Fehér Pál
ének - tenor, ének
Születési hely
Budapest
Születési dátum
1900
1900. augusztus 4., Budapest - 1959. február 7., Budapest
Tízévesen már az Operaház gyermekkarában énekelt, ahol négy éven át, mutálásáig volt tag. Később, felnőttként Makai M. Mihálynál kezdte el énektanulmányait, majd a Zeneakadémián folytatta, miközben banktisztviselőként is dolgozott. Ezután Milánóban képezte tovább magát (egyes források szerint Giuseppe De Luca, világhírű bariton irányításával).
Karrierje Bruno Walternak köszönhetően indult el, aki egy budapesti meghallgatást követően ajánlotta be az akkor Otto Klemperer vezetése alatt álló és sok újítással kísérletező berlini Krolloperhez, ahová 1928-ban szerződtették is. Öt évig énekelt itt, majd 1933-ban a német zsidótörvények miatt távoznia kellett a színháztól. Ezután, 1936-ig a Kulturbund Deutscher Juden (amely a munkanélküli zsidó művészek foglalkoztatására alakult) biztosított számára fellépéseket.
Eközben szerepet kapott az 1934-ben készült Helyet az öregeknek című magyar filmben (itt énekesként látható), melyben Bársony Rózsi, Szőke Szakáll és Gózon Gyula játszották a főszerepeket. Az 1936/37-es évadra a zürichi Stadttheater szerződtette, ahol egyebek mellett részese lehetett Alban Berg Lulu című operája ősbemutatójának is, a Festő és a Néger szerepében (1937. június 2.).
1938-ban hazatért Budapestre és a Városi (ma Erkel) Színház tagja lett. Itt többek között Gounod Faustját énekelte, illetve Németh Mária partnereként Napóleont, Kálmán Imre Josephine császárné című operettjében. Egy év múlva azonban (most a magyar zsidótörvények miatt) innen is távoznia kellett.
1939-1944 között ő is, mint sok pályatársa az OMIKE Művészakció koncertjein, operaelőadásain állhatott csak közönség elé. Énekelte Händel Josua és Judas Maccabeus című oratóriumának címszerepét, fellépett ária- és dalesteken, és természetesen sok operaelőadáson, mint Izmael (Nabucco), Radames (Aida), Florestan (Fidelio), Edgardo (Lammermoori Lucia), Leopold herceg (A zsidónő), Hoffmann (Offenbach), Asszád (Sába királynője), Belmonte (Szöktetés a szerájból), A mantuai herceg (Rigoletto), Almaviva (A sevillai borbély), Rodolfo (Bohémélet), Alfréd (Traviata), Manrico (A trubadúr), Riccardo (Az álarcosbál), Pinkerton (Pillangókisasszony), Ernesto (Don Pasquale), Fenton (A windsori víg nők), Faust (Gounod), sőt operettekben és daljátékokban is mint Alfréd (A denevér), Pierre (Eljegyzés lámpafénynél) vagy Schubert (Három a kislány). Ezeken az előadásokon sokszor volt partnere Ernster Dezsőnek, Radnai Erzsinek, Relle Gabriellának, Lendvai Andornak, Farkas Sándornak, Kálmán Oszkárnak, legtöbbször Komor Vilmos vagy Somogyi László vezényletével. A háború után alkalmi fellépései voltak, így például 1945 nyarán már A denevér Alfrédját énekelte az Állatkert zenepavilonjában.
1946-ban végre szerződtette az Operaház, ahol korai haláláig, 1959-ig tag maradt. Gazdag repertoárja itt olyan szerepekkel bővült, mint Lyonel (Márta), Fenton (Falstaff), Bob Boles (Peter Grimes) és Facsary (Polgár Tibor: A kérők).
Hangjához az olasz és francia lírai és spinto szerepek álltak a legközelebb. Legtöbbször Rodolfo, Pinkerton és a két Alfréd (Traviata és A denevér) jelmezében lépett színpadra, de megrendítő volt Lenszkijként is az Anyeginben. Legjobb és legemlékezetesebb alakítása, amelyet már a Krolloperben is nagy siker kísért, a Hoffmann meséi címszerepe volt. Ezt és A denevér Alfrédját sokszor énekelte Klemperer budapesti előadásain is. (Az egyik Klemperer vezényelte Hoffmann meséi előadást a Magyar Rádió hangfelvételen meg is őrizte számunkra.) Utolsó operaházi szerepe a Figaro házassága Don Basiliója volt.
1958-ban Érdemes Művész díjjal tüntették ki.
Tízévesen már az Operaház gyermekkarában énekelt, ahol négy éven át, mutálásáig volt tag. Később, felnőttként Makai M. Mihálynál kezdte el énektanulmányait, majd a Zeneakadémián folytatta, miközben banktisztviselőként is dolgozott. Ezután Milánóban képezte tovább magát (egyes források szerint Giuseppe De Luca, világhírű bariton irányításával).
Karrierje Bruno Walternak köszönhetően indult el, aki egy budapesti meghallgatást követően ajánlotta be az akkor Otto Klemperer vezetése alatt álló és sok újítással kísérletező berlini Krolloperhez, ahová 1928-ban szerződtették is. Öt évig énekelt itt, majd 1933-ban a német zsidótörvények miatt távoznia kellett a színháztól. Ezután, 1936-ig a Kulturbund Deutscher Juden (amely a munkanélküli zsidó művészek foglalkoztatására alakult) biztosított számára fellépéseket.
Eközben szerepet kapott az 1934-ben készült Helyet az öregeknek című magyar filmben (itt énekesként látható), melyben Bársony Rózsi, Szőke Szakáll és Gózon Gyula játszották a főszerepeket. Az 1936/37-es évadra a zürichi Stadttheater szerződtette, ahol egyebek mellett részese lehetett Alban Berg Lulu című operája ősbemutatójának is, a Festő és a Néger szerepében (1937. június 2.).
1938-ban hazatért Budapestre és a Városi (ma Erkel) Színház tagja lett. Itt többek között Gounod Faustját énekelte, illetve Németh Mária partnereként Napóleont, Kálmán Imre Josephine császárné című operettjében. Egy év múlva azonban (most a magyar zsidótörvények miatt) innen is távoznia kellett.
1939-1944 között ő is, mint sok pályatársa az OMIKE Művészakció koncertjein, operaelőadásain állhatott csak közönség elé. Énekelte Händel Josua és Judas Maccabeus című oratóriumának címszerepét, fellépett ária- és dalesteken, és természetesen sok operaelőadáson, mint Izmael (Nabucco), Radames (Aida), Florestan (Fidelio), Edgardo (Lammermoori Lucia), Leopold herceg (A zsidónő), Hoffmann (Offenbach), Asszád (Sába királynője), Belmonte (Szöktetés a szerájból), A mantuai herceg (Rigoletto), Almaviva (A sevillai borbély), Rodolfo (Bohémélet), Alfréd (Traviata), Manrico (A trubadúr), Riccardo (Az álarcosbál), Pinkerton (Pillangókisasszony), Ernesto (Don Pasquale), Fenton (A windsori víg nők), Faust (Gounod), sőt operettekben és daljátékokban is mint Alfréd (A denevér), Pierre (Eljegyzés lámpafénynél) vagy Schubert (Három a kislány). Ezeken az előadásokon sokszor volt partnere Ernster Dezsőnek, Radnai Erzsinek, Relle Gabriellának, Lendvai Andornak, Farkas Sándornak, Kálmán Oszkárnak, legtöbbször Komor Vilmos vagy Somogyi László vezényletével. A háború után alkalmi fellépései voltak, így például 1945 nyarán már A denevér Alfrédját énekelte az Állatkert zenepavilonjában.
1946-ban végre szerződtette az Operaház, ahol korai haláláig, 1959-ig tag maradt. Gazdag repertoárja itt olyan szerepekkel bővült, mint Lyonel (Márta), Fenton (Falstaff), Bob Boles (Peter Grimes) és Facsary (Polgár Tibor: A kérők).
Hangjához az olasz és francia lírai és spinto szerepek álltak a legközelebb. Legtöbbször Rodolfo, Pinkerton és a két Alfréd (Traviata és A denevér) jelmezében lépett színpadra, de megrendítő volt Lenszkijként is az Anyeginben. Legjobb és legemlékezetesebb alakítása, amelyet már a Krolloperben is nagy siker kísért, a Hoffmann meséi címszerepe volt. Ezt és A denevér Alfrédját sokszor énekelte Klemperer budapesti előadásain is. (Az egyik Klemperer vezényelte Hoffmann meséi előadást a Magyar Rádió hangfelvételen meg is őrizte számunkra.) Utolsó operaházi szerepe a Figaro házassága Don Basiliója volt.
1958-ban Érdemes Művész díjjal tüntették ki.