Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Brickner Szabolcs


ének - tenor

Születési hely
Születési dátum
1980

 
1980-ban született, 2002-ben klarinétművész-tanári, 2006-ban énekművész-tanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2006-tól az augsburgi Hochschule für Musik hallgatójaként tökéletesíti tudását, de részt vett számos világhírű énekes - többek között Robert Holl, Hamari Júlia, Renata Scotto, Nicolai Gedda - mesterkurzusán is. 2000-ben az Országos Székely Mihály Énekversenyen, a következő évben a Simándy József Énekversenyen nyert első díjat, 2004-ben pedig második helyezést ért el a Nemzetközi Ferruccio Tagliavini Énekversenyen. 2007-ben a Szerelmi bájitalban (Nemorino) és A varázsfuvolában (Tamino) játszik a budapesti Operában.