Varnus Xavér
orgona
Születési hely
Születési dátum
1964
Varnus Xavér matematikus anya és jazz-zongorista apa első gyermekeként látta meg a napvilágot. Saját bevallása szerint már hatéves korában tudta, hogy zenész lesz. Első zongoratanára a Claude Debussy-növendék, Németh Emma volt. Varnus Xavér mindössze tizenhat évesen vállalkozott első európai turnéjára, majd 1981-ben elhagyta Magyarországot. Párizsban tanult orgonálni Pierre Cochereau-nál, a Notre Dame orgonistájánál. Párizs után Amerika következett, ahol 1985-ben háromezer fős közönség előtt debütált a National Shrine of the Immaculate Conception Basilica-ban Washingtonban. Gyakorlatilag a világ minden fontos orgonáján játszott már, így a lipcsei Tamás-templomban, Bach orgonáján; a Notre Dame-ban és a Saint-Eustache-ban Párizsban, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, csakúgy mint, a világ legnagyobb orgonáján a philadelphiai Wanamaker Grand Courtban.
Az 1990-es években hazatért, 1993-tól néhány évig ő volt a Magyar Nemzetközi Orgonafesztivál igazgatója Zalaegeszegen, és ez idő alatt heti rendszerességgel saját műsorral jelentkezett a Magyar Rádióban.
Eddigi pályája során Varnus Xavér összesen több mint négymillió ember előtt játszott világszerte, és 51 lemezfelvételt készített. 1992-es Bach-Mozart-Albinoni albuma a valaha készült európai orgonalemezek egyik legkeresettebbje volt: több mint kétszázhúszezer példányt adtak el belőle.