Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szűcs-Ittzés Zsuzsanna


fuvola

Születési hely
Születési dátum

 
Szűcs-Ittzés Zsuzsanna 1986-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 1992-ben szerzett fuvolaművész-tanár diplomát. 2003 és 2006 között pedig részt vett a Pécsi Tudományegyetem művészetterápia/zeneterapeuta szakirányú továbbképzésén.

1991-től 1997-ig a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola fuvolatanára volt, ezen időszak alatt (1992-1994) elnyerte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának zenekari ösztöndíját is. 1994-től két éven keresztül a Budapesti Fesztiválzenekarnál volt zenekari kisegítő, és ugyancsak 1994-től a Magyar Állami Operaház zenekarának II. fuvolása. 2012 óta a Vienna Konservatorium Budapest tanára és a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház zeneterapeutája.