Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Nyeső Mária


gitár, ének, mandolin, hegedű

Születési hely
Keszthely
Születési dátum
1967

 
Nyeső Mária Keszthelyen született 1967. november 15-én Nyeső József és Tolvéth Ildikó gyermekeként. 1992-1996 között a Budapesti Tanítóképző Főiskola hallgatója volt, hegedűn, zongorán, majd gitáron tanult. 1978-ban a Fehérvári Dalos Találkozón tűnt fel először. 1983-tól a Magyar Rádió, 1994-1995 között a Magyar Televízió dalaiból felvételeket készített. 1986-ban a siófoki Interpop-fesztivál különdíjasa volt.

1986-ban Ofélia szerepét énekli Nagy Feró Hamlet című nagylemezén. 1987-ben kislemeze, 1992-ben Nyeső című kazettája jelent meg. 1995-1996 között hangjátékokhoz szerzett zenét. 1996 óta a Kolibri Színházban tart önálló esteket. 2000-ben Az én kis bigbendem című lemeze jelent meg. 2009-ben jelent meg Meteorológus, 2014-ben a Hagyj szabadon című albuma.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1992 Nyeső Radioton BK706 Saját
2000 Nyeső Mari: Az Én Kis Bigbendem Gryllus Kft. GCD 019 Saját
2009 Nyeső Mari: Meteorológus Gryllus Kft. GCD 072 Saját