Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Várdai István


cselló


 
Várdai István 1985. november 12-án született Pécsett. A zenélést nyolcévesen kezdte meg a Liszt Ferenc Zeneiskolában, ahol Mátrai Mária volt a tanára. 11 évesen már országos versenyt nyert. 2004-ig a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult. Ezt követően felvették a Zeneakadémia előkészítő osztályába, majd 2009-ben szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László növendékeként. A bécsi Zeneakadémián tanult tovább Reinhard Latzko osztályában. 2010 őszétől Németországban, a Kronberg Akadémián Frans Helmerson növendékeként folytatta tanulmányait, ahová egy japán koncert után hívták meg. A diploma megszerzését (2013) követően, 2013-tól az intézmény oktatója. 2017-ben a mannheimi Staatliche Hochschule für Musik und Darstellende Kunst professzora, ezt követően, 2018 ősze óta pedig a Bécsi Zeneakadémia (Universität für Musik und Darstellende Künste) cselló tanszékének vezetője.

Fellépett többek között New Yorkban, Londonban, Párizsban, Prágában, Bécsben, Frankfurtban, Münchenben, Genfben, Berlinben, Hágában, Moszkvában, Szentpétervárott, Firenzében, Taipeiben, Tokióban és Pekingben. Olyan nagy hírű karmesterekkel és zenekarokkal játszott együtt, mint Mihail Pletnyov, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Howard Griffiths, Gilbert Varga, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Genfi Kamarazenekar, a Mariinsky Színház Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Orosz Nemzeti Zenekar, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Suisse Romande Zenekar, Vikingur Olaffson, Yuri Bashmet, Gidon Kremer, Jean-Efflam Bavouzet, Mischa Maisky, Elisabeth Leonskaja és Liza Ferschtman. Fellépett a Santanderi Fesztiválon, a svájci Bellerive és Verbier fesztiválokon, a Schleswig-Holsteini Fesztiválon, a Schwetzingeni Fesztiválon, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a szentpétervári Gergiev Fesztiválon, a spanyolországi Pablo Casals Fesztiválon, a Francia Rádió Fesztiválján Montpellierben, Alexai Voldinnal és Eldbjorg Hemsinggel triót alkotva a heidelbergi Tavaszi Fesztiválon, valamint a londoni Wigmore Hallban.

Több neves versenyen győzött, 1996-ban a Friss Antal Gordonkaversenyen ért el első helyezést. Ő nyerte meg 2003-ban az ausztriai Brahms Versenyt, a 2004-es 39. budapesti Nemzetközi Versenyt, a 2000-es, 2003-as és 2004-es Nemzetközi Popper Dávid versenyt. 2007-ben harmadik helyezést ért el a XIII. moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen. 2008. október 27-én Várdai István nyerte meg a rangos Genfi Nemzetközi Zenei Verseny 20.000 svájci frank összegű fődíját, valamint az öt különdíj közül négyet, köztük a közönségdíjat, a Pierre Fournier elismerést, továbbá a Coup de coeur Breguet díjat is, amely egyebek között CD-felvétellel és kétéves koncertlehetőséggel is jár. 2014-ben pedig az ARD Nemzetközi Zenei Verseny győztese volt Münchenben. 2019-ben a Nemzetközi Csajkovszkij Verseny zsűrijének tagja volt.

2009-ben jelent meg első lemeze az Ysa˙e Records gondozásában, ezen Elgar csellóversenye, Prokofjev szonátája és Janáček egy kompozíciója hallható. 2010-ben Vanhal csellóversenyét játszotta lemezre a Howard Griffiths által vezényelt Camerata Schweiz közreműködésével. 2013-ban a Hansler kiadónál megjelent CD-jén Martinu, Popper, Beethoven, Paganini, Rossini és Mendelssohn variációs darabjaiból játszik. 2014 novemberében a Brilliant Classics kiadónál megjelent CD-jén Csajkovszkij műveket szólaltat meg. 2015-ben Singing Cello címmel a Hungaroton adta ki lemezét, egy évvel később Bach szóló szvitjeit, 2017-ben Kodály összes gordonkára írt darabját jelentette meg vele a Brilliant Classics kiadó, 2018-ban pedig Dancing Cello címen jelent meg albuma.

2015 óta a pécsi Kodály Központ rezidens művésze és - Baráti Kristóffal közösen - a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetője. A 2023/24-es évadban a Finnish Radio Symphony Orcestrával Helsinkiben és Amszterdamban, a BBC Symphony Orchestrával pedig Angliában turnézott. 2020-tól a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője. A zenekarral olyan neves művészeket láttak vendégül, mint Andreas és Daniel Ottensamer, Sunwook Kim és Leticia Moreno (Budapest, FLCO sorozat). De felléptek a romániai Enescu Fesztiválon, Szlovéniában (Pierre-Laurent Aimarddal), Svájcban, Németországban, Spanyolországban, Chilében, Brazíliában és Törökországban is.

2016 vége óta egy ismeretlen mecénástól kapott, 1673-ban készült "Ex du Pré-Harrell Stradivarius" elnevezésű hangszeren játszik, amelyet korábban Jacqueline du Pré játszott (ezt megelőző hangszere egy 1720-ban készült Montagnana cselló volt).


Díjak:

2008 - Márciusi Ifjak Díj
2009 - Junior Prima-díj
2012 - Prix Montblanc díj
2015 - Liszt Ferenc-díj
2017 - Prima-díj
2020 - a Magyar Tehetség Nagykövetévé választották
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2006 Wohltemperiertes Cymbal Hungaroton HCD 32359
2009 Works For Cello nascor 933967 Saját
2011 Georg Druschetzky: 3 Divertimentos for Basset Horn Hungaroton HCD 32694 Saját
2012 Vanhal, Johann Baptist: Two Symphonies & Cello Concerto CPO 1239848 Saját
2014 Cello Variations Gunther Hanssler PRF 13020 Saját
2014 Csajkovszkij, Pjotr Iljics: Rococo Variations Brillant Classics 94876 Saját
2015 István Várdai & Julien Quentin: Singing Cello Hungaroton HCD 32741
2018 István Várdai: Dancing Cello Hungaroton HCD 32807 Saját
2021 Romantic Cello - The Essential Classics of Schumann, Dvořak, Chopin & Others Hungaroton HCD 32855