Rost Andrea
ének - szoprán
1962. június 15., Budapest
Világhírű operaénekes, különösen Verdi, Mozart és Donizetti operáinak szoprán szerepeiben nyújt kiemelkedő alakításokat.
Rost Andrea zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1983 és 1989 között Bende Zsolt növendékeként végezte. Még főiskolásként a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa lett, és elénekelte Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában, Gulyás Dénes rendezésében. 1989-ben első díjat nyert a helsinki Mirjam Helin Nemzetközi Énekversenyen. 1989-től 1991-ig a Magyar Állami Operaház magánénekese volt, 1991-ben szerződtette a bécsi Staatsoper, ahol fellépett többek között Zerlina (Mozart: Don Giovanni), Susanna (Mozart: Figaro házassága), Adina (Donizetti: Szerelmi bájital), Lammermoori Lucia (Donizetti) és Violetta (Verdi: Traviata) szerepében, valamint gyakran lépett színpadra hangversenyénekesként is.
1994-ben Riccardo Muti meghívta a Milánói Scalaba. A Rigoletto bemutatóján nyújtott alakításával, Gilda szerepében rendkívüli nemzetközi sikert aratott, azóta állandó vendégművésze az operaháznak, 1995-ben a Scala évadnyitó Varázsfuvola (W. A. Mozart) premierjén is színpadra lépett. Később Susanna (Mozart: Figaro házassága) és Violetta (Verdi: La Traviata) szerepében is halhatta a milánói közönség. 1996-ban mutatkozott be a New York-i Metropolitanben, a Szerelmi bájitalban Adinát alakította. Később Lucia, Violetta és Susanna szerepében is bemutatkozott. Az Egyesült Államok több nagyvárosában is színpadra lépett, nagy sikert aratott a Washingtoni Nemzeti Operában is, Antonia szerepét énekelte a Hoffmann meséiben, mely produkciót Los Angelesben is láthatta a nagyérdemű közönség. Ugyanitt énekelhette el egy emlékezetes új produkcióban Donna Anna szerepét is. A chicagói Lyric Opera-ban is több ízben vendégszerepelt, ahol Zerlindát, Gildát, Violettát, Giuliettát, Michaelát és Rosalindát is énekelte.
Európa szinte valamennyi rangos operaházában hallhatta a nagyközönség, fellépett többek között a párizsi Bastille Operában, ahol Susanna, Gilda és Lammermoori Lucia szerepe után Antoniát (Offenbach: Hoffmann meséi) is alakította. Valamint nagy sikerrel szerepelt a londoni Royal Opera House-ban, és a madridi Teatro Realban is (Blanche szerepében Poulenc A karmeliták beszélgetései című operájában). Donizetti Elisabeth című művének címszerepét, mely egyben világpremier is volt, koncertszerű előadáson énekelte Juan Diego Flórez oldalán. Több alkalommal is meghívták a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol a Sólyom (R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony, az előadást Solti György vezényelte), Drusilla (Monteverdi: Poppea megkoronázása, Nikolaus Harnoncourt), Violetta (Verdi: La Traviata, Riccardo Muti), valamint Xenia (Muszorgszkij: Borisz Godunov, Claudio Abbado) szerepét adta elő. Gyakori vendége a tokiói New National Operának, valamint több nemzetközi operagálának.
A Magyar Állami Operaházban 2009 és 2010 között Fischer Ádám vezényletével Euridiké szerepében lépett fel Haydn A filozófus lelke, avagy Orfeusz és Euridiké című operájában. 2010-ben a Miskolci Nemzetközi Opereafesztiválon Kocsis Zoltán felkérésére R. Strauss Daphneját énekelte. 2013-ban Puccini Pillangókisasszonyával debütált Budapesten, mely szerepet mind Olaszországban, mind pedig Japánban számos alkalommal énekelte ezt követően. Sao Pauloban 2013-ban mutatkozott be Donna Annaként (Mozart: Don Giovanni). Az operairodalom egyik legfajsúlyosabb címszerepében, Puccini Toscajában 2017-ben debütált a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. A Magyar Állami Operaház több produkciójában is láthatta a hazai közönség: Nedda (Bajazzók), Margit (Gounod: Faust), Fiatal leány (Kodály: Székelyfonó). 2022-ben szintén itt debütált Verdi Simone Boccanegrájában Amelia szerepében Plácido Domingo oldalán.
Rendszeresen tart mesterkurzusokat is, melyek közül kiemelkedik a nevével fémjelzett 2022-es PályaStart Mesterkurzus. Pályafutása során számos lemezfelvételt, köztük több szólóalbumot készített.
Díjak és elismerések:
- 2021 Bartók-Pásztory-díj
- 2018 Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat – kitüntetés
- 2011 Székely Mihály emlékplakett
- 2006 Bartók Béla emlékdíj
- 2005 Special Achievement Award
- 2004 Kossuth-díj
- 2003 Prima Primissima díj
- 2003 Obersovszky emlékplakett
- 1999 Érdemes Művész
- 1998 Halhatatlanok Társulata, Örökös tag
- 1997 Liszt-díj
- 1992 Bartók-Pásztory-díj – megosztott
- Budapest díszpolgára
- Kőbánya díszpolgára
- Szolnok díszpolgára
- Csepel díszpolgára
- Budaörs díszpolgára
Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével