Orbán György
Zeneszerző
Születési hely
Marosvásárhely
Születési dátum
1947
Marosvásárhelyen született 1947. július 12-én. A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán 1968 és 1973 között Sigismund Toduta és Jagamas János tanítványa. 1973-79 között zeneelméletet tanított Kolozsvárott. 1979-ben elhagyta Romániát és Budapesten telepedett le, ahol először a Zeneműkiadó Vállalat zenei szerkesztője lett. 1983 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés-tanára. 1989-ben Párizsban az UNESCO Tribune Internationale des Compositeurs zeneszerzőversenyén az ő Triple Sextetje az összes bemutatott munka között a legfigyelemreméltóbbnak bizonyult.
Ismertségét leginkább kórusműveinek köszönheti. Bár kórusmuzsikája jelentős változásokon ment át a hetvenes évek óta, néhány stílusjegy változatlanul, alapvetően jellemzi zenéjét. Munkásságát számos dal, négy oratórium, tíz mise, két tucat motteta, kilencven egyéb kórusmű és egy opera (Pikko herceg) fémjelzi.
Díjak, kitüntetések:
1991 Bartók-Pásztory-díj
2002 Erkel Ferenc-díj
2005 Artisjus-díj
2014 Kossuth-díj
Ismertségét leginkább kórusműveinek köszönheti. Bár kórusmuzsikája jelentős változásokon ment át a hetvenes évek óta, néhány stílusjegy változatlanul, alapvetően jellemzi zenéjét. Munkásságát számos dal, négy oratórium, tíz mise, két tucat motteta, kilencven egyéb kórusmű és egy opera (Pikko herceg) fémjelzi.
Díjak, kitüntetések:
1991 Bartók-Pásztory-díj
2002 Erkel Ferenc-díj
2005 Artisjus-díj
2014 Kossuth-díj
| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| "Dominus Tecum" | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2023 |
| 10 dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| 3 dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1994 |
| 3 dal mezzoszopránra és zongorára | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| 4 Cantici | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2007 |
| 4 Cantici | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2007 |
| 4 dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1993 |
| 5 dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1995 |
| 6 dal (Idyllek és két fabulák) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1993 |
| 7 dal (vagy egyéb. Szakemberek majd eldöntik) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1994 |
| 8 dal | Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2006 |
| 9 dal Weöres Sándor verseire | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| A cselédlány könnye | Vegyeskarra | 1997 |
| A csodafa | Szimfonikus zenekarra | 2006 |
| A fejedelem kertje | Vegyeskarra | 2008 |
| A fejedelem kertje | Nőikarra | 2007 |
| A hattyú | Színházi zene | 2000 |
| A paprikajancsi szerenádja | Kórusmű a cappella | 1990 |
| A részleg | Filmzene | 1995 |
| A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon | Filmzene | 1981 |
| Ad nocturnum | Vegyeskarra | 1990 |
| Adeste fideles | Nőikarra | 2000 |
| Adeste fideles | Nőikarra | 1994 |
| Advent a Hargitán | Filmzene | 1993 |
| Aestas Summa - Nyár | Szólóhangszerre | 2014 |
| Agnus Dei | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Albumlapok Razumovszkij-grófnak (Razumovszkij-trilógia II.) | Vonószenekarra | 2000 |
| Alma redemptoris mater (in D) | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Alma redemptoris mater á 3 | Nőikarra | 2009 |
| Alma redemptoris mater á 3 | Vegyeskarra | 2010 |
| Amor sanctus | Vegyeskarra | 1990 |
| Andante e Rondo Capriccioso | Concerto | 1993 |
| Audi voces | Nőikarra | 1988 |
| Aulos - Kétágú síp I | Szólóhangszerre | 0 |
| Aulos - Kétágú síp II | Szólóhangszerre | 0 |
| Ave Maria ("quasi murmurando") | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Ave Maria in A | Vegyeskarra | 1993 |
| Ave Maria in D | Vegyeskarra | 1991 |
| Ave Maria á 3 | Nőikarra | 0 |
| Ave Maria, grazioso | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1994 |
| Ave Maris Stella | Vegyeskarra | 1990 |
| Ave Regina | Vegyeskarra | 1990 |
| Ave Regina á 3 | Nőikarra | 2009 |
| Ave Verum | Vegyeskarra | 1993 |
| Ave regina (3 hangra) | Vegyeskarra | 0 |
| Az ember tragédiája | Színházi zene | 2001 |
| Az ördög talizmánjai | Filmzene | 1985 |
| Az új harang | Szólóhangszerre | 2014 |
| Benedictus a 11. miséből | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2003 |
| Benedictus a 11. miséből | Vonószenekarra | 2006 |
| Benedictus a Requiemből | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2003 |
| Brácsa-zongora szonáta | Kamarazene | 1997 |
| Bálzene Razumovszkij grófnak (Razumovszkij-trilógia I.) | Vonószenekarra | 2000 |
| Bánk bán | Színházi zene | 2001 |
| Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart | Filmzene | 1989 |
| Böjti boszorka | Kórusmű a cappella | 1990 |
| Búcsú Razumovszkij gróftól | Kamarazene | 2002 |
| Búcsú Razumovszkij gróftól | Kamarazene | 2006 |
| Búcsú Razumovszkij gróftól (Razumovszkij-trilógia III.) | Vonószenekarra | 2000 |
| Bűvölet | Opera | 2004 |
| Caeli Cives | Nőikarra | 1991 |
| Caligo (Te lucis ante terminum - con 2 soprani) | Vegyeskarra | 0 |
| Cantico di Frate Sole | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 2013 |
| Cantico di Frate Sole | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 1996 |
| Canto di primavera | Vonószenekarra | 2006 |
| Chiaro | Vegyeskarra | 0 |
| Coelo rores | Nőikarra | 2002 |
| Come away | Vegyeskarra | 0 |
| Cor mundum | Vegyeskarra | 1988 |
| Csetepaté Chioggiában | Filmzene | 1993 |
| Csongor és Tünde | Színházi zene | 2000 |
| Cím nélkül (Se föld, se víz...) | Nőikarra | 1993 |
| Da pacem - vegyeskarra billentyűs hangszer kíséretével | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1994 |
| Da pacem - vegyeskarra orgonakísérettel | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Daemon Irrepit Callidus | Vegyeskarra | 1990 |
| De profundis | Vegyeskarra | 1983 |
| De vitae vanitate | Nőikarra | 1991 |
| De vitae vanitate - vegyeskarra | Vegyeskarra | 0 |
| Dei Matris | Nőikarra | 1990 |
| Dier Duid / A halál | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Dramolette | Vegyeskarra | 1987 |
| Elefánt voltam | Vegyeskarra | 1987 |
| Erdő | Színházi zene | 2000 |
| Esthajnaltájt | Nőikarra | 2007 |
| Faragott sorok | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2007 |
| Faragott sorok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2006 |
| Farewell | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1996 |
| Fekete tej | Színházi zene | 2004 |
| Feltámadás napján | Kórusmű a cappella | 1988 |
| Feuilles d´Album / Albumlapok | Kamarazene | 1999 |
| Fúvósötös | Kamarazene | 1985 |
| Fülemüle, fülemüle | Nőikarra | 1996 |
| Genfi zsoltárok | Énekegyüttesre | 2015 |
| Gloria | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Gágogó | Nőikarra | 1991 |
| Ha... | Nőikarra | 2007 |
| Haggyállógva Vászka | Filmzene | 1996 |
| Hajnalban | Nőikarra | 1992 |
| Harmadik hegedű-zongora szonáta | Kamarazene | 1995 |
| Harmadik vonósnégyes | Kamarazene | 1997 |
| Hegedűverseny | Concerto | 2008 |
| Hintafa | Vegyeskarra | 2012 |
| Horae | Nőikarra | 1994 |
| Horae | Nőikarra | 1994 |
| Hymnus | Szólóhangszerre | 1980 |
| Három latin ének | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 0 |
| I. szimfónia | Szimfonikus zenekarra | 2021 |
| II. hegedűverseny | Concerto | 2018 |
| II. szimfónia | Szimfonikus zenekarra | 2020 |
| III. hegedűverseny | Concerto | 2018 |
| III. szimfónia | Szimfonikus zenekarra | 2021 |
| IV. szimfónia | Szimfonikus zenekarra | 2023 |
| Iuxta crucem | Nőikarra | 1994 |
| Iuxta crucem | Nőikarra | 1994 |
| Jubilate Deo | Nőikarra | 2013 |
| Jól mondja, Horácz | Kórusmű a cappella | 1992 |
| KZ-Oratórium | Színpadi mű | 1994 |
| Kalandorok kíméljenek | Vegyeskarra | 1987 |
| Karácsonyi babatár | Filmzene | 1989 |
| Karácsonyi oratórium | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1998 |
| Kilenc erdélyi madrigál | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Klapka légió | Filmzene | 1983 |
| Koszorú | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Képeslap, kézzel színezve | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Kés a tyúkban | Színházi zene | 1999 |
| Kétágú síp I. | Szólóhangszerre | 2014 |
| Kétágú síp II. | Szólóhangszerre | 2012 |
| Kódex-dallamok | Vokális zene | 2012 |
| Kóruskönyv S.A. emlékére I. | Vegyeskarra | 1985 |
| Kóruskönyv S.A. emlékére II. | Kórusmű kísérettel | 1990 |
| L´ amato del mio cuore | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Lanthúr ha szól | Vegyeskarra | 1987 |
| Lauda Sion | Nőikarra | 1988 |
| Levegő-kebel | Nőikarra | 1992 |
| Levél az otthoniaktól | Vegyeskarra | 1985 |
| Liber scriptus | Vegyeskarra | 1983 |
| Ludus Tabulaturae in honorem Joannis Kajoni | Vonószenekarra | 2012 |
| Ludus Tabulaturae in honorem Joannis Kajoni | Kamarazene | 2012 |
| Ludvércz | Nőikarra | 1992 |
| Ludvércz | Nőikarra | 0 |
| Lux aeterna | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1981 |
| Madrigal | Vegyeskarra | 1983 |
| Magyar szépség | Filmzene | 2003 |
| Magyari népdal | Vegyeskarra | 1987 |
| Mass No. 6 | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Medáliák könyve | Vegyeskarra | 1987 |
| Mettimi | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Mint mellékdal | Vegyeskarra | 0 |
| Minuti per cembalo o pianoforte | Szólóhangszerre | 2007 |
| Missa Duodecima | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 0 |
| Missa Quinta | Vegyeskarra | 1992 |
| Missa Secunda | Kórusra és zenekarra | 1990 |
| Missa Sexta / 6. mise | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Missa nona / 9. mise | Kórusmű kísérettel | 1999 |
| Missa octava | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1994 |
| Missa prima | Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamaraegyüttesre | 1990 |
| Missa quarta | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1991 |
| Missa quinta | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Missa seconda | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1990 |
| Missa septima | Kórusmű a cappella | 1993 |
| Missa sexta | Kórusra és zenekarra | 1991 |
| Missa tertia | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1991 |
| Motetta | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1979 |
| Mundi renovatio | Vegyeskarra | 1990 |
| Mundi renovatio | Nőikarra | 1990 |
| Musique de bal pour quatour á cordes | Kamarazene | 1998 |
| Másik 8 dal | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2008 |
| Második vonósnégyes | Kamarazene | 1994 |
| Nagyapám int | Vegyeskarra | 1987 |
| Nobis natus | Nőikarra | 1988 |
| Nobis natus - Vegyeskarra | Vegyeskarra | 1990 |
| Noli flere | Nőikarra | 1989 |
| Nunc dimittis | Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra | 2006 |
| Nunc dimittis | Vegyeskarra | 2001 |
| Nympha and Faun - vegyeskarra | Kórusmű a cappella | 1992 |
| Nympha és Faun | Nőikarra | 1993 |
| Nympha és Faun - kamara énekegyüttesre | Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül | 1997 |
| Nápolyi mulatságok | Filmzene | 1982 |
| O Gloriosa | Nőikarra | 2010 |
| O Maria | Nőikarra | 2000 |
| O magnum mysterium | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| O vos omnes | Vegyeskarra | 1994 |
| O, Mistress mine | Vegyeskarra | 0 |
| Pange lingua | Nőikarra | 1988 |
| Pange lingua | Vegyeskarra | 1997 |
| Pannonhalmi mise | Kórusra és zenekarra | 1995 |
| Panyigai friss | Vegyeskarra | 1987 |
| Paprikajancsi szerenádja | Vegyeskarra | 1987 |
| Passió magyar nyelven | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1997 |
| Paszport - Útlevél a semmibe | Filmzene | 2000 |
| Pater noster (B-dúr) | Vegyeskarra | 1994 |
| Pater noster (C-dúr) | Vegyeskarra | 1991 |
| Pavillon-Sinfonietta | Ensemble | 1995 |
| Pikko hertzeg | Szólóhang(ok)ra és zenekarra | 1999 |
| Porszem mászik | Vegyeskarra | 1987 |
| Prédikátor ének | Vegyeskarra | 1981 |
| Psalmus 126 / 126. zsoltár | Vegyeskarra | 0 |
| Regina caeli á 3 | Nőikarra | 2009 |
| Regina martyrum | Kórusra és zenekarra | 1992 |
| Regis regum civis | Vegyeskarra | 1988 |
| Regum regis ave | Vegyeskarra | 1988 |
| Ricordanze di Primavera / Tavaszi emlékek | Szólóhangszerre | 2004 |
| River Song | Nőikarra | 2008 |
| Rorate caeli | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 1992 |
| Rézfúvószene No. 1 | Kamarazene | 1989 |
| Rómeó és Júlia | Színházi zene | 2001 |
| Rövidkék csembalóra (vagy zongorára) | Szólóhangszerre | 2005 |
| Salon d´Automne - Őszi tárlat | Szólóhangszerre | 2000 |
| Salve Regina á 3 | Nőikarra | 2009 |
| Salve regina | Vegyeskarra | 1995 |
| Sanzonett | Vegyeskarra | 0 |
| Se nappalom, se éjjelem | Vegyeskarra | 1984 |
| Serenata No. 1 / 1. szerenád | Szimfonikus zenekarra | 1984 |
| Serenata No. 2 / 2. szerenád | Szimfonikus zenekarra | 1985 |
| Serenata No. 3 / 3. Szerenád | Szimfonikus zenekarra | 2008 |
| Serenata No. 4 / 4. szerenád | Szimfonikus zenekarra | 2011 |
| Sicut cervus desiderat | Nőikarra | 2003 |
| Sirató | Vegyeskarra | 1983 |
| Sonata concertante | Kamarazene | 1987 |
| Sonata grande | Kamarazene | 1997 |
| Sonata per clarinetto basso e pianoforte | Kamarazene | 2006 |
| Sonata per fagotto e pianoforte | Kamarazene | 1987 |
| Sonata per violino e pianoforte No. 1 | Kamarazene | 1989 |
| Sonata per violino e pianoforte No. 2 | Kamarazene | 1991 |
| Sonata per violino e pianoforte No. 3 | Kamarazene | 1995 |
| Sonata per violino solo | Szólóhangszerre | 1971 |
| Sopra canti diversi | Vonószenekarra | 2014 |
| Sopra canti diversi | Kamarazene | 2015 |
| Sopra canto il fermo | Vonószenekarra | 2014 |
| Sopra canto il fermo | Kamarazene | 2014 |
| Sopran canto ferma | Vonószenekarra | 2022 |
| Spanyol dalok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1997 |
| Stabat Mater | Vegyeskarra | 1987 |
| Stabat Mater (in a) | Vegyeskarra | 1987 |
| Stabat Mater in F | Vegyeskarra | 1995 |
| Szabad-e? | Vegyeskarra | 1987 |
| Szelíd erdők | Nőikarra | 1996 |
| Szoprán-cselló kettős (Duo No. 3) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1980 |
| Szoprán-hegedű kettős (Duo No. 4) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1989 |
| Szoprán-klarinét kettös népi szövegekre (Duo No. 1) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1979 |
| Szoprán-nagybőgő kettös (Duo No. 2) | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 1987 |
| Te Deum 1914 | Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra | 0 |
| Te lucis ante terminum | Vegyeskarra | 1990 |
| Templomi énekek I. - Három himnusz | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Templomi énekek II. - Öt genfi zsoltár | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2010 |
| Terge fletus á 3 | Nőikarra | 0 |
| Timor et tremor | Vegyeskarra | 2001 |
| Tisztátlan forrásból | Vegyeskarra | 1987 |
| Titkok nyitja | Vegyeskarra | 1987 |
| Trio | Kamarazene | 1971 |
| Trio | Kamarazene | 1971 |
| Tripla szextett | Kamarazenekarra | 1980 |
| Tünemények | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2009 |
| Udvari Tánczok | Vonószenekarra | 2011 |
| Udvari Tánczok | Kamarazene | 2011 |
| Urbs caelestis | Vegyeskarra | 1990 |
| V. szimfónia | Szimfonikus zenekarra | 0 |
| Varázserdő - Kis zongoradarabok | Szólóhangszerre | 0 |
| Veni creator spiritus | Vegyeskarra | 1984 |
| Veni creator spiritus - vegyeskarra - 1988 | Vegyeskarra | 1988 |
| Veni sancte spiritus | Vegyeskarra | 1988 |
| Veni, Sol! | Szólóhangszerre | 0 |
| Veronai vázlatok | Szimfonikus zenekarra | 1998 |
| Világi dallamok - Kódex dallamok | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2012 |
| Világi dallamok - Népdal és vidéke | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2012 |
| Virágének | Vegyeskarra | 1979 |
| Vonósnégyes No. 1 | Kamarazene | 1994 |
| Vonósnégyes No. 2 | Kamarazene | 1994 |
| Vonósnégyes No. 3 | Kamarazene | 1998 |
| Vonósnégyes No. 4 | Kamarazene | 1999 |
| Vále, vále | Vegyeskarra | 2007 |
| Winter Collection | Szólóhangszerre | 2000 |
| Zagreb Unison | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 0 |
| Zongoraszonáta No. 1 | Szólóhangszerre | 1987 |
| Zongoraszonáta No. 2 | Szólóhangszerre | 1987 |
| Zongoraszonáta No. 3 | Szólóhangszerre | 1988 |
| Zongoraszonáta No. 4 | Szólóhangszerre | 1989 |
| Zongoraszonáta No. 5 | Szólóhangszerre | 2007 |
| Zongoraszvit | Szólóhangszerre | 1986 |
| Zongoraszvit No. 2 (Auswanderer-Fantasie) | Szólóhangszerre | 1989 |
| Zongoraszvit No. 3 (Francia szvit) | Szólóhangszerre | 1998 |
| Zongoraszvit No. 4 (Strict Variations) | Szólóhangszerre | 2004 |
| Zongoraszvit No. 5 | Szólóhangszerre | 2007 |
| Zongoraszvit No. 6 | Szólóhangszerre | 2012 |
| Zongoraötös | Kamarazene | 2001 |
| Zsolozsma | Kórusra és szólóhangszer(ek)re | 1983 |
| Zsoltárváltozat | Vegyeskarra | 1983 |
| peremvidék | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2009 |
| Árnyékban | Filmzene | 1999 |
| Égrenéző | Vegyeskarra | 2024 |
| Évszakok – Új darabok a zongoraciklusból | Szólóhangszerre | 2011 |
| Ó, Pán | Kórusmű a cappella | 1988 |
| Öt kánon József Attila verseire | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 1977 |