Fusz János
Zeneszerző
Születési hely
Tolna
Születési dátum
1777
1777. december 16., Tolna – 1819. március 19., Buda)
A 18-19. század fordulóján Magyarországon működött zeneszerzők sorában Fusz János a nemzetközileg ismertek közé tartozik: bécsi és lipcsei cégek – hagyományosan kéziratban terjesztett színpadi, egyházi és alkalmi művei kivételével – csaknem valamennyi kompozícióját kiadták. Leginkább dalszerzőként aratott sikereket: e műfajban még Beethoven is nagyra értékelte, s a Wiener Lied tőle Schubertig ívelő „korszakában”, a nagy schuberti teljesítmény egyik előkészítőjeként azóta is számon tartják.
A hazai komponisták közül elsőként főúri-templomi szolgálattól független, önálló egzisztencia megteremtésére is kísérletet tett – miután pedig a művek kiadása az idő tájt a hozzá hasonló kismestereknek még nem nyújtott biztos megélhetést, érdeklődése természetes módon fordult a színház felé. A karmesteri állás mellett a színpadi műfajok is vonzották, átlagon felüli műveltségét pedig a zenei publicisztika területén is kamatoztatta. Tevékenységei azonban még együttesen sem biztosítottak gondtalan életet számára, tanításra, átmenetileg pedig zongorák árusítására is rákényszerült. Csak kiadott, rövidebb lélegzetű darabjai maradtak fenn, nagyobb terjedelmű, kéziratban őrzött kompozícióinak a második világháború idején nyoma veszett: néhány partitúrája a feldúlt verebi kastélyban pusztult el, hagyatéka pedig valószínűleg Diósdon, a család házát ért bombatámadáskor. Életművéről ma már csak hiányos kép rajzolható, képességeinek javát mutató dalain kívül kamaraművei, ill. pedagógiai célú, vagy dilettánsok számára készült billentyűs darabjai alapján.
Életének eseményeit és kompozícióinak jegyzékét viszont a szokásosnál jóval alaposabban ismerjük: legjobb barátja, első színpadi műveinek szövegkönyvét jegyző, hazatérése után mindvégig mellette álló Krüchten József olyan részletes életrajzot és műlistát közölt, mely ma is a kutatás egyik leggazdagabb és legmegbízhatóbb forrása.
Sváb földművelő család leszármazottjaként Tolna mezővárosban született, 1777. december 16-án keresztelték. Magasabb szintű tanulmányait 1791-ben a bajai ferences gimnáziumban kezdte, majd annak elvégzése után tanítói állást vállalt. Az iskola énekes fiújaként zeneoktatásban is részesült, tehetségére már akkor felfigyeltek. Később tanítói hivatásának megfelelően közreműködött a templom zenés miséin, házimuzsikálást rendező családok szívesen látott vendégeként a kamarazene-repertoárral is megismerkedett, sőt, ekkor már komponálással is megpróbálkozott. Az évtized végén az eminens mecénás, Végh Ignác alkalmazásába lépett. A verebi kastély és a székesfehérvári városi palota életében a zene is fontos szerepet játszott: a gróf maga fuvolázott, így a műsorok gerincét leginkább kamaraművek alkották, elsősorban fuvolás összeállításokban.
A grófi szolgálatot Pozsony követte: a helyi játékszín már 1800-ban bemutatta első ismert színpadi művét, a Pyramus und Thisbe c. egyfelvonásos melodrámát, s az egykori fővárosban zenetanárként, lecke-adásból meg tudott élni. Önerőből továbbképezte magát olyan sikerrel, hogy később igényes tanárnak és mesteri Klavier-játékosnak tartották. Orgonán és fortepianón kívül hegedűn és brácsán is játszott, zeneelméleti, zeneszerzési stúdiumokat is folytatott, sőt a társművészetekben is jártasságot szerzett.
Az önképzés évei után 1804-től Bécsben, Georg Albrecthsbergernél folytatta tanulmányait. Joseph Haydnnal is sikerült megismerkednie, aki játszotta a Pyramus-melodrámát, s noha idős korára való tekintettel már nem járt el otthonról, megígérte, hogy a zenekar jóindulatát biztosítandó, a mű főpróbájára is ellátogat – az elmaradt előadás miatt erre nem kerülhetett sor.
A következő évben – csupán egy év után – anyagi nehézségek miatt visszatért Pozsonyba, ahol az egyik vezető muzsikusposztot, a színház karmesteri állását sikerült megszereznie. Itt született újabb operája Watwort címmel. A Brunswick gróftól kapott felkéréseknek köszönhetően nemcsak zeneszerzői tekintélye gyarapodott, hanem fontos szakmai kapcsolatokra is szert tett. A színházban Franz Tost zeneszerző-igazgatóval működött együtt, és a város zenei közéletében kulcsszerepet játszó Heinrich Klein pártfogását is elnyerte.
A napóleoni háborúk zaklatott időszaka Fusz életének legnyugalmasabb, építkező szakaszává vált: a békekötés utáni években sokat komponált, legtöbb színpadi tervét is ekkor valósította meg. A nehéz gazdasági helyzet azonban újra megélhetési gondokkal szembesítette: a kiadások és bemutatók szerény jövedelméből és az oktatásból már nem tudta fenntartani magát. Egy nehéz időszakot követően negyvenkét éves korában, 1819. március 9-én meghalt. Gyászmiséjén, a budai Szt. Katalin plébániatemplomban egykori tanára, Albrechtsberger Requiemje szólt, a lipcsei és a bécsi újság a következő hónapokban érdemeit méltató nekrológgal búcsúzott tőle.
A 18-19. század fordulóján Magyarországon működött zeneszerzők sorában Fusz János a nemzetközileg ismertek közé tartozik: bécsi és lipcsei cégek – hagyományosan kéziratban terjesztett színpadi, egyházi és alkalmi művei kivételével – csaknem valamennyi kompozícióját kiadták. Leginkább dalszerzőként aratott sikereket: e műfajban még Beethoven is nagyra értékelte, s a Wiener Lied tőle Schubertig ívelő „korszakában”, a nagy schuberti teljesítmény egyik előkészítőjeként azóta is számon tartják.
A hazai komponisták közül elsőként főúri-templomi szolgálattól független, önálló egzisztencia megteremtésére is kísérletet tett – miután pedig a művek kiadása az idő tájt a hozzá hasonló kismestereknek még nem nyújtott biztos megélhetést, érdeklődése természetes módon fordult a színház felé. A karmesteri állás mellett a színpadi műfajok is vonzották, átlagon felüli műveltségét pedig a zenei publicisztika területén is kamatoztatta. Tevékenységei azonban még együttesen sem biztosítottak gondtalan életet számára, tanításra, átmenetileg pedig zongorák árusítására is rákényszerült. Csak kiadott, rövidebb lélegzetű darabjai maradtak fenn, nagyobb terjedelmű, kéziratban őrzött kompozícióinak a második világháború idején nyoma veszett: néhány partitúrája a feldúlt verebi kastélyban pusztult el, hagyatéka pedig valószínűleg Diósdon, a család házát ért bombatámadáskor. Életművéről ma már csak hiányos kép rajzolható, képességeinek javát mutató dalain kívül kamaraművei, ill. pedagógiai célú, vagy dilettánsok számára készült billentyűs darabjai alapján.
Életének eseményeit és kompozícióinak jegyzékét viszont a szokásosnál jóval alaposabban ismerjük: legjobb barátja, első színpadi műveinek szövegkönyvét jegyző, hazatérése után mindvégig mellette álló Krüchten József olyan részletes életrajzot és műlistát közölt, mely ma is a kutatás egyik leggazdagabb és legmegbízhatóbb forrása.
Sváb földművelő család leszármazottjaként Tolna mezővárosban született, 1777. december 16-án keresztelték. Magasabb szintű tanulmányait 1791-ben a bajai ferences gimnáziumban kezdte, majd annak elvégzése után tanítói állást vállalt. Az iskola énekes fiújaként zeneoktatásban is részesült, tehetségére már akkor felfigyeltek. Később tanítói hivatásának megfelelően közreműködött a templom zenés miséin, házimuzsikálást rendező családok szívesen látott vendégeként a kamarazene-repertoárral is megismerkedett, sőt, ekkor már komponálással is megpróbálkozott. Az évtized végén az eminens mecénás, Végh Ignác alkalmazásába lépett. A verebi kastély és a székesfehérvári városi palota életében a zene is fontos szerepet játszott: a gróf maga fuvolázott, így a műsorok gerincét leginkább kamaraművek alkották, elsősorban fuvolás összeállításokban.
A grófi szolgálatot Pozsony követte: a helyi játékszín már 1800-ban bemutatta első ismert színpadi művét, a Pyramus und Thisbe c. egyfelvonásos melodrámát, s az egykori fővárosban zenetanárként, lecke-adásból meg tudott élni. Önerőből továbbképezte magát olyan sikerrel, hogy később igényes tanárnak és mesteri Klavier-játékosnak tartották. Orgonán és fortepianón kívül hegedűn és brácsán is játszott, zeneelméleti, zeneszerzési stúdiumokat is folytatott, sőt a társművészetekben is jártasságot szerzett.
Az önképzés évei után 1804-től Bécsben, Georg Albrecthsbergernél folytatta tanulmányait. Joseph Haydnnal is sikerült megismerkednie, aki játszotta a Pyramus-melodrámát, s noha idős korára való tekintettel már nem járt el otthonról, megígérte, hogy a zenekar jóindulatát biztosítandó, a mű főpróbájára is ellátogat – az elmaradt előadás miatt erre nem kerülhetett sor.
A következő évben – csupán egy év után – anyagi nehézségek miatt visszatért Pozsonyba, ahol az egyik vezető muzsikusposztot, a színház karmesteri állását sikerült megszereznie. Itt született újabb operája Watwort címmel. A Brunswick gróftól kapott felkéréseknek köszönhetően nemcsak zeneszerzői tekintélye gyarapodott, hanem fontos szakmai kapcsolatokra is szert tett. A színházban Franz Tost zeneszerző-igazgatóval működött együtt, és a város zenei közéletében kulcsszerepet játszó Heinrich Klein pártfogását is elnyerte.
A napóleoni háborúk zaklatott időszaka Fusz életének legnyugalmasabb, építkező szakaszává vált: a békekötés utáni években sokat komponált, legtöbb színpadi tervét is ekkor valósította meg. A nehéz gazdasági helyzet azonban újra megélhetési gondokkal szembesítette: a kiadások és bemutatók szerény jövedelméből és az oktatásból már nem tudta fenntartani magát. Egy nehéz időszakot követően negyvenkét éves korában, 1819. március 9-én meghalt. Gyászmiséjén, a budai Szt. Katalin plébániatemplomban egykori tanára, Albrechtsberger Requiemje szólt, a lipcsei és a bécsi újság a következő hónapokban érdemeit méltató nekrológgal búcsúzott tőle.