyember Filmzene 1962
Az ördög nem alszik Filmzene 1941
Boci-boci tarka - Operett 3 felvonásban Színpadi mű 1953
Budai kaland - Operett Színpadi mű 1962
Bányatűz Filmzene 1955
Cimborák - Hegyen-völgyön Filmzene 1960
Cimborák - Nádi szélben Filmzene 1958
Cseberből vederbe - Zenés komédia Színpadi mű 0
Egyiptomi útijegyzetek Filmzene 1957
Estélyi ruha kötelező Filmzene 1942
Falu végén kurta kocsma Filmzene 1939
Farkas a havason - Havasi szerelem Színpadi mű 1951
Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig Filmzene 1956
Futótűz Filmzene 1943
Fény és árnyék Filmzene 1943
Gábor diák Filmzene 1956
Idegen utakon Filmzene 1944
Jelmezbál Filmzene 1942
Jómadár Filmzene 1943
Kis szekeres, nagy szekeres - Daljáték Színpadi mű 0
Kárpátalja zöldaranya Filmzene 1941
Könnyűzene karénekre Vegyeskarra 0
Liliomfi Filmzene 1954
Láthatatlan ellenségeink Filmzene 1954
Látta-e már Budapestet télen? Filmzene 1940
Magyar Mise Kórusra és zenekarra 1984
Mi történt egy tavaszi vasárnapon? Filmzene 1956
Missa in D Kórusra és zenekarra 1957
Napfeljötte Filmzene 1946
Nehéz kesztyűk Filmzene 1957
Néma kolostor Filmzene 1941
Néma romok Filmzene 1961
Operát Szmirnába? Színpadi mű 1982
Országjáró úttörők Filmzene 1953
Párizsi tavasz Filmzene 1957
Párizsi vendég - Operett Színpadi mű 1957
Sertéstenyésztés Magyarországon Filmzene 1936
Sport és egészség Filmzene 1952
Sportoló fiatalok Filmzene 1953
Szerencsés flótás Filmzene 1943
Sári bíró Filmzene 1943
Tavaszi madrigál Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Tájékozódás a szabadban és a térkép alapfogalmai Filmzene 1953
Tüskevár Filmzene 1967
Vadmadarak házatáján Filmzene 1959
Vidám kis nyitány Szimfonikus zenekarra 0
Állatkerti séta Filmzene 1951
Életmentő vér Filmzene 1953
Élő fonál Filmzene 1940
Őrségváltás Filmzene 1942