Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szőcs Henrik


zongora

Születési hely
Születési dátum
Weboldal

 
Szőcs Henrik zenei tanulmányait 13 évesen a Hermann László Zeneiskolában kezdte meg, majd a székesfehérvári Hermann László Szakgimnáziumban folytatta Kárpáti Ágnes irányítása alatt, melynek elvégzése után, 2014-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre Budapesten, ahol többek között Jandó Jenő, Kecskés Balázs, Fülei Balázs, Csalog Gábor és Gulyás Márta növendéke volt. 2017-ben kitüntetéses BA diplomát szerez és felvételt nyer zongoraművész-mesterképzésre Kemenes András és Kecskés Balázs osztályába, ahol 2019-ben végez. Egyetemi évei alatt, 2016-tól 2017-ig a Musik-Academie Basel hallgatója Erasmus ösztöndíjjal Claudio Martínez Mehner, Jan Schultsz és Francois Benda irányításával. 2020-tól 2021-ig pedig a Royal Conservatoire Birmingham egyetemen tanult Pascal Nemirovski és Alasdair Beatson tanítványaként posztgraduális képzésen Weingarten ösztöndíjasként.

2013-ban, még középiskolásként, Bécsben elnyerte a III. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny III. díját, majd két évre rá már az első díjat vehette át a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen. A Pro Bartók Társaság különdíjazottja volt 2014-ben a VI. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, Szegeden. Többszörös ösztöndíjas (Bank of China ösztöndíj, 2018 / Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj, 2018/19 / Weingarten ösztöndíj, 2020/21 / Köszönjük, Magyarország! program ösztöndíja, 2020, 2021), 2023-ban pedig átvehette az Artisjus előadóművészeti díjat.

Több hazai és nemzetközi mesterkurzus résztvevője: Rados Ferenc, Kocsis Zoltán, Bogányi Gergely, Vásáry Tamás (Magyarország), Anton Voigt, Georg Steinschaden, Avedis Kouyoumdjian, Stefan Vladar (Ausztria).

A diplomaszerzése óta Európa jó részét bejárta, de koncertezett már Kínában, Bécsben és Svájcban is. Elkötelezett kortárszene előadó, olyan zeneszerzőkkel áll folyamatos munkakapcsolatban, mint Bella Máté, Molnár Viktor, Szentpáli Roland, Virágh András Gábor és Varga Abigél. A Variart Ensemble kamaracsoport tagja, kamarazenékben rendszeresen közreműködő zenész.