Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Nagy Bernadett


ének - mezzoszoprán

Születési hely
Jákfa
Születési dátum
1981
Weboldal

 
Nagy Bernadett klasszikus énekművész, szólista és kamaraénekes, a Holland Bach Társaság és a Nemzeti Énekkar tagja. Zenei tanulmányait a szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában kezdte el, ahol szolfézs-zeneelmélet szakon, magánének és zongora mellékszakon tanult, tanárai pedig Ecsedi Zsuzsa, Paulik Ákos, Czeller Krisztina és Benkő József voltak. 2002-ben felvételt nyert a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába Budapesten, ahol a magánének szakon Lax Éva növendéke volt. 2004-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés és ének-zenetanár szakán végzett Szabó-Sipos Máté, Erdei Péter, Komlós Katalin és Szabó Miklós professzorok irányítása alatt. Két évvel később, 2006-tól 4 éven keresztül tanult Hágában, a Holland Királyi Zeneakadémián, ahol 2010-ben vehette át magánének diplomáját (tanárai: Sasja Hunnego, Phyllis Ferwerda). Mindemellett rendszeresen képzi magát különböző mesterkurzusokon:2004-től a soproni Régi zenei napok mesterkurzusain Kolonits Klára, Halmai Katalin, Nancy Argenta, és Vashegyi György professzorok, 2016 óta pedig Laki Krisztina művésznő mesterkurzusain vett részt Budapesten.

2002-ben felvételt nyert a Nemzetközi Ifjúsági Világkórusba, melynek 6 éven keresztül volt állandó és lelkes tagja, szólamvezetője és szólistája. Szólamvezetői feladatokat a későbbiekben is ellátott a World Youth Choir - ban (Frieder Bernius, Tonu Kaljuste, Peter Dijkstra, Grete Pedersen), a Nemzeti Énekkarban (Somos Csaba) és a Berkshire Choral International (USA) számos projektjében (Heinz Ferlesch, Brian Kay - King’sSingers). Hollandiában több amatőr kórus karnagyaként is tevékenykedett: Eijgenwijs – Gouda, Vocalei – Leiden, Pleasing – Hága.

Rendszeres közreműködője a Holland Bach Társaság nagyszabású, „All of Bach” video-projektjének, melyben az együttes J.S. Bach teljes életművét rögzíti. 2010 óta többek között a következő együttesekkel volt alkalma fellépni: Holland Bach Társaság (Shunske Sato, Jos van Veldhoven, Philippe Herreweghe), Collegium 1704, Prága (Václav Luks), Gächinger Kantorei, Stuttgart (Helmuth Rilling), Utrechti Filharmonikusok (Johannes Leertouwer), Budapesti Vonósok (Kamp Salamon), Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (Pad Zoltán), Orfeo Zenekar (Vashegyi György), Savaria Barokk Zenekar (Németh Pál), Gödöllői Szimfonikus Zenekar (Horváth Gábor, Oberfrank Péter), Nemzeti Filharmonikusok (Hamar Zsolt).

Zenei pályája mellett pedagógiai elhivatottsága is már tanulmányai alatt megmutatkozott. 2004-2006 között zeneirodalom és zenetörténet-tanár pozíciót töltött be a Tóth AladárZeneiskolában (igazgató: Magyar Margit) és 2010 óta fogad privát magánének tanítványokat. 2015-től kezdve évről-évre a Nemzetközi Ifjúsági Világkórus magyarországi meghallgatásain zsűrizhetett.

2005-ben átvehette a Szolnoki Ádám Jenő Országos Énekversenyen a Rózsavölgyi Zeneműbolt különdíját.