Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bognár Ignác


Zeneszerző

Születési hely
Csepreg
Születési dátum
1811

 
1811. március 18., Csepreg – 1883. november 1., Budapest
Apja jegyző és iskolamester volt. A gimnáziumot Kőszegen és Sopronban végezte, majd négy évig zongoratanító volt a Jankovich- és Semsei-családoknál. 1833-ban mint tenorista a bécsi Udvari Szinház lett tagja, majd 1835-ben a coburg-gothai szinházhoz szerződött mint első énekes. 1839-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződtették, innen egy év múlva a brünni és innsbrucki szinházakhoz került ment, Kolozsvárott operákat rendezett. 1847-ben ismét visszaszerződtették a Nemzetihez mint első tenoristát, de mivel hangja fogyatkozni kezdett, átvette a szinművek karmesteri vezetését és az énektanítást. 1862-ben nyugdíjba vonult. Számos dalt és színpadi zenét írt köztük két operát: Tudor Mária (1856), A fogadott leány (1862).
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2023 Johannes Brahms: Hungarian Dances and the Hungarian Tradition Naxos 8.574424-25 2 CD