Tóka Szabolcs
orgona
Születési hely
Székesfehérvár
Születési dátum
1959
Tóka Szabolcs 5 éves korában kezdett zongorázni, 12 évesen orgonálni.
Orgonaművész-tanári diplomáját 1985-ben szerezte Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Gergely Ferenc tanítványaként. Több ösztöndíjat is elnyert, részt vett számos külföldi mesterkurzuson, az 1984-es Prágai Nemzetközi Orgonaversenyen a középdöntőbe jutott.
1989-től 1999-ig a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára (1994-től 1999-ig, majd 2005-től ismét az intézmény igazgatója). Zenepedagógusként több iskolában is dolgozott, előadóművészként - itthon és Európa legtöbb országában, valamint 2002-ben az USA-ban és Kanadában - rendszeresen vendégszerepel szólistaként; kórusok, zenekarok orgona-kísérőjeként is közreműködik.
2000-ben közoktatás-vezetői diplomát szerzett a Műszaki Egyetemen. Több rádió-, televítió-, és CD felvétel készült közreműködésével, itthon és külföldön egyaránt. Az egyházzenét és a templomi orgonák fejlesztését szívügyének tekinti, szűkebb és tágabb környezetében egyaránt.