Enreiter István
nagybőgő
Születési hely
Balassagyarmat
Születési dátum
1953
Nagybőgő tanulmányait a Miskolci Konzervatóriumban Vogel Gáspárnál kezdte. A Debreceni Tanárképző Főiskolán Saru Károly, majd a Zeneakadémián (ahol 1982-ben végezett) Tibay Zoltán növendéke volt.
1981-1983-ig az ÁHZ, 1983-tól a Magyar Posta Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője. 1986 óta a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar tagja. 1988 és 1991 között a kecskeméti Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. 1991-92-ben Madeirán a Funchali Kamarazenekarban és a Madeira Jazz Quartetben nagybőgőzött, és az ottani konzervatóriumban tanított. 1992 óta a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában tanít.
Bemutatta az alábbi műveket, amelyek felkérésére születtek:
Csemiczky Miklós: Egy perces novellák, No.2. (szóló nagybőgőre); Mérész Ignác: Trió brácsára, nagybőgőre és zongorára; Legány Dénes: Keringő parádé (oboa, nagybőgő, zongora).
1995-ben részt vett a Nemzeti Tankönyvkiadó által kiadott Bordás Tibor: Nagybőgők és nagybőgősök című kisenciklopédia átdolgozásában és kiadásában, a kiadvány az Interneten mindenki számára hozzáférhető a www.nagybogo.hu címen.