Sander Peter
Zeneszerző
Budapest, 1933 - London, 2023
Peter Sander (eredeti neve: Szarvas Péter) Budapesten született 1933-ban.
1951-től 1954-ig Budapesten, az ELTE történelem szakán, majd 1954 és 1956 között a debreceni Zeneművészeti Szakközépiskola zongora és karvezetés szakán tanult. Az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot és az Egyesült Királyságban telepedett le.
1957-ben elnyerte a Guildhall School of Music ösztöndíját, itt 1959-ben szerezte meg zongoratanári és zeneelmélet tanári diplomáját. Ebben az időszakban jazz-zongoristaként és különböző színpadi előadások (Eve Boswell, The Poor Millionaire, stb.) zenei vezetőjeként dolgozott.
1959-ben kezdett hivatásszerűen komponálni, mind a könnyű, mind a komolyzene területén aktív volt. Számtalan előadóművésztől és lemezkiadótól kapott felkérést művek komponálására. Tanított zongorát és zeneszerzést - oktatói tevékenysége egyaránt kiterjedt a jazzre és a klasszikus zenére. 1974 és 1997 között a City Literary Institute zeneszerző tanára volt.
A Londoni Egyetemen (University of London, Goldsmiths College) 1985 és 1992 között zeneszerzésből mesterdiplomát és doktori címet (PhD) szerzett.

| Dátum | Cím | Kiadó | Kód | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| The Music of Peter Sander No. 1 | Magánkiadás |
Saját |
||
| The Music of Peter Sander No. 2 | Magánkiadás |
Saját |
||
| The Music of Peter Sander No. 3 | Magánkiadás |
Saját |
||
| The Music of Peter Sander No. 4 | Magánkiadás |
Saját |
||
| The Music of Peter Sander No. 5 | Magánkiadás |
Saját |
||
| Peter Sander and the Brno Philharmonic Orchestra | Magánkiadás |
Saját |
||
| 1976 | Spectrum - Works by Peter Sander | Magánkiadás | AS 1020 |
Saját LP |
| 1977 | Primas Bela and his Royal Tziganes: Gypsy Romance | EMI | 0C 058-99 389 | LP |
| 2017 | Budapest Trio: Dedications | Magánkiadás | BM312466 | CD |
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| A Gift Wrapped in Silk / A selyembe csomagolt ajándék | Szimfonikus zenekarra | 1969 |
| Altató az unokámnak | !meghatározása folyamatban | 2004 |
| Anecdotes | Kamarazene | 1983 |
| Annie´s and Alan´s | Szimfonikus zenekarra | 2016 |
| Attitudes | Kamarazene | 1986 |
| Back-A-Rack | Szólóhangszerre | 1973 |
| Birds´ Quarrel / Madarak vitája | Szólóhangszerre | 1974 |
| Brass Quintet No. 1 / I. rézfúvós kvintett | Kamarazene | 1977 |
| Brass Quintet No. 2 / II. rézfúvós kvintett | Kamarazene | 1975 |
| Cause Célèbre | Opera | 1991 |
| Child´s Play / Gyerekjáték | Szimfonikus zenekarra | 2012 |
| Concerto for Orchestra | Szimfonikus zenekarra | 2014 |
| Configurations / Konfigurációk | Kamarazene | 1979 |
| Contention / Vita | Kamarazene | 1976 |
| Duolith | Kamarazene | 1984 |
| Essay No. 1 | Kamarazenekarra | 1965 |
| Essay No. 3 | Kamarazenekarra | 1986 |
| Exploration | Szólóhangszerre | 1974 |
| Five Bagatelles | Szólóhangszerre | 1987 |
| Five Images / Öt kép | Kamarazene | 1976 |
| Flight Transcontinental | Szimfonikus zenekarra | 0 |
| Four Episodes | Szólóhangszerre | 1977 |
| Four Microdots | Kamarazene | 1979 |
| Fugato | Kamarazenekarra | 1968 |
| Fusions | Zenekari mű | 1978 |
| Insomnia | Kamarazene | 2000 |
| Intarsii | Zenekari mű | 1990 |
| Love Song | Szimfonikus zenekarra | 2012 |
| Moonflakes / Holdpelyhek | Szólóhangszerre | 1974 |
| Myself | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1975 |
| Peaceful Slumber | Szólóhangszerre | 1975 |
| Piano Trio / Zongoratrió | Kamarazene | 1986 |
| Playground and fugato / Játszótér és fugato | Szimfonikus zenekarra | 1974 |
| Rhapsody / Rapszódia | Concerto | 1970 |
| Road to Freedom / Út a szabadságba | Kamarazene | 1977 |
| Scherzo Concertante | Szimfonikus zenekarra | 2012 |
| Sonatina | Kamarazene | 1978 |
| String Quartet No. 1 / I. vonósnégyes | Kamarazene | 1973 |
| String Quartet No. 2 / II. vonósnégyes | Kamarazene | 1992 |
| String Trio / Vonóstrió | Kamarazene | 1984 |
| The Coil | Vegyeskarra | 1974 |
| Toccatina | Szólóhangszerre | 1973 |
| Trialogue | Kamarazene | 1981 |
| Trip Around the Block | Szólóhangszerre | 1974 |
| Wedding March | Zenekari mű | 2017 |
| Wind Quintet No. 1 / I. fúvósötös | Kamarazene | 1974 |