Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Balázs János


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1989
Weboldal

 
Balázs János 1989. szeptember 19-én született Budapesten. 16 évesen megnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt. Zenei tanulmányait a Járdányi Pál Zeneiskola befejezése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2014-ben végzett BA diplomával. Számos mesterkurzuson bővítette technikai tudását, tanárai voltak többek között Becht Erika, Keveházi Gyöngyi, Dráfi Kálmán, Devich János, Vásáry Tamás, Frankl Péter, Dmitri Bashkirov, Marian Lapsansky és Yohoved Kaplinsky. Olyan neves zenészekkel, zenekarokkal és karmesterekkel dolgozott együtt, mint Mischa Maisky, Vagyim Repin, Vásáry Tamás, José Cura, Pinchas Steinberg, Várdai István, Charles-Olivier Munroe, Stéphane Denéve, Ksenia Zharko, Gwendolyn Masin, a Brüsszeli Filharmonikusok, a Dortmundi Filharmonikusok, az Aspeni Filharmonikus Zenekar, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, a Moscow Women Symphony Orchestra, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.

A 2013/14-es koncertidényben elnyerte a Rising Star Évad művésze díját. A világ számos hangversenytermében adott hangversenyt (Concertgebouw Amsterdam, Cité de la Musique Paris, Megaron Athen, Musikverein, Palau de Musica, Barbican Centre, Wiener Konzerthaus, Cologne Philharmonie, Royal Conservatory Toronto, a Zeneakadémia nagyterme és a Művészetek Palotája).

A McGill University, Kanada, Shenyang Conservatory of Music és a Hanoi Conservatory of Music felkérésére tartott mesterkurzusokat.

2016 óta a Snétberger Zenei Tehetségközpont zongoratanára és tanszékvezetője. Még ugyanebben az évben Cziffra György zongoraművész zenei munkásságának őrzése céljából klasszikus zenei fesztivált, valamint Tehetség díjat alapított. Jelenleg a 100 éve született művész emlékére életre hívott Cziffra György-emlékév művészeti vezetője, melyet a kormány hivatalos emlékévvé nyilvánított, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt nemzetközi évfordulók sorába. A Virtuózok című tehetségkutató műsor és a francia Cziffra verseny zsűritagja volt. A Cziffra Központ tanácsadó testületének elnöke. 2019 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoratanszékének docense. 2021 óta az MMA levelező tagja.

Díjak:

2011 - Junior Príma Díj
2011 - lengyel állami kitüntetés
2012 - Klassz Tehetség Díj
2014 - a Pécsi Liszt Társaság Örökös Tagja
2015 - Liszt Ferenc-díj
2015 - Gramofon Klasszikus Zenei Díj
2016 - Budapestért Díj
2016 - Prima Díj
2017 - MMA - Zeneművészeti Díj
2018 - Érdemes művész
2019 - Kossuth-díj
2019 - Young Steinway Artist
2020 - Pro Voluntarius Díj
2024 - az év hangszeres művésze, Bartók Rádió Zenei Díj

Versenyeredmények:

2012 - Cziffra György Emlékverseny Senlis (Franciaország) I. Díj
2004 - Nemzetközi Chopin Zongoraverseny Budapest (Magyarország) I. Díj
2012 - Nemzetközi Aspeni Zongoraverseny (USA) I. Díj letöltés
2011 - Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny Budapest (Magyarország) III. Díj
2011 - Nemzetközi Nishinihon Zongoraverseny (Japán) I. Díj letöltés
2006 - Nemzetközi Lions Zongoraverseny Maurach (Franciaország) I. Díj
2005 - Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny Pécs (Magyarország) I. Díj letöltés
2004 - Nemzetközi Cziffra György Zongoraverseny Baden Bei Wien (Ausztria) I. Díj letöltés
2003 - Nemzetközi Chopin Zongoraverseny Marienbad (Csehország) III. Díj letöltés
1998 - Nyíregyházi Országos Zongoraverseny Nyíregyháza (Magyarország) I. Díj letöltés


Tagságok:

2017 - A Magyar Bor Akadémia Tiszteletbeli Tagja
2016 - A Magyar Művészeti Akadémia Köztestületi tagja
2014 - A Liszt Ferenc Társaság Pécsi Tagozatának Örökös Tagja