Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tálas Áron


zongora, dob, basszusgitár

Születési hely
Tiszafüred
Születési dátum
1990
Együttes
Weboldal

 
Tálas Áron jazz-zongorista, zeneszerző, dobos és tanár 1990. október 8-án született Tiszafüreden. Zenei tanulmányait Mezőkövesden kezdte meg. Először furulyán, ütőn és zongorán játszott, majd Miskolcon folytatta tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora és jazz-dob szakán Bundzik István és Kacsenyák Gábor irányításával.

2015-ben szerzett zongoratanári mesterdiplomát (MA) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Binder Károly és Oláh Kálmán növendékeként, egy évvel később pedig dobtanári mesterszakon is lediplomázott Jeszenszky Györgynél és Benkó Ákosnál. 2012 őszétől korrepetitorként kezdett dolgozni a Zeneakadémián. 2013-ban megnyerte zenekarával az MJSZ által szervezett jazz-combo versenyt, ugyanebben az évben Junior Prima díjjal tüntették ki. 2015-ben bejutott a Montreux Jazz-zongoraverseny döntőjébe. 2014-től egy éven át a Kodolányi János Főiskola jazz-dobtanszék helyettes tanára volt. 2017 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium jazz-zongoratanára. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszékének (kiszenekari gyakorlat), valamint a Zeneszerzés-tanszékének (könnyűzenei gyakorlat) tanára is volt.

2014-ben megalapította a Tálas Áron Triót Barcza Horváth Józseffel (nagybőgő) és Mohay Andrással (dobok). 2015-ben Gyárfás Attila vette át a helyet a dobok mellett. A trió 2020-ban megújult: Barcza Horváth Józsefet ifj. Tóth István nagybőgős, Gyárfás Attilát pedig Csízi László dobos váltotta a csapatban. Emellett állandó tagja még a Borbély Műhelynek, a Lantos Zoltán Opensource-nak, a Karosi Júlia Quartetnek és számos más produkció közreműködője. Olyan művészekkel játszott együtt, mint Nils-Petter Molvaer, Eivind Aarset, Ed Neumeister, Babos Gyula, Binder Károly, Fekete-Kovács Kornél, Miklósa Erika, Tompos Kátya.

2019-ben egy hétig a jeruzsálemi Academia of Music and Dance vendégtanára volt (Erasmus). 2020-2021-ben felvételt nyert a bázeli Musikakademie „Focusyear”ösztöndíjprogramjára, melyre a világ minden tájáról összesen 8 embert választanak évente.

Első szólózongora-albuma, melynek címe Blue Enough 2022-ben jelent meg.

Díjak, elismerések:

- Junior Artisjus-díj (2020)
- Gramofon-díj (2018, Tálas Áron Trio - Little Beggar - "Az év jazzlemeze")
- Gramofon-díj (2016, Borbély Műhely - Gyere Hozzám Estére - "Az év jazzlemeze")
- Montreux-i Jazz-zongoraverseny, döntő (2015)
- Gramofon-díj (2015)
- "Az év billentyűse" (2015, jazzma.hu)
- Magyar Jazz Szövetség combo verseny I. díj (2013)
- Junior Prima díj (2013)
- "Az év billentyűse" (2013, jazzma.hu)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2014 Hidden Roots
(Hidden Roots)
Dot Time Records
2015 Pátkai Rozina: Samba Chuva Pannonia Records
2016 Borbély Mihály Quartet - Gyere hozzám estére
(Mihály Borbély Quartet - Be my me Tonight)
BMC Records BMC CD 231
2016 Aron Talas Trio: Floating Island GATS Productions
2018 Little Beggar BMC Records BMC CD 264
2018 Love Is Here to Stay - Gershwin LIVE at the Liszt Academy Magánkiadás
2019 Borbély Műhely: Grenadilla
(Mihály Borbély Quartet: Grenadilla)
BMC Records BMC CD 281
2020 Júlia Karosi featuring Ben Monder: Without Dimension Double Moon Records DMCHR 71378
2022 Borbély Mihály Quartet: Miracles of the Night BMC Records BMCCD309 Saját
2022 Bacsó Kristóf TRIAD / Daniele Camarda: Imaginary Faces BMC Records BMCCD310 Saját
2023 Tálas Áron Trió: New Questions, Old Answeres BMC Records BMCCD334 Saját
2025 Bacsó Kristóf Triad | Let It Go BMC Records BMC CD 374 Saját
2025 Mozart X Jazz Hungaroton HCD 32929 Saját