Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Réman Zsófia


fuvola

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Tíz évesen kezdett fuvolázni a kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceumban, Vasile Gocan tanítványaként.
2015-ben a győri Varga Tibor Zeneművészeti Intézet fuvolaművészi mesterszakán Jóföldi Anett és Ittzés Gergely növendékeként diplomázott. 2014-ben féléves részképzéssel Németországban tanult Michael Faust és Udo Mertens osztályában. 2016-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen művésztanári diplomát szerezett.
Egyetemi tanulmányai mellett számos mesterkurzuson részt vett: Csalog Benedek, Dejan Gavric, Bálint János, Arnóth Balázs, Ana Oltean, Crisitina Bojin, Pöllnitz Boróka, Kaspar Zehnder, Andrea Kollé kurzusain, valamint kisegített több ifjúsági és professzionális zenekarban is. Visszatérő kisegítője az Anima Musicae Kamarazenekarnak és az UMZE Kamaraegyüttesnek.
2015 óta a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium fuvolatanára.