Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gesztesi-Tóth László


orgona

Születési hely
Születési dátum

 
Gesztesi-Tóth László első orgonatanára Koloss István volt. 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián Lehotka Gábor és Pálúr János növendékeként kapja meg kitüntetéses orgonaművész diplomáját. Ezzel párhuzamosan a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatója, ahol 2000-ben karvezetői diplomát is szerez.

A francia orgonakultúra elkötelezettjeként 2001-ben elnyeri a francia kormány kulturális ösztöndíját és a lyon-i konzervatórium Masterclass osztályában Louis Robilliard vezetésével posztgraduális tanulmányokat folytat. Mellette improvizációt és XX. századi kamarazenét tanult Franck Vaudraynél. Vizsgakoncertjét a lyoni St-Francois-de-Sales templom Cavaillé-Coll orgonáján a zsüri a legmagasabb, Premier Prix de Virtuosité a l'Unanimité díjjal jutalmazta. 2002-ben a párizsi Conservatoire Supérieur CNR-en Marie-Louise Langlais növendékeként folytatta franciaországi tanulmányait. Ugyanebben az évben megkezdi doktori tanulmányait a Zeneakadémia DLA - doktoriskolájában.

Alapítója és művészeti vezetője a Canticum Canticorum énekegyüttesenek, amely nagy szerepet vállal a reneszánsz és a XX-XXI. századi egyházzene méltánytalanul mellőzött műveinek bemutatásában. Rendszeres magyarországi és európai koncerttevékenysége mellett a budapesti Szentlélek templom orgonistája.