Schweigert György
nagybőgő
Születési hely
Születési dátum
Schweigert György nagybőgőművész, hét éves korában kezdett el csellózni, néhány évvel később – a jazz muzsika hatására – megkezdte nagybőgő tanulmányait is. Tanára a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Lukácsházi István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen pedig Pege Aladár volt.
Diplomája megszerzése után 1992 és 1996 között tagja volt a Fischer Iván által vezetett Budapesti Fesztiválzenekarnak. 5 éven keresztül a világ leghíresebb karmestereivel dolgozott, olyan világsztárokkal mint Yehudi Menuhin, Leonard Bernstein, Solti György.
Számos lemezfelvételt készített és turnézott Európa-szerte, Észak- és Dél-Amerikában. Rangos nemzetközi fesztiválokon, a világ legfontosabb koncerttermeiben lépett fel, többek között Carnegie Hall – New York, Filharmonie – Berlin, Musikverein – Bécs, Concertgebouw – Amszterdam.
Rendszeresen koncertezett nemzetközi kamarazenei fesztiválokon, olyan kiváló partnerekkel és együttesekkel mint például a világhírű énekes, Robert Holl, vagy a Daniel Quartet.
1997 és 2000 között szólóbőgőse és szólamvezetője volt a belgiumi I Fiamminghi kamarazenekarnak, majd 2000 és 2013 között a Holland Rádió Zenekarának. Több mint 30 TV, rádió- és CD-felvételt készített zenei világsztárokkal, partnerei között megtalálható Eötvös Péter, Ton Koopman, Frans Brüggen, Phillip Herreweghe, Thomas Zehetmaier.
2005 és 2006 között Kocsis Zoltán felkérésére a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bőgőszólamát is irányította szólamvezetőként.
Nagybőgős szólistakén fellépett többek között a Budapesti Vonósok, az I Fiamminghi, a Váci Szimfonikus Zenekar és a Holland Rádió Zenekar meghívott művészeként.
Schweigert György korhű barokk hangszeres előadóként is rendkívül aktív, a magyar és nemzetközi kamarakoncertek egyik legkeresettebb continuo és kamarazene nagybőgőse. Alapító tagja volt a Concerto Armonico kamarazenekarnak, több évtizede olyan rangos európai barokk együttesek állandó vendégművésze, mint például az Orfeo Zenekar, az Anima Eterna, a Clemencic Consort vagy a Wiener Akademie. A két utóbbi együttesben barokk csellón is játszott.
2009-ben Ábrahám Márta hegedűművésszel megalapította az Ábrahám Consort régizene együttest.
2013 óta a Concerto Budapest szimfonikus zenekar szólamvezető nagybőgőse.