Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sáfár Mónika


ének - szoprán

Születési hely
Születési dátum
1965
Weboldal

 
1991-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai tagozatán. Még főiskolai hallgatóként eljátszotta Tolcsvay-Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának címszerepét a Madách színházban. Ezután számos musicalszerep következett: Kate (Kiss Me Kate), Kunigunda (Candide), Elisabeth (Elisabeth), Ellen (Miss Saigon), Aldonsa (La Mancha lovagja). 1993-ban a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, ahol jelenleg vendégként játszik a Víg özvegyben (Glavari Hanna), a Csárdáskirálynőben (Sylvia), a Marica grófnőben (Marica), a Luxemburg grófjában (Angéle).

1996-ban a Magyar Állami Operaház meghívására elénekli J. Strauss A denevérjének Rosalinda szerepét. Ugyanebben az évben Pál Tamás hívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatához szerződik, ahol az operairodalom gyöngyszemeit énekelheti. Fellépett Angliában, Spanyolországban, Franciaországban Toscaként, Abigélként (Nabucco), Margit-Helénaként (Boito: Mefistofele), Örzseként (Háry János).

Repertoárján oratórikus művek is szerepelnek (Beethoven: IX. szimfónia, Verdi: Requiem, Mozart: Requiem). Számtalan külföldi turné részese, már hét éve visszatérő vendége Japán színház-és koncerttermeinek.